|
 2011.10.07.
Molnár Ferenc: Liliom
(Szolnoki Szigligeti Színház)
Az
1878-ban Neumann Ferencként Budapesten született és 1952-ben,
New Yorkban elhunyt Molnár Ferencet meg az ő dráma-és prózaírói
munkásságát nem szükséges különösebben bemutatni. A Pál
utcai fiúk az általános iskolában kötelező olvasmány, s
nincs olyan évad, amiben a színházak valamelyik alkotását ne
tűznék műsorukra. Keresve sem lehetne találni olyan Molnár-darabot,
amit ne játszottak volna már. Műveit szeretik a direktorok,
mert biztos anyagi sikerre számíthatnak velük, a színészek
meg a pazarabbnál pazarabb szerepek miatt. A Liliom Molnár
Ferenc világszerte legismertebb színműve, aminek alapötlete
– az érdes modorú, valójában azonban érző szívű hintáslegény
és a butuska, hiszékeny, ugyanakkor konok kis cselédlány
szerelme – benne volt az 1908-ban megjelent Muzsika című kötetének
Az altató mese című novellájában. Ebből írta a Liliomot,
amit a Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén főszereplésével
játszottak először 1909-ben. Mi tagadás, az ősbemutatón csúfosan
megbukott. Két évre rá, a bécsi premieren azonban hatalmas
volt a lelkesedés, és ez kihatott a magyar színházi életre
is. Azóta bejárja a világot, a földgolyó minden színpadán
– Európától kezdve Észak- és Dél-Amerikán át Indiáig
– mindenhol bemutatták. Magyarok és németek összesen négy
filmet forgattak belőle, musical változata is van. Jelen
pillanatban hazánk több színpadán is látható, a Szolnoki
Szigligeti Színház mostani, szeptember 23-ai felújítása talán
a legutolsó a sorban. Mint a legtöbb Molnár-drámában, a
Liliomban is vannak önéletrajzi motívumok, az író is megütötte
első feleségét, az éppen akkor várandós Vészi Margitot, aki
azonban a színpadi Julikával ellentétben nagyon is emlékezett
a pofonokra…
A
Liliom helyszíne a pesti Liget, a 20. századelőnek az a placca,
ahová mindenféle társadalmi réteg képviselői járnak. Itt sétálgatnak
és cicáznak a cselédlányok a bakákkal meg a mesterlegényekkel,
de uracsok és fimon kisasszonykák is itt szemeznek egymással. A
Liliom cselekménye – mint általában a Molnár Ferenc-daraboké
– nem bonyolult. A két főhős, a nagydumás, a bámész népeket
a körhintához csalogató, a nőkre macsós vonzerejével ható
Liliom és a naiv, a fővárosban nem régen szolgáló falusi leányzó,
Julika szerelme. A ligeti kikiáltó magának sem meri bevallani,
mert nem fér össze keménylegényes „imázsával”, hogy
megszerette ezt az angyali szelídségű, romlatlan cselédet. Összeköltöznek,
az állás nélkül maradt Liliom nem tudja eltartani családját,
és ez bántja férfiúi büszkeségét, és indulatát Julikán
vezeti le: időnként két-három nyaklevest kever le az állapotos
asszonynak. Szégyelli magát, ugyanakkor megszólal a
lelkiismerete is, örül a gyermek érkezésének, és miután
semmihez sem ért, normális munkát nem tud vállalni, a
legegyszerűbb pénzszerzési módhoz, a rabláshoz folyamodik.
Csakhogy dugába dől a terve, börtönbe nem akar kerülni, inkább
öngyilkos lesz. Az égi bíró azonban megengedi neki, hogy 16 év
múlva visszamenjen a földre, és meglátogassa a családját.
Vissza is tér, látja hamvas, anyja ártatlanságú lányát,
akit ugyanúgy felképel, mint annak idején Julikát. Mindkét nő
bevallja, hogy nem érezték a füleseket, mert vannak olyan
pofonok, amik nem fájnak, amiket elfelejt az ember lánya…
A
címszerepet Barabás Botondra bízta a rendező. Feladatát nem
csak korrektül oldja meg, de benne van az az ellenállhatatlan sárm
is, amitől ugyanúgy elgyöngülnek a tapasztalt nagyságák és
a tapasztalatlan mindenes cselédek. Molnár Nikolett Julikája
engedékeny és akaratos, igaz, becsületes lélek, akiről a régi
nóta énekelhető el: „Ha megversz is imádlak én, /Te drága
rossz apacslegény.” Kettejük szerepformálásáról,színészi
játékának megjelenítő erejéről csak a legmagasabb elismerés
hangján lehet szólni. Az ijedős, könnyen elpityeredő, majd
fokozatosan puccos dámává kikupálódó Mari figuráját
Jankovics Anna kelti életre. Gombos Judit a számító, de mégis
érzelmes Muskátné karakterét viszi fel a színre. A felfelé törekvő,
és egyre feljebb jutó Hugót Mészáros István olyan
fiatalembernek, majd érett férfiúnak mintázza meg, aki mindig
két lábbal jár a földön. Molnár László a Liliomot rossz útra
vivő ficsúrt, Zelei Tibor a kirabolhatatlan Linzmant, Bitskey
Tibor a határozott kapitányt személyesíti meg.
A
Szigligeti Színház produkciója magát a Molnár Ferenc-alkotást
akarja bemutatni, nem erőltet bele semmi olyasmit, ami távol áll
az író eredeti szándékától. Kiss József rendező a Liliom
mondanivalóját nem forgatja ki, nem csinál belőle naturalista
drámát, nem épít bele brechti, elidegenítő elemeket, hanem
hagyja magát a művet érvényesülni, és a darab ettől lesz
elejétől a végéig élvezetes, jó humorú, amire szívesen ülnek
be a nézők, mert azt kapják, amire előzetesen felkészülnek:
minden percében változatos, a régi pesti világot nosztalgiázva
felidéző előadást.
Dr. Petővári Ágnes
|
