vissza a főoldalra

 2011.09.09. 

Madridi reflexiók

A madridi katolikus ifjúsági világtalálkozón a kétezer magyar között ott volt a ferences plébániák és iskolák fiataljainak hetvenfős csoportja is. Nagyszerű élményekkel tértek haza. Tömördy Viktor atya meg is írta tapasztalatait.

 Nekem, mint történelemtanárnak Spanyolország és Madrid a hatalmas ellentétek színtere. Egyrészt szinte inkvizítor keménységű, szigorú katolikus ország és város, másrészt a 20. században a keresztény vértanúk megszámolhatatlan sokaságának hazája.

A történelemórákon megtanítom, hogy Hispániából kiűzték a mórokat és a zsidókat, a meghódított Új Világot keresztény hitre térítették és kitartóan védelmezték a Rómához való hűséget. De a 20. század történelmének igazságához az is hozzátartozik, hogy elmondom: a harmincas évek polgárháborúja idején tízezrével végezték ki – a legkegyetlenebb módszerekkel – a szerzeteseket, a papokat és a megkeresztelteket. Döbbenetes, hogy Spanyolország Nyugat-Európa legnagyobb keresztényüldöző államává lett.

Ebbe az országba és ebbe a világvárosba, a vértanúk vérével megszentelt térségbe másfél millió keresztény fiatal zarándokolt el.

Magam már nem tartom olyan fiatalnak, hogy egy világifjúsági találkozóra elmenjek. Sokan vannak a ferences rendben, akik fiatalos lendülettel jelen lehettek volna a találkozó lelkesítő napjaiban. Mégis, utólag örülök, hogy egy zarándokcsoport kísérője lehettem. Újra igazolódni láttam mindazt, amit a történelemórákon tanítok: Isten nem csak közvetlenül a mai nap látogathat el hozzánk – természetesen ez is megtörténhet –, hanem Isten látogatását a századok nagyságában is meg kell látnunk.

Beszédes már maga a helyszín, amely Isten látogatásának a helyszíne: Madrid. Nyolcvan éve, 1931-ben mondatták le a keresztény spanyol királyt, XIII. Alfonzot. Primo de Rivera ugyan köztársaságot hirdetett meg, de az évszázadok során felgyülemlett feszültség, a polgári demokrácia „népfrontos” szólamai a polgárháború kitörését eredményezték.

Mivel Spanyolország a XIX. századi polgári forradalmat nem élte meg, nem alakult ki a polgári berendezkedésű állam. Az európai „fejlődésben” alulmaradt.

A baloldal küzdött a hatalom átvételéért, baloldali szólamokkal sikert is értek el: győzött a népfront 1936-ben. Korábban már Szovjetunióban győzött és Magyarországon is majdnem. Így sok más országbeli kommunista is harcolt a spanyol polgárháborúban, a kommunista érdekek érvényesítéséért.

A legnagyobb ellenség a katolikus egyház volt, mert a több évszázados értékeket védte. Ezért az egyházat meg kellett semmisíteni. Ezért ölték tízezrével a papokat és a szerzeteseket. (Közülük II. János Pál sok százat a boldogok sorába iktatott.)

Madrid, a főváros ennek a hatalmas öldöklésnek volt a színtere.

Nyolcvan év elteltével Madrid megkapta azt a kitüntetést, hogy megszervezhette a világifjúsági találkozót. Így Madrid utcáit a közös keresztúton keresztények ezrei árasztották el. Másfél vagy kétmillió keresztény ember imádkozott az egykori kegyetlenségek színterén. Vitték a hatalmas keresztfát, a szenvedés és a vértanúság fáját.

Madrid megélhette a csodát. Szinte egy emberöltő alatt élte át azt, amelyet csak Isten jelenlétével lehet megmagyarázni. Isten az időben mutatja meg magát, ezer vagy kétezer évben vagy akár századon belül.

Számomra ezen a pénteki, madridi keresztúton úgy volt jelen Isten, ahogyan a történelemben jelen van. Pilinszky írja: Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét… A vértanúk vérétől áztatott Madridban imádkozott az egész világ. Ez a város Istentől kegyelmet kapott. Azt a kegyelmet, amelyet csak a hit erejében élhetünk meg.

Fenséges volt az a keresztút. A tizenkettedik állomást ágyúszó ritmikus üteme tette ünnepélyessé. Az ágyúk robbanása a megváltó kereszthalál kegyetlenségét, a minden szenvedésben megismétlődő fájdalmat, de a megváltás világot megrázó és megváltoztató tényét is emlékezetbe idézte, szívbe véste – kitörölhetetlenül.

Madrid, amely gyűlölte a Megváltást nyolcvan évvel ezelőtt, most szívszorítóan megélte azt. Ezt a hatalmas csodát kapta meg ez a város Istentől. A térben és az időben így igazolódik Isten valóságos jelenléte, amelyet nekünk, embereknek adott.

Az ember hivatása, hogy élete során azt a szép arcot keresse, védje, őrizze, amelyet Isten teremtett számára. Az egyik érettségiző osztályomnak a ballagási tarisznyájába ezt az írást tettem: „Vigyázz az arcodra!” A gyerekek talán később értik meg az üzenetet: a felnőtt ember arcán évek alatt megjelenik saját élete. Ha az arcra vigyázunk, az életünkre vigyázunk. Arcunk életünk tükre.

Madridban több napon át megadatott, hogy nézhettem a világ legkülönbözőbb országaiból érkező fiatalok arcát. Órákig álltam a nagy rendezvények után, amelyek a Fő téren, a Sibelis téren és sugárútjain voltak. Mindig találtam a sugárút közepén egy-egy padkát, ahonnan néztem az elvonuló tömeget. Órákon keresztül csak fürkésztem, bámultam az emberek arcát.

Ezek az arcok szépek és tiszták voltak. Már hozzászoktam a budapesti Nyugati-tér fiatal arcaihoz, amelyek legtöbbször kiábrándultságot, életuntságot sugallnak. A diákjaim ismerik a mondataimat az emberi arcokról. Többen csak az érettségi évében értik meg, miért beszélek annyit az arcokról, mi a szép emberi arc titka. A budapesti Nagykörút éjszakai arcai, a metró államosokban tanyázó fiatalok nem a szép fiatal arcok tisztaságát mutatják. A hétvégék éjszaki viharaiban elvesztik magyar fiataljaink szép arcukat: gondozatlan és kiélt arcok tömegét látjuk magunk körül. Madrid nem ezt a látványt mutatta. Az is igaz, hogy nem Madrid ifjúságát láttam, hanem a madridi világtalálkozó részvevőit.

A világifjúsági találkozó arcai nem tükröztek a tetováltságban láthatóvá vált, összezavart világképet, a fiatalok nem mutattak ápolatlan hajdivatot, nem mutattak züllött tekintetet.

Többször eszembe jutott az a biblia jelenet, amikor Ábrahám és Isten vitatkozik Szodoma miatt. „Ha ötven igazat találok, megkímélem a várost.” A nagyvilág itt most fölmutatott ötven igazat. „Hála Istennek vagy sajnos: nem lesz világvége.” Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem.

Ezen a találkozón a fehér, a fekete, a sárga vagy a kreol arc egyaránt szép volt. Belülről ragyogott, rá volt írva „orcájának világossága…” Ezek a világ számos részeiről érkező fiatalok azt az arcot őrizték meg, amelyet Isten teremtett az embernek.

A találkozó során az étkezési jegyekkel a legkülönbözőbb madridi éttermeket meglátogathattuk. Számomra öröm volt látni az ebédek és vacsorák alatt az éttermek kivetítőin, hogy a média mennyire követi a világtalálkozó legkülönbözőbb eseményeit.

A mádia a világ számára azt is megmutatta, hogy az emberi arc, amely Isten jelenlétében akar élni, milyen szép. Egy alkalommal lehetett csak látni a helyi híradásokban, hogy száz vagy kétszáz spanyol fiatal tüntetett a Szentatya ellen. De ezek az arcok mások voltak: durvák és eltorzultak. A gonosz által megbűvölt arc ok.

Budapesten, amikor haza érkeztünk, azzal vártak bennünket, hogy az itteni híradások csak arról szóltak, hogy tüntetés volt a Szentatya ellen vagy a vihar miatt abba kellett hagyni az imaórát. Szomorú, hogy a magyar média nem a lényeget mutatta be, nem a milliónyi fiatalt, az örömöt, a találkozás boldogságát. Magyarország nem láthatta azt az arcot, amely Isten által teremtett szép arc. A média megfosztotta a magyar nézőket ettől a fenséges, beszédes látványtól – Isten üzenetétől.

A magyar média csak az eltorzult arcot szereti láttatni. Való igaz és szomorú tény, hogy ifjúságunk egy része eltorzult arccal éli meg a fesztiváljait.

Nekem megadatott, hogy lássak olyan arcokat, melyek azért szépek, mert Isten arcát tükrözik. Nem a festéktől szépek, hanem a békétől, a belső ragyogástól. Ezeknek az arcoknak az imádság és a tisztaság a kozmetikája…

Örüljünk annak az arcnak, amely szép, mert ezt teremtette a Teremtő. S ez a világtalálkozó megmutatta ezt az arcot több ezer fiatal zarándok arcában. Ez az ifjúság vigyázott az arcára, a benne eltemetett Isten-arcra…

(Forrás: ofm.hu)