vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.09. 

Légikatasztrófa: odaveszett az egész sportcsapat

Felszállás közben lezuhant egy Jak-42-es típusú utasszállító repülőgép szerdán Oroszországban, a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északra fekvő Jaroszlavl közelében.

Az első jelentések 36 halálos áldozatról szóltak, később repülőtéri értesülésekre hivatkozva a RIA Novosztyi és az Interfax hírügynökség azt jelentette, hogy 45-en – 37 utas és 8 főnyi személyzet – tartózkodtak a gépen, s egy ember élte túl a katasztrófát. Egyes hírügynökségek két túlélőről tudnak.

Az Interfax az orosz légügyi hatóság egyik illetékesére hivatkozva közölte azt is, hogy a gépen a jaroszlavli jégkorongcsapat utazott. A Lokomotív Jaroszlavl az orosz nyílt profi ligában (KHL) érdekelt. A csapatban egy svéd, három cseh és egy szlovák idegenlégiós is játszik, edzője kanadai. Az együttes legutóbb a ligában a harmadik helyen zárt, az 1997-es, a 2002-es és a 2003-as idényben orosz bajnoki címet szerzett. A három hajtóműves, még a szovjet időkben tervezett gép minszki úti céllal szállt fel, majd a repülőtér épületétől két kilométerre, de még a légikikötő területén a földbe csapódott. A Lokomotív Jaroszlavl a minszki Dinamóval játszott volna bajnoki mérkőzést csütörtökön.

 

 (Forrás: MTI)