vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.07. 

Lelassult a szigetország gazdasága, nehéz a talpraállás

A brit gazdaság bővülésének mértéke kisebb, mint azt korábban gondolták: április és június között mindössze 0,1 százalékos volt a növekedés. David Cameron miniszterelnök elégedett kormánya adósságcsökkentő programjával – melyet a Standard & Poor’s is megerősített –, de tart az euróövezet krízisétől.

A Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) szerdai jelentésében hozta nyilvánosságra az idei második negyedév szezonálisan korrigált jelentősebb nemzetgazdasági adatait. A gazdasági növekedés mértéke kisebb, mint azt korábban becsülték: az április és június közötti időszakot figyelembe véve a korábban prognosztizált 0,2 százalék helyett csupán 0,1 százalékkal nőtt a brit gazdaság. Ugyanakkor a szolgáltatási szektor 0,2 százalékkal bővült a korábban becsült 0,5 százalék helyett. Egyes angol elemzők szerint a legfrissebb revíziók következtében kérdések merülnek fel a brit gazdaság talpra állítását illetően. Mindenesetre az Európai Unión belül az Egyesült Királyságnál csak Németországban és Franciaországban magasabb a GDP.

 Az ONS szerint 2011 második negyedévében a bruttó hazai össztermék 0,1 százalékkal nőtt. Az ipari termelés mértéke 1,2 százalékkal csökkent, melyen belül a gyáripar 0,2 százalékkal emelkedett. A szolgáltatási szektor 0,2 százalékkal, míg az építőipar 1,1 százalékkal bővült. A háztartások fogyasztása 0,8 százalékkal csökkent.

 

(forrás: lanchidradio.hu)