vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.07. 

Tétényi Éva 25 évre tönkrevágta a várost

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Tétényi Éva esztergomi polgármester, mert a válságköltségvetés módosítását szeretné megszavaztatni, hogy az önkormányzatnál és az intézményeinél dolgozók bérét ki tudják fizetni.

 –Igaz, hogy a fideszes többségnek kell arról dönteni, hogy vagy a bérek kifizetését, vagy a hiteleseknek szánt összeg megőrzését választják? –kérdezem Steindl Balázstól, az esztergomi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjétől.

 –Polgármester asszony szinte az összes médiumban kihangsúlyozza, hogy minden jogkörétől megfosztottuk, tavaly novemberben mégis egyetlen intézkedésével 25-30 évre tönkrevágta a várost. Akkor volt a számlánkon annyi pénz, 1,2 milliárd forint, hogy ki tudtuk volna fizetni a külsős hitelezőket, mert 150 millió forintos 90 napon túli tartozása volt a városnak. A testület hozott is a kifizetésre vonatkozó határozatokat, ennek ellenére polgármester asszony az adósságrendezés mellett döntött. Mi már akkor kimondtuk, hogy milyen veszélyekkel járhat ez az eljárás. Polgármester asszony közben megpróbálja ránk hárítani a felelősséget azzal, hogy frakciónknak kell dönteni arról, kinek is fizessünk. Az 1, 324 milliárdból 1 milliárd 64 millió forintot kell kifizetnie a városnak az adósságok törlesztésére a bíróság által jóváhagyott egyezség alapján, így még mindig marad 260 millió a számlán, amelyből ki lehet fizetni az önkormányzati dolgozók bérét is. Ettől függetlenül úgy gondolom, veszélyes játék, amit Tétényi Éva űz, hiszen már egy bank is írt levelet polgármester asszonynak, ami arról szól: amennyiben ő megakadályozza az adósságrendezési eljárást, fegyelmit kezdeményez ellene. Ez azért is lényeges, mert ha nem fizetünk a hitelezőknek az egyezség szerint, akkor automatikusan bármelyik hitelező kérheti a vagyonfelosztást, s akkor már nem az a kérdés, hogy mennyi iskolát működtetünk, hanem: mennyit tudunk megtartani. S ezzel beszűkülne a város lehetősége, pedig e nélkül sem lesz könnyű az elkövetkező években intézményeink fenntartása.

 –Már az októberi bérek kifizetése is kérdéses?

 –Mint említettem van a város számláján annyi pénz, hogy a béreket és a hitelezőket ki tudjuk fizetni, de ennél többet nem tudunk vállalni. Tétényi Éva ennek ellenére azt mondja, vagy béreket vagy az adósságot fizetjük ki. Majd a képviselő-testületi ülésre olyan előterjesztéseket hoz be amelyeket jelenleg pont a csődeljárás következményei miatt nem tudunk finanszírozni, mint például a tanévkezdési támogatás, a Mária Valéria –híd –ünnepségekre 250 ezer forintos támogatás, a város utjainak rendbetétele. Tudjuk, hogy az utóbbi lényeges, és mi is támogatnánk, ha lenne rá keret. Amikor polgármester asszony kimondja, hogy bérek, vagy adósságrendezés, akkor miért hoz be plusz feladatokat, olyanokat, melyeket úgysem tudnánk teljesíteni? Mindez csak arra jó, hogy ellenünk hergelje a lakosságot. Tétényi Éva azt is tudja, hogy mennyi pénz van a számlánkon, de ettől függetlenül éhséglázadást próbál szítani, és a médiumok újra ránk irányítják a figyelmet.

 –Tehát most nem kell választaniuk, hanem mind a bérekre, mind az adósságrendezésre lesz pénz?

 –Igen, mert hála Istennek annyi adóbevétel jött be, hogy mindezt meg tudjuk oldani. Természetesen akkor sem maradnának a dolgozók bér nélkül, ha kevesebb pénz lenne a számlánkon, mert valamilyen megoldást kellene találni erre a helyzetre. Amíg a frakciónk megpróbál tárgyalni a hitelezőkkel, a bankokkal, addig polgármester asszony általában a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, ahelyett, hogy energiáját, idejét arra fordítaná, hogy megpróbáljon megoldást találni arra, hogyan tudnánk visszarántani a szakadék széléről a várost.

A bíróság augusztus 1-jén lezárta az adósságrendezési eljárást és az erről szóló törvény úgy szól: az eljárás befejezte után a polgármester kamattámogatási kérelmet nyújthat be. Tétényi Éva a törvény szerint közel 50 napja segítségért fordulhatott volna a Belügyminisztériumhoz, de nem tette meg, pedig a kamattámogatással az év végéig megoldható lenne például a bérek kifizetése. Ezzel a mulasztással akár 400 millió forinttól eshet el a város. Nyilván könnyebb a Fidesz frakcióra tolni a felelősséget, mint a megoldáson dolgozni. 

 –Az igaz, hogy a szállítók az ingyenes tankönyvek visszavételére készülnek?  

–Sajnos ez is valós veszély, meg kell találnunk 20 millió forintra a forrást.

Itt azért szeretném megemlíteni, hogy Polgármester Asszony olyan költségvetési módosítást hozott a testület elé, hogy az általános tartalék során mínusz 1 milliárd forint van, és az előterjesztés végére odaírta, hogy a képviselő-testület haladéktalanul hozzon döntést arról, hogy milyen forrásból kívánja biztosítani az Általános tartalék növelését. Ez azért „érdekes, mert miután polgármester asszony törvénytelen módon elindította a csődeljárást számolnia kellett volna annak következményeivel. Majd azok után, hogy Esztergom városát teljesen tönkretette a csődeljárásával, a Fidesz frakciótól várja a megoldást, pedig az hetek óta ott van a kezében. Meg kellene igényelni a kamattámogatást, ami kizárólag az ő joga.

 Beszélgetésünk elején említette, hogy Tétényi 25-30 évre tönkretette a várost. Ez azt jelenti, hogy több mint két évtizedig ilyen kilátástalan lesz Esztergom helyzete?

 –Nagyon remélem, hogy nem. Sajnos lesznek még a városban pénzügyi problémák, és azok megoldása sokban függ a gazdasági helyzettől valamint attól, hogy az új önkormányzati törvény milyen feladatokat vesz át az önkormányzatoktól.

 –Mikor kerülne sor a költségvetés módosítására?

 –Valószínűleg még a héten. A hitelezők is akkor nyugodnának meg, ha kifizetnék a pénzüket. Ha nem fizetünk a hitelezőknek, akkor még a jelenlegi állapotnál is rosszabb jöhet. Sajnos ezt kevesen látják. Mi megtehetnénk azt, hogy lemondunk, és jöhet a vagyonfelosztás, ami viszont egy esztergomi polgárnak sem jó. A város jövőjét viszont nem akarjuk kockára tenni, ezért vállaljuk fel a küzdelmet.

 

Medveczky Attila