|
 2011.09.09.
A tankönyvbuli
Minél kevesebb a
tanuló, annál több a tankönyv. A boltok polcai roskadoznak az
ugyanazon tárgy, ugyanazon évfolyam különböző színű, s állítólag
eltérő tartalmú tankönyvek súlya alatt. Minden iskola, minden
tanár abból a tankönyvből tanítja azt a tárgyat, amelyik
neki tetszik. A raktárakban bálaszám tologatják a métermázsásan
csomagolt könyvkubatúrákat, és az ingyenkönyvekhez csak közbelépésre
jutnak hozzá a szegény tanulók.
Ha valaki úgy
gondolja, hogy ő már eleget tanított más könyveiből és
megfelelő összeköttetésekkel is rendelkezik, hát ír egy újat
– egy vagy két előzőből. A nagy tankönyvbulinak ideológiája
is van, azt állítják, hogy a változatos tankönyvkínálat jót
tesz a nebulónak, mert a változatosság felülírja a régi
porosz eredetű egyirányúságot, a szürkeséget és szabadságra
nevel. – Hát, igen, amennyiben a szabadság zűrzavar, de hát
nem az, nem annak kellene lennie.
A tankönyvkiadás
óriási üzletággá vált, minden sarkon nyílt egy tankönyvkiadó
és a tankönyv, mint probléma, ráfekszik az iskolakezdésre.
A mai tankönyv szép,
színes, mosolygós, hogy kedvet csináljon a tartalmához. Alapkövetelmény,
hogy minden évben új kell belőle. A mai diák csak új könyvet
fogad el, mert diákjogai sérülnek, ha nem új könyvből –
nem tanul. Régi tankönyvet alig tud használni a mai diák, mert
őt már nem abból tanítják, mint az előtte járó évfolyamot,
mert új könyv került a piacra.
Nem tudom, milyen
volt az első latin könyvem. Talán alapjában véve sóska színű,
fekete betűkkel. Még az évnyitó előtt be lett kötve, akárkitől
került is hozzánk kék csomagolópapírba, orcájára vignetta
lett ragasztva nevemmel, osztályom megjelölésével, és attól
fogva egyik könyvem fedlapját sem láttam. Ma ez az állandóság,
amely évfolyamokat és nemzedékeket kötött össze azonos
alaptudással, amelyre aztán ki-ki felrakhatta a maga külön tudását,
elképzelhetetlen. A sok tankönyv teszi lehetetlenné. De a sok,
még ha csak árnyalatokban eltérő tudásanyag, követelmény
meglehetősen nagy zavart okoz. Mire megérik, a diáklélek
bizonytalan, önállóságtól félő és a sokféleség zűrzavarába
beleszédült emberré válik, nem pedig érett honpolgárrá, a
haza tisztes rendjébe tartozó felnőtté. Elegendő volna
egy-egy tankönyv a különböző felekezeti iskoláknak és az államiaknak,
s azokat is, bizonyos lényeges elemeket illetően össze kellene
fésülnie egy bizottságnak. Augusztus végén bemennének a
tanulók az iskolákba, s új könyvet csak az venne, akinek nem
jutott régi, amit át kell kötni. Olyan volna az egész, mint
egy parasztgazdaság, amelyikben a lehullott szilvát is összeszedik
és pálinkát főznek belőle.
Alkalmasint a tankönyvkiadóknak.
Csurka István
|
