vissza a főoldalra

 2011.10.21. 

Mélyszántás

Az őszi mélyszántás nyár végétől tél beálltáig végezhető. Elengedhetetlen munka, a talaj ugyanis így készíthető fel a téli csapadék felvételére, csak így válik tavaszra a rögös földből porhanyós termőtalaj. Ez a rovat – a Mélyszántás – is nyár végétől tél elejéig, egészen pontosan majd januárig tart. Addig hétről hétre ki akarom forgatni a közbeszédben összeállt, szikkadt, tápanyagszegény tématalajokból a termőképes valóságot.

A szépségversenyek szép, de kevéssé okos versenyzői csalódottak lesznek: feltehetőleg ismét elmarad a világbéke. Sőt, a legtöbb elemző, biztonsági szakértő, guru és vátesz egyetért: a közeljövőben valószínűleg több nagy fegyveres konfliktus törhet ki, akár olyan országokban vagy országok között is, melyekre eleddig gondolni se mertünk.

A nagy háborús időszak elindulásához minden adott. A korábbi gazdasági és világrend borulni látszik. A világ vezető hatalma súlyos gazdasági és társadalmi problémákkal küzd, legalább három új, feltörekvő hatalom – Brazília, India és elsősorban Kína – indul a szuperhatalom cím megszerzéséért. Előbbiek csak a gazdasági ágban, utóbbi pedig az abszolút kategóriában. Szűkítve látómezőnket hazánk környezetére sem látunk nyugodtabb tájat: a Földközi-tenger térségében alapvetően változik a status quo. Az Arab Tavasz fantázianevű forradalom és lázadássorozat az Afrikát Európával összekötő tenger déli partját változtatta aláaknázott területté, míg a nagy hitelminősítők és elsősorban a mögöttük álló pénzügyi körök az Európához tartozó, eleddig stabilnak számító északi partot tették kiszámíthatatlanná. Első körben Görögország vált veszélyes területté, majd nemrég bejelentették, hogy Olaszországot, sőt Spanyolországot is leminősítik. A leminősítés oka az államadósság elharapózódásában határoztatott meg. Hogy miért veszélytelenebb az amerikai vagy a japán államadósság növekvő mértéke, mint a görögé, az olaszé, vagy a spanyolé, az komoly talmudmagyarázatot igényelt. A lényeg, hogy a leminősítés, a bizonytalanságba és elsősorban drága hitelekbe taszítás megtörtént.

Az egész pénzügyi hókuszpókusszal az Európai Unió mint egységes, vagy legalábbis az egységesség felé törekvő gazdasági, politikai és pénzügyi érdekkör bomlott meg, mely szintén destabilizálja térségünket. A népek és nemzetek közötti feszültségeket, az elmúlt 50 év a politikai korrektség és természetesen az antirasszizmus, az anti-antiszemitizmus köré épült üzlet érdekeinek megfelelően elfojtotta, így most, hogy a nemzetközi hatalmi viszonyok végérvényesen változnak, ezek sokszorozott erővel növekedhetnek. Pláne, ha az ellentéteket szánt szándékkal erősítik a hatalomból kiesők, a megváltozó rendszer egykori haszonélvezői. Amint látjuk, három fontos tényező mutat arra, hogy térségünkben a közeljövőben akár fegyveres konfliktusok is létrejöhetnek.

Fegyveres konfliktusra hazánk nincs felkészülve. Semmilyen téren. A honvédség, a honvédelmi vezetés  Hende Csaba honvédelmi miniszter törekvései ellenére is tragikus állapotban van. A minisztérium egészen jól sikerült lépésekkel igyekszik az amerikaiaktól felszereléseket szerezni az afganisztáni misszióért cserébe, de ettől még hazánk biztonságpolitikai értelemben teljesen kiszolgáltatott. Komoly beszerzésekről az amúgy üdvözlendő államadósság-csökkentő gazdaságpolitika miatt szó sem lehet. A magyar honvédelem ügye lényegében gazdasági kérdéssé vált.

Vizsgáljuk tehát meg a honvédség ügyét mint gazdasági, mint nemzetgazdasági kérdést! Ahhoz, hogy a honvédségben érdemi fejlesztéseket lehessen végrehajtani, a nemzeti össztermék több mint 2 százalékát kell az ország védelmére költeni. Nagyságrendileg évi 2,5 milliárd dollárt kellene honvédelmünkre fordítani. Ez lenne összhangban a NATO-előírásokkal, és ez garantálhatná a Magyar Köztársaság hosszú távú szuverenitását. Ma az irdatlan összeg katonai célú elköltését reálisan gondolkodó politikai erő nem vállalhatja. Nem vállalhatja, mert a választók túlnyomó többsége értelmetlen kiadásnak látná, illetve jobb helyet is tudna a pénznek ezekben az ínséges időkben.

Ma egy ilyen értelmű döntést nemzetgazdasági érdekkel sem lehetne alátámasztani, ugyanis az elköltött összeg jelentős része rontaná a fizetési mérleget, növelné az államadósságot, méghozzá devizában. Ugyanis szinte mindent, ami hadiipari terméknek minősül, hazánk csak külföldről tud beszerezni. Magyarországon védelmi ipar lényegében nem létezik. Ami volt, azt megszüntették, felszámolták, ellopták.

Így aztán valóban kétséges az óriási pénz elköltésének értelme, hiszen még ha beszereznénk is a megfelelő eszközöket, azokat karbantartani, újragyártani, konfliktus esetén a megfelelő utánpótlást biztosítani képtelenek lennénk.

Szinte magától adódik a megoldás: a legértelmesebb a magyar védelmi ipar felállítása lenne, hiszen az nem csak hazánknak termelhetne, de munkahelyeket teremtene, növelné a nemzeti összterméket és ha megfelelő színvonalú eszközöket gyártunk, akkor bizony még bevételt is hozhat az országnak. Nemrég a kezembe került egy tanulmány, mely éppen a hazai védelmi ipar felállítása mellett érvelt. Sőt, egészen konkrét terveket tartalmazott, meglehetősen ésszerű és finanszírozható formában. Ebből a munkából idézek most egy rövid részt mondandóm alátámasztására:

„A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium előirányzatainak megfelelően az elkövetkező években jelentős fejlesztések várhatóak. Új önálló szervezeti egységek jöttek létre, melyek felszerelése – hazai termelési háttér híján – elsősorban külföldről kerül beszerzésre. A központi költségvetést terhelő beszerzések a közbeszerzési eljárás anomáliái miatt drágák, az eszközök a végfelhasználóhoz magasan a piaci ár felett kerülnek.

A költségvetésből így kifolyó pénz ráadásul semmilyen gazdaságélénkítő hatással sem bír, hiszen annak jó része külföldi gazdasági társaságokhoz áramlik, a hazai kereskedelmi tevékenység haszna pedig további importra ösztönzi a szereplőket.

Ha ezek az amúgy szükséges kiadások hazai termelő vállalkozásokhoz áramlanak, akkor ezek a vállalkozások bevételhez jutnak, képesek fejleszteni, munkahelyeket teremteni. A magyar gazdaságon belül forgó pénzeszközök gazdaságélénkítő hatással bírnak, így a költségvetési kiadás nem csak a katonai, rendvédelmi szervezetek megfelelő felszerelését biztosítja, hanem bevételhez juttat hazai termelő gazdasági társaságokat, és megélhetést biztosít azok alkalmazottainak.

A hazai védelmi és biztonsági ipar megjelenhet külföldön, megfelelő technológiai fegyelemmel versenyképes lehet a nemzetközi piacon.

A védelmi és biztonsági piac hatalmas fejlődésnek indult részben az egyre gyakoribb nemzetközi konfliktusok – elsősorban Afganisztán és Irak –, részben új fizetőképes szereplők megjelenése miatt. Kína, India vagy Brazília hatalmas mennyiségű fegyverzetet és felszerelést vásárol és a beszerzések növekvő tendenciát mutatnak. Miközben Kína más területen a legfejlettebb technológiákkal és hatalmas ipari kapacitással rendelkezik, a védelmi és biztonsági ipar területén jelentős az elmaradása. Így, figyelembe véve, hogy a Kínával szembeni embargó előbb-utóbb feloldásra kerül – egy fejlődő magyar védelmi és biztonsági iparnak lehet keresnivalója a távol-keleti piacokon is.  

Nő hazánk védelmi képessége

 Hazánk védelmi képessége önálló hadiipar nélkül csak illúzió. A nemzetközi konfliktusok vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy az önálló hadiipari kapacitás nélküli országok teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek fegyveres konfliktus esetén. A nemzetközi gyakorlat szerint a konfliktusba kerülő államokkal szemben a nagy kapacitásokkal rendelkező országok embargót hirdetnek. És bár illegális vagy félig legális csatornákon áramlanak haditechnikai eszközök a konfliktus sújtotta országokhoz, azok általában elavultak és rendkívül drágák. Nagy kiterjedésű, több országot érintő konfliktus esetén jellemzően a nagy hadiipari kapacitással rendelkező résztvevők kerülnek ki győztesen.”

A fenti idézeten kívül rendkívül érdekes ötletekkel és konkrét tervekkel találkoztam az írásban, de a szerző kérésére és a téma természetére tekintettel csak ennyit közlünk. Ha az illetékesek közül valakit érdekel és még nem találkozott a fenti munkával, úgy a szerkesztőségi e-mail címre érkező kéréseket szívesen továbbítják.

Csorja Gergely