vissza a főoldalra

 

 

 2011.10.28. 

Timosenko ügyvédei fellebbeztek az ítélet ellen

Benyújtották a fellebbezést Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyvédei a hétéves börtönbüntetésről szóló ítélet ellen, amelyet a bíróság a 2009-es orosz-ukrán gázszállítási szerződések megkötése miatt hivatali hatalommal való visszaélésért szabott ki, jelentette be az egyik ügyvéd, Szerhij Vlaszenko.

 Timosenko végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és politikai vetélytársát, Viktor Janukovics elnököt vádolta azzal, hogy így akarja őt eltávolítani a politikai színtérről a jövő évi választások előtt. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is politikai indíttatásúnak nevezte a pert, és követelte az ellenzéki vezető szabadlábra helyezését.

 Az ukrán főügyészség sajtószolgálata hétfőn bejelentette, hogy a főügyészség október 20-án érvénytelenítette a volt kormányfő ellen az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (EESZU) vezetőjeként indított, 2005-ben lezárt bűnügyi eljárást. Timosenkót ebben a bűnügyben több mint 25 millió hrivnya (mintegy 3 millió dollár) állami vagyon elsikkasztásával, több mint 20 millió hrivnya (2,5 millió dollár) adó be nem fizetésével és a cég bevételének offshore cégekben történő elrejtésével vádolják.

 Az ügyet 2005-ben zárták le, amikor Timosenko a 2004-es „narancsszínű forradalom" után Viktor Juscsenko elnöksége alatt miniszterelnök volt. Az ügy lezárására vonatkozó döntés „elsietett és indokolatlan volt, és érvényteleníteni kellett" – jelentette be Jurij Bojcsenko főügyészségi szóvivő újságíróknak.

 

(Forrás: karpatinfo.net)