vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.14. 

Közel hat ezer euróból újult meg a 100 éves pányi református templom

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretének támogatása, a hívek és a helyi önkormányzat adományának jóvoltából szeptember végén fejeződött be a szenteléssel egybekötött száz éves pányi református templom felújítása.

A munkálatok összköltsége 5 818 eurót tettek ki köszönhetően a gyülekezet tagjai önkéntes munkájának is. A pányi reformátusok száz évvel ezelőtt, 1911. márciusában fogtak hozzá templomuk megépítéséhez. A munkálatok olyan gyors ütemben folytak, hogy hat hónap elteltével már meg is tarthatták a templomszentelési ünnepséget. Az épületen legutóbb közel harminc éve, 1982-ben végeztek nagyobb méretű felújítást. Azóta viszont falai egyre jobban vizesedtek, ezért az egyházközség elhatározta a nedvesedés megállítását. A probléma megoldása érdekében feltörték a templom külső falát körülvevő betonréteget, majd szárítóárkot ástak a vízelvezető csöveknek, amit kaviccsal töltöttek fel. Sikerült elvezettetni a csatornavizet is, ami évekig gondot okozott. A templom belső faláról pedig eltávolították a régi olajos festéket, helyére szárítóvakolat került, hogy a falak jobban levegőzzenek. Ezt követően került sor a templom belső falainak az átfestésére, a bejárati ajtó felújítására és az előtte lévő tér rendezésére. Az egyházközség a munkálatok elvégzését nem külsős szakemberekre bízta, hanem önerőből oldották meg. A gyülekezet tagjai 1400 munkaórát dolgoztak le önkéntesen. A templomon végzett munkálatok összköltsége 5 818 euró lett. A kiadások fedezéséhez a helyi önkormányzattól ezer eurót kaptak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretéből pedig 2 455 euró érkezett a felújításra. Az év elején meghirdetett céladománynak köszönhetően pedig a hívek 2270 euróval járultak hozzá a munkálatokhoz – tájékoztatta a Reformata honlapot Krchoné Géresi Tímea lelkipásztor. A megújított templom felszentelésére szeptember 25-én került sor. Az ünnepi istentiszteleten Fazekas László püspök szolgált igehirdetéssel. Pánynak 581 lakosa van, a református gyülekezet 73 tagot számlál.

 

(Reformata, Felvidék.ma)