vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.09. 

Foci minden mennyiségben

Augusztus utolsó szombatján nagyszabású labdarúgó-eseményt rendeztek Telkiben, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) impozáns edzőközpontjában. A FociFesztivál névre hallgató egész napos rendezvény – amelyet az MLSZ szakmailag teljes támogatásáról biztosított – új oldalairól mutatta meg a futballt, és lehetőséget biztosított arra is, hogy emlékezzünk a mindmáig utolsó, világverő magyar válogatottra.

A foci a világ legnépszerűbb sportága, és messze nem csak arról szól ma már, hogy huszonkét játékos kergeti a bőrt egy hatalmas füves területen. A labdarúgás – hasonlóan szinte mindenhez – nagyon sok formában jelen van már napjainkban. A közismert és népszerű futsalt bizonyára sokan ismerik, de létezik a zárt pályás, úgynevezett jorkyball, ahol kettő a kettő elleni ütközeteket vívnak, és a strandokon mind gyakoribb az „élő” csocsó-pálya is, ahol minden bábu egy-egy ember. A futball ezen válfajaiból ízelítőt is kaphattunk a FociFesztiválon, sőt, a vállalkozó kedvű nézők ki is próbálhatták valamennyi változatot.

A délelőtti program során léptek pályára az első (1985-ös) női válogatottunk tagjai, akik a jelenlegi U17-es válogatottal játszottak. Az 1985 áprilisában az NSZK ellen 1-0-ra diadalmaskodó együttesből Kiss Mária, Oroszki Ildikó, Boros Piroska, Lojd Zsuzsanna, Keresztes Zsuzsanna, Bárfy Ágnes, Lovász Gyöngyi és Vrábel Ibolya szerepelt az összecsapáson. A mérkőzés után Kiss László szövetségi edző köszöntötte a pályára lépő egykori válogatottakat, és adott át minden játékosnak egy emléklapot, illetve egy-egy névre szóló válogatott mezt.

Délután az 1996-os olimpiai válogatott tagjai is szórakoztatták a közönséget - 4-3-ra legyőzték a Fesztivál válogatottat. Egy mérkőzést játszott az MLSZ válogatottja is, amely a László atya Kupa All Stars csapata ellen mérkőzött meg.

A FociFesztivál gazdag programkínálatából a legnagyobb érdeklődés minden kétséget kizáróan az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság máig emlékezetes, Szovjetunió–Magyarország mérkőzésének nem hivatalos visszavágóját övezte.

Ki ne tudná? Negyedszázada, azon lidérces júniusi hétfőn 6-0-ra legyőztek bennünket a szovjetek, szertefoszlatva a kimagasló vb-szereplésünkbe vetett álmainkat, vágyainkat. Hála a remek szervező munkának, a „visszavágón” szinte pontosan ugyanúgy állt fel a két csapat, mint 25 évvel ezelőtt Irapuatóban. Mindkét gárda akkori csillagai eljöttek a meccsre, így olyan egykori klasszisokat láthatott a közel háromezres közönség, mint Détári Lajos, Garaba Imre, Nagy Antal, Bognár György, Sallai Sándor, Kovács Kálmán, Kardos József, illetve ex-szovjet részről Rinat Daszajev, Szergej Alejnyikov, Rácz László, Alekszandr Zavarov vagy éppen az Aranylabdás Igor Belanov.

A gálamérkőzés – jó hangulata mellett – remek színvonalú játékot hozott, és korántsem mellékesen, ezúttal nem szenvedett vereséget csapatunk. Bár az 5-5-ös döntetlen aligha jelent gyógyírt a negyedszázada ugyanúgy sajgó sebünkre, mégis jó volt egy kicsit emlékezni.

Na, nem a súlyos vereségre, hanem arra, hogy az 1980-as évek közepén volt egy ragyogó válogatottunk, és 1986-ban legalább még jelen lehettünk a világbajnokságon. Sajnos éppen huszonöt éve annak, hogy már ennyi sem sikerül.

 

Kovács Attila