vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.09. 

Tőkés László az Óbudai Egyetem tiszteletbeli doktora lett

Tiszteletbeli doktori címet adományozott 2011. szeptember 5-én a Budapesti Műszaki Főiskola jogutódja, az Óbudai Egyetem Szenátusa Tőkés Lászlónak , a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, az Európai Parlament alelnökének.

A „Doctor Honoris Causa” kitüntetést az egyetemi szenátus ünnepi kibővített tanévnyitó ülésén adta át az erdélyi politikusnak Dr. Rudas Imre, az intézmény rektora.

Fodor János rektorhelyettes, az egyetem doktori tanácsának elnöke laudációjában felvázolta a kitüntetett életútját, majd kifejtette, intézményük büszke arra, hogy ezt a címet adományozhatja Tőkés Lászlónak, elismerve a magyar nemzet, a tudomány, a művelődésügy, az emberiség fejlődése, a hazai és nemzetközi közélet, illetve a felsőoktatás fejlesztése területén kifejtett példaértékű tevékenységét.

A budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott ünnepi eseményen elmondott székfoglaló előadásában Tőkés László kifejtette, hogy szerinte a munkán alapuló társadalmi élet fontos intézménye az Óbudai Egyetem és általában a felsőoktatási intézmények. Ennek kapcsán a kitüntetett megemlítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyosan képviseli a munka becsületének helyreállítását.

"Már a kommunizmusban megettem kenyerem jelentős részét és tanúja voltam annak a rombolásnak, amit a kommunista totalitárius diktatúra vitt véghez társadalmainkban, amikor a munkát nem becsülte meg a hatalom. Ideje, hogy az evangélium szellemében helyreálljon a munka és a tudás becsülete" - hangoztatta Tőkés László.

A politikus kitért arra is, hogy a műszaki tudományok nem örvendenek nagy megbecsültségnek a kelet-közép-európai társadalmakban. "Mondom ezt különös hangsúllyal erdélyi magyarként, ahol a humán értelmiség inkább látható és egyre nagyobb elismerést vív ki magának, miközben a magyar műszaki értelmiség szinte láthatatlan, mert a műszaki diszciplinák magyar nyelvű oktatását már rég betiltották. Ezért is külön örvendünk, hogy az Óbudai Egyetem fenntartja a határon túli magyar kutatókkal a szakmai kapcsolatait" - fogalmazott az erdélyi politikus, majd rövid áttekintést adott az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás múltjáról, jelenéről, és az eléje gördített akadályokról.

A továbbiakban Tőkés László a diplomás magyar fiatalok kivándorlásáról értekezett székfoglaló előadásában, amelynek kapcsán megemlítette, hogy minden magyar közösségben - határon belül és azon túl - a menni vagy maradni kérdése foglalkoztatja a fiatalokat. "Demográfiai válság sújtja nem csak az orvos- hanem a mérnöktársadalmat is. Ezért a menni vagy maradni nem csupán hazafias frázis. A hazának és polgártársainknak is tanulunk, és az nem csak az egyéni jogok elvén alapuló kérdés, hogy melyik országban akarunk élni, hiszen minden elmenővel szegényebbek leszünk, és mélyítjük a sokrétű erdélyi és magyarországi válságot. Európában a mobilitásra helyezik a hangsúlyt, és azt erőltetik, hogy a diákok vándoroljanak egyik helyről a másikra. Ez helyes, peregrináljanak a fiatalok, de ne feledjék, hogy az egykori peregrinusok hazajöttek és népüket szolgálták!" - hangoztatta Tőkés László, majd Isten áldását kérte az egyetemre és a magyar népre.

Az Óbudai Egyetem tanévnyitóján mások mellett részt vett még Dr. Korhecz Tamás, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dr. Horváth János, országgyűlési képviselő, a Parlament korelnöke, valamint Dr. Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Bruno O. Braun, a Német Mérnökegyesület elnöke, illetve Pausits Péter, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen voltak továbbá a hazai és külföldi társintézmények, a felsőoktatási testületek vezetői, a gazdasági élet kiemelkedő személyiségei.

 

Alább olvasható Fodor János rektorhelyettes laudációja!

 

Laudáció

Tőkés László

Doctor Honoris Causa tiszteletbeli doktori címének ünnepélyes átadása alkalmából

az Óbudai Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén

(2011. szeptember 5, 14 óra; Művészetek Palotája)

 

Tisztelt Alelnök úr, elnökség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Az Óbudai Egyetem Doktori Tanácsának elnökeként nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy elmondjam a laudációt Tőkés László úrról abból az alkalomból, hogy az Óbudai Egyetem Szenátusa számára Doctor Honoris Causa címet adományozott.

Tőkés László 1952. április 1-jén született Kolozsváron, Tőkés István és Vass Erzsébet gyermekeként. Tanulmányait 1975-ben fejezte be a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1975 és 1984 között Brassóban, majd Désen református segédlelkész. Állami és egyházi hatóságaival szembeni ellenállása, egyházi és kisebbségi természetű kritikai munkássága miatt törvénytelenül kizárják a papság köréből. 1984-1986 között 25 hónapig munkanélküli. 1986-tól temesvári segédlelkész, majd rendes lelkész. 1988-1989 között az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért folyamatosan zaklatják. 1989-ben az állami és egyházi hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő községbe száműzik. Az erőszakos kilakoltatás ellenében védelmére kelt hívek és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a romániai forradalmat.

A Forradalom után rövid ideig a Nemzeti Megmentési Front tagja. 1990-ben megválasztják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé, a Romániai Református Egyház Zsinatának társelnökévé.

1990-2004 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke, 1996-ban a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke. 1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, amelynek elnöki tisztségét viseli. 2003-ban lesz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

2007-től független európai parlamenti képviselő, a Zöldek-Európai Szabad Szövetség frakciójának tagja. 2009-ben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ közös jelöltjeként listavezetőként ismét európai parlamenti képviselővé választják, az Európai Néppárt tagja, a Magyar Néppárti Delegáció tiszteletbeli elnöke. 2010 júniusától az Európai Parlament alelnöke.

Tőkés László számos kitüntetés és kitüntető cím birtokosa. Többek között a Virginia-i Regent University, a debreceni Református Teológiai Akadémia, a Hope College díszdoktora. A Magyar Örökség kitüntetés, a Hűség-díj, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje, a Truman-Reagan Szabadságérem, a Petőfi-díj, a Bocskai István Díj, a Robert Schuman Díj, a Románia Csillaga Lovagi Fokozat birtokosa. 1990-ben Nobel díjra jelölik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Óbudai Egyetem büszke arra, hogy Tőkés László számára a Doctor Honoris Causa tiszteletbeli doktori címet adományozhatja az ország, a tudomány, a művelődésügy, a felsőoktatás fejlesztése, a hazai és nemzetközi közélet, az emberiség fejlődése érdekében végzett példaértékű, nemzetközileg is kimagasló tevékenységének elismeréseképpen.

 

Fodor János

EDT elnök

2011. szeptember 5.