vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.16. 

Növekvő munkanélküliség, alacsony bérek Háromszéken

Míg júliusban 7,4 százalékos volt a munkanélküliség Kovászna megyében, augusztus végére 7,8 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója sajtótájékoztató keretében ismertette az országos és megyei adatokat, amelyek szerint 7332 személy van állás nélkül a megyében, ezek közül pedig 3023 nő. Az utóbbiak között nagyobb a munkanélküliség, de átlagosan is növekedőben van az állástalanok száma. Enyhe vigasz, hogy tavaly ugyanebben az időszakban a háromszéki munkanélküliségi mutatók 11,26 százalékon álltak. Ugyanakkor 1125 végzős tett le kérést, aminek következtében 250 lejt kapnak majd fél éven át, az ügynökség különböző képzéseket is szervez számukra.

 A képzések mellett állásbörzére is sor kerül szeptember 23-án, ezt a végzősöknek szervezik és 407 cégnek küldtek meghívót, illetve hetven állásajánlat érkezett eddig az ügynökséghez. Ezek nagy része a konfekcióiparban van, de mérnököket is keresnek majd. Kelemen Tibor újságírói kérdésre azt is kifejtette, hogy azok a diákok, akik elbukták az érettségit végzősnek minősülnek a hivatalnál, de az elhelyezkedési esélyeik jóval alacsonyabbak. A szaklíceumokba kevés diák jelentkezik, ami pedig a textilipart illeti, nagyon kevés a kereslet ezekre az állásokra. Kötelezni pedig senkit sem lehet, ezekbe a gyárakba pedig rengeteg meghirdetett állás van. A vidéki nőknek nehezebb, mert nem tudnak bejárni, de a városiak sem akarnak ezekben a konfekciógyárakban dolgozni.

 A munkaügynél különböző képzéseket is szerveztek január és augusztus között, 54 képzés zajlott 29 szakmai területen, többek között informatikai képzést, biztonsági őr kurzust szerveztek, de építőipari munkásoknak is voltak különféle képzések. Ezeken 1058 személy vett részt, ebből 557 nő és a statisztikák szerint a 628 végzősből 64-en el is helyezkedtek.

 Nem csak a munkanélküliség nagy probléma Háromszéken, hanem a fizetések is, ugyanis a bruttó átlagbér itt 1130 lej körül van, ami azt jelenti, hogy 800 lej körüli összeget kapnak azok, akiknek állandó munkahelyük van. Az országos bruttó átlagbér azonban kétezer lej körül van, ami azt jelenti, hogy 1500 lejt kapnak kézhez átlagban a munkavállalók.

 A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél jelenleg a konfekció iparba keresnek munkatársakat, de a prázsmári ipari parkhoz is vannak meghirdetett munkahelyek – közel ezer –, valamint az épülő Kaufland is alkalmaz személyzetet.

 

(Forrás: szekelyhon.ro)