vissza a főoldalra

 2011.10.14. 

A béke feltétele a magasabb előadásszám

Az Operaház ne exportáljon hakni-gagyit!

Az Operaház megnyitását követően az intézmény vezetését egy államilag kinevezett kormánybiztos vagy intendáns látta el. Az intendánsi funkciót 1902-ben eltörölték, majd 1912-1925 között ismét visszaállították. Az igazgatók ezekben az időszakokban a kormánybiztosoknak és intendánsoknak voltak alárendelve. A kormánybiztosok közül Podmaniczky Frigyes és Bánffy Miklós neve bizonyára ismerős a kedves olvasók előtt. Jelenleg újra kormánybiztos irányítja a Magyar Állami Operaházat.

Ókovács Szilvesztert 2011. augusztus 22-ei hatállyal nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az Opera kormánybiztosának az intézmény vezetésére. A dalszínház vezetőjét feladatairól, koncepciójáról kérdeztük.

 – Régóta nincs béke az Operaházban. Több médium „viperaháznak” nevezi dalszínházunkat a viták, veszekedések, klikkek közti intrikák miatt. Milyen intézkedésekkel lehetne elérni, hogy végre a darabokról, a művészi munkáról essen szó?

 – Jogos a többes szám, csupán egy intézkedés nem elég. Ki kell fizetni a felgyülemlett számlákat, jövőképet kell vázolni énekesek, táncosok, zenészek számára, tehát több évadra előremutató tervet kell megfogalmazni. Ki kell tűzni a másik játszóhely, az Erkel Színház megnyitásának az időpontját is. Mindemellett fontos, hogy a vezetőség kommunikációja megváltozzon a társulat felé, emberi hangot és gesztusokat kell használni: egy operaházban ez magától értetődő, elvégre a színpadon is ezt művelnénk. Ezek a feltételei annak, hogy végre a művészi munkáról essen szó. Az Operaház gondjainak nagyobbik része az alacsony előadásszámból eredeztethető. Kevesebb előadás kevesebb szerepdíjat jelent, nagyobb idegi feszültséget, s azt is, hogy a művész szakmailag nem tudja magát szinten tartani, tehát a minőségből is veszítünk. Ráadásul ránk nem igaz a zárva tartás anyagi haszna: a produkciók jó része önmagában nyereséges volna, így viszont, hogy csak 223-at játszanánk a futó évadban a korábbi közel 500 helyett, tovább fűrészelnénk az évszázados fát, amelyen ülünk. Az Erkel Színház megnyitásával e gondok megszűnnek, újra lehetővé válik a kétpólusú operajátszás. Míg a kétezer főt befogadó, jó akusztikájú Erkelben szerényebb jegyárakkal megtekinthető, népszerű opera és -balettelőadások lesznek, s mind a fellépők, mind a műsorpolitika terén jobban kidomborodik a nemzeti jelleg, addig az Operaház olyan ínyencrepertoárt játszhat a legnevesebb magyar művészekkel és a delikátnak, katalizátornak hívott külföldi sztárokkal, amely a világhírű nyugati operaházaknak is díszére válna.

 – Még Horváth Ádám miniszteri biztos idején történtek különböző gazdasági vizsgálatok. Tud arról nekünk információt adni, hogy mikor kerülnek nyilvánosságra a vizsgálatok eredményeiről készített jelentések?

 – Azt a jelentést a minisztérium rendelte meg. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tizennégy fős csapata épp ezen anyag alapján vizsgálódik most az Operaházban. Van egypár passzus a kinevezésemben, de olyan nincs, hogy vizsgálnom kéne az előző vezetés ügyeit. Szerencsére mindez a fenntartó jogköre, és úgy látom, teszi is a dolgát e tekintetben.

 –Azt nyilatkozta: „az opera igenis tömegműfaj, de nem várható el, hogy valaki mondjuk Lentiből rendszeresen elutazzon Budapestre.” Ez evidens, s az elképzelhető a jövőre vonatkozva, hogy – mint anno a Gördülő Operánál – az Operaház művészei menjek le vidékre egy –egy előadással?

 – Erre most is van példa; a Filharmónia szervez ilyen előadásokat. Nyolc évadon át magam részt vettem e programban, legalább háromszázszor lendült akcióba a Mozart-operakommandó vidéki művelődési házakban, iskolákban, néha óvodákban is. Úgyhogy tudom, milyen jól felszerelt öltözőből matrózblúzos lánykák elé lépni, vagy épp tornaszertári sitthalom tetején felölteni az operaházi Don Giovanni-gúnyát… Csakhogy esetleges, hol léteznek ilyen sorozatok. Ezért is kívánatos, hogy az Operaház vezérhajó-szerepe és az én országos zenei fejlesztésre vonatkozó megbízatásom szinergiát mutasson. A legfontosabb zenei intézmények vezetőivel való konzultáció és az eredményként kapott ötlethalmaz rendezése után egy nem papírízű, elemiben is értelmes és végrehajtható terv mentén fednénk le zenével az országot – ennek az egyeztető munkának leszek én a folyamatmenedzsere. A napokban Oberfrank Pállal, a veszprémi színház igazgatójával beszéltünk arról, hogy fiatal énekeseket, táncosokat kéne az Operaházból csapatban Veszprémbe küldeni, hogy kipróbálhassák magukat különböző produkciókban, fellépésekhez jussanak, s így operát, balettet láthatna a helyi közönség is. Eközben igen fontos kritérium, hogy az Operaház ne exportáljon hakni-gagyit! Akkor támogatok fiatal művészekből álló-rotáló utazó társulatot, ha látom a biztosítékot, hogy előadásaikra büszkék lehetünk.

 -Október 1-jén mutatták be Verdi Simon Boccanegráját az Operaházban külföldi vendégművész rendezésében és három külföldi énekessel az első szereposztásban. Nem kétlem, hogy a vendégművészek tehetségesek és jók, de annyira rossz a hazai basszus-és bariton felhozatal, hogy Fiesco és Albiani szerepére külföldről hoznak a nagyközönség előtt ismeretlen nevű énekeseket?

 – A jelenlegi premier az előző vezetők által kidolgozott évad része szereposztásostul. Meggyőződésem, hogy vendéget három esetben hívjunk: ha főszerepről van szó, ha nincs rá magyar énekes, és ha az illető világsztár. Olyan művész, akitől tanulhatnak a dalszínház tagjai, s akinek alakítására évek múlva is szívesen emlékszünk. Speciel a Boccanegra első szereposztása jól teljesített, mégis úgy látom, túllendült az inga, a külföldiek szerződtetésekor gyakran a fenti három feltétel egyike sem teljesül.

 –– Tervez-e együttműködést, partnerségi viszony kialakítását művészeti téren külföldi operaházakkal?

 – Turnépárti vagyok. Nem lehetetlenítve el a hazai évadot, a társulatot mindig doppingolja az új környezet, az utazás, viszi hírünket – és még hozhat is a konyhára. Természetesen együtt kell működnünk külföldi operaházakkal, a közelebbiek köréből több (bécsi, pozsonyi, brnói) már jelentkezett is, de addig komoly válasz nem adható, míg fel nem mérjük a dalszínház állapotát. Ahogy művészeinktől, az operabarátoktól, úgy tőlük is türelmet kérünk, hogy alaposan mérhessünk, mielőtt vágunk. Illetve: belevágunk.

Medveczky Attila