vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.21. 

Radičová: Úgy tűnik, becsületes úton ebben az országban nincs esélyem

Szlovákiában a választási kampány elkezdődött. Iveta Radičová miniszterelnök szerint annak a kormánynak, mely az előrehozott választásokig vezeti az országot, három fő feladata van.

 Az alig öt hónapon át hivatalát ellátó ideiglenes kormánynak képviselnie kell az országot au európai uniós tárgyalásokon, meg kell oldania a jövő évi költségvetés elfogadását, valamint eleget kell tennie az esetleges válsághelyzetből adódó feladatoknak. Hogy ki vezeti majd a kormányt, Radičová szerit ez most elsősorban Ivan Gašparovič köztársasági elnök kezében van. Kormány bukásával kapcsolatban Radičová a Sita hírügynökségnek nyilatkozva megjegyezte: "Úgy tűnik, becsületes magatartással ebben az országban esélytelen vagyok".

 Arra a kérdésre, hogy hajlandó volna-e vezetni a kormányt egészen 2012 márciusáig, Radičová leszögezte: "Ez nem hajlandóság kérdése. Az a fontos, hogy az országban stabilizálódjon a politikai helyzet. A választási kampány megkezdődött, Fico és a hozzá hasonlók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a céltáblájuk közepébe kerüljek. Már el is kezdték, hangoztatják, hogy nekem Barosoval, az Európai Bizottság elnökével nincs kompetenciám tárgyalásokat folytatni. Ezzel is el karják terelni a figyelmet arról, hogy Brüsszel még ma is az egykori Fico-kormányzat idején merített eurotámogatások felhasználását vizsgálja! Mint például az ún. faliújság-tendert vagy a környezetvédelmi programot.

Radičová a hétvégén sorra kerülő brüsszeli csúcsra, ha még miniszterelnök lesz, elmegy. De nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy Ivan Gašparovič addig leváltja őt. "A kormánytól a parlament megvonta a bizalmat. Az alkotmány alapján az államfő ilyen esetben visszahívja hivatalából a kormányfőt, de azt nem határozza meg, hogy milyen időn belül" - mondta Radičová.

 

(Forrás: felvidek.ma)