vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.02. 

Kárpátalján ülésezett a KRR

Augusztus 29-30.-án Beregszászon ülésezett a Kárpát-medencei Református Rádiótanács (KRR). Az erdélyi, a tiszáninneni, a tiszántúli, a felvidéki és a kárpátaljai képviselők kedden együttműködési megállapodást kötöttek a DVN hollandiai református rádiózást támogató szervezettel.

 A keddi megállapodás „a Kárpát-medence területén kifejtett médiatevékenységgel kapcsolatos együttműködés beindítását és működtetését hivatott biztosítani" – olvasható az együttműködésben. A hollandiai szervezet pályázatokon keresztül anyagi támogatással segíti a református rádiózást.

 A KRR tavaly októberben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a kárpát-medencei református rádiókat. Az egyházkerületek elnökségei azért döntöttek az együttműködés mellett, hogy azzal a helyi rádiós kezdeményezéseket összehangolják, folyamatosan tapasztalatokat cseréljenek és közösen keressék a határokon átívelő rádiózás lehetőségét.

 A Kárpát-medencében három református fenntartású rádió szól. A Tiszáninnei és Tiszántúli Református Egyházkerület közösen működteti az Európa Rádiót, Kolozsváron az Agnus Rádió sugároz, Beregszászon pedig a Sion Rádió.

 

KRE Kommunikaciós Központ