vissza a főoldalra

 2011.09.23. 

A legnagyobb boldogság, ha Felvidéken énekelhetek

István, a király, a megvalósult álmom

Derzsi György zenés színművész 1973-ban született Pozsonyban. 1994 –ben a Komáromi Jókai Színházban énekelte Jézus szerepét a Mária evangéliuma rockoperában. 1995-től két évig a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Ezidő alatt a Rigolettóban és a My fair lady-ben énekelt. 1997 és 2001 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakos hallgatója. 2001-től két évig a Budapesti Operettszínház művésze. Vendégművészként lépett föl Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Szegeden ,Veszprémben, Sopronban és Győrben. 2007-ben jelentkezett a Társulat című műsorba. Színészi képességeit és képzett hangját is elismerte a zsűri. Az István,a király jubileumi előadásán Asztrik szerepében láthatta a közönség.

További szerepei: Tasziló (Kálmán: Marica grófnő), Rosillon (Lehár: A víg özvegy), Ottokár (ifj. J. Strauss: A cigánybáró), Kukorica Jancsi (Kacsóh: János vitéz), Illésházy gróf (Huszka:Lili bárónő), Schubert ( Schubert-Berté:Három a kislány), Beppe (Donizetti: Rita), tenor (Tom Johnson:4 hangú opera), Legény (Kodály: Székely fonó), Cassio (Verdi: Otello), Nemorino (Donizetti: A szerelmi bájital), Ottó (Erkel: Bánk bán), András, Franz, Spalanzani, Pitichinaccio (Offenbach: Hoffmann meséi), Dani (Ránki: Pomádé király új ruhája), Tessedik Sámeul (Pozsgai-Gulyás: Tessedik).

 –A szarvasi Tessedik zenés darabról lapunk három héttel számolt be olvasóinknak. Érdekes: Tessedik személye eddig még egyetlen egy írót sem ihletett meg. Te eddig mit tudtál róla?

–Tessedikkel kapcsolatban nem volt nehéz a dolgom, mert a róla szóló monodrámát is én játszottam. Gergely László, a zenés darab rendezője, Tessedik önéletrajzi írásából Érkezés címmel írt egy monodrámát, melyet 2008 szeptemberében mutattunk be egy szarvasi gazdasági konferencián. Azóta ezt igen sok magyarországi városban és településen adtuk elő, így Tótkomlóson, Orosházán, legtöbbször evangélikus közösségekben, a püspök úr meghívására. Sőt a kőszegi evangélikus ifjúsági találkozón is bemutatásra került a darab. Ebben a monodrámában Tessedik gondolatait, küzdelmeit mutatta be a szerző. Az előadás témája a halál előtti visszatekintés életének sorsfordító pillanataira, mindennapos küzdelmeire, harcaira, érték- és hazateremtő szándékaira, hitünk megerősítésére. Gergely László látta, hogy ez a téma még ma is aktuális, mert Tessedik Sámuel evangélikus lelkész és tanító 200 évre előre gondolkodott. Ahogy az ő korában, jelenleg is nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben él az ország. Tessedik olyan gondolkodó volt, aki saját elszántságából próbált meg újítani. Falakat próbált áttörni, de erre egyedül nem volt képes, de ma is példát mutat életútja. Sokan nem értették ők, több irigye volt, akik el akarták lehetetleníteni az iskoláját. Rosszakarói minden szinten akadályt gördítettek útjába. A darabból megtudjuk, hogy a járvány után harangtornyot épített a szarvasiakkal, viszont pont a felszentelés előtti éjjel felgyújtották. Azért gyűlölték őt, mert gondolatai voltak, és előre akarta vinni a gazdaságot, a szegény embereknek munkát szeretet volna adni. Függetlenül ettől Tessedik munkássága hosszú évszázadokra eldöntötte és megalapozta a település jövőjét.

–Nehéz műfaj a monodráma?

–Én nem játszottam még monodrámát,szokatlan volt,hogy nincs partner, és ezért nehéz is volt mert nem volt „mankóm” az előadás alatt. Partner és kellék nélkül állok a színpadon, és 35 percen keresztül Tessediket formálom meg. Olyan részeket adok elő az önéletírásokból, melyek reményeink szerint szórakoztatják és elgondolkodtatják a nézőt. Mondják: azóta a szarvasi polgármester úr előszeretettel idéz Tessediktől.

–És mi alapozta meg a zenés darabot?

–A Tessedik monodráma sikere késztette Gergely Lászlót egy nagyszabású előadás elkészítésére. Adva volt, hogy Szarvas hagyományai, történelmi múltja és az itt élő emberek hétköznapjai egy színházi előadáson keresztül szólaljanak meg. Tessediknek pedig Szarvashoz kötődik az életútja. Azt tudtuk, hogy a szarvasi Víziszínpadon egy monodráma nem sok embert foghat meg, éppen ezért esett a választás egy zenés darabra. Gergely László felkérte Pozsgai Zsoltot a dramatizálásra, szövegírásra és Gulyás Leventét, a Békés Megyei Jókai Színház zeneszerzőjét a komponálásra. Ez a mű is az önéletrajzon alapszik. Másfél hónappal ezelőtt mutattuk be a darabot,és a próbák alatt egyeztettünk Lázár Zsolt evangélikus lelkésszel, hogy még véletlenül se hangozhassanak el valótlan dolgok az előadásban.

–A szerzők tudták, hogy te alakítod Tessediket. Így el lehet mondani, hogy rád, hangi adottságaidat figyelembe véve írták ezt a szerepet?

–Gulyás Levente nem ismert engem, és a hangi adottságaimmal sem volt tisztában. Miután elkészült két dal, és azokat meghallgattam, leültünk és megbeszéltük, melyek a megfelelő hangnemek számomra. Ezek után ennek megfelelően írta meg a dalokat. Természetesen a monodráma után nem volt nyilvánvaló, hogy én leszek a zenés mű Tessedik Sámuelje is, ezért hálás vagyok Gergely Lászlónak, hogy rám bízta ezt a szerepet.

–Csak énekes szerepek vannak a darabban? Így a nádort alakító Rubold Ödönnek is van énekelnivalója?

–Pontosan ő az, aki nem énekel a darabban, de mint József nádor, minden jelenetben részt vesz, és megakasztja az előadás folyamatát, amikor rákérdez az egyes eseményekre. Maga a darab úgy kezdődik, hogy Tessedik audenciára jelentkezik József nádornál. Kéri, mentse fel vezető lelkészi megbízatása alól, feleségével együtt száműzze őt az országból, mert elege lett abból, hogy állandóan gátolják munkájában. Tehát egy visszaemlékezésről van szó.

–Ez egy rockopera, vagy musical?

–Az előbbi biztos, hogy nem. Talán zenés játéknak lehetne nevezni, olyannak, amiben a melódiák viszik előre a cselekményt. Ez nem egy olyan darab, amiben a zene „önmagáért” lenne, hanem a mű szerves része. Tessedik legszebb és legfőbb dala az „Áldom az Urat ”, s amikor ezt először meghallottam, arra gondoltam, ez egy remek zene, de kérdéses, hogy mindez az adott jelenethez illik-e. A próbák során jöttem rá, hogy ez a dal tökéletesen a helyén van – mára sikerszám lett belőle –, mert a zene Tessedik lelkiállapotának változásait adja vissza.

–Szerinted ez a darab az összes generációt megszólítja?

–Szerintem ez inkább egy regionális, lokálpatrióta darab, amit főleg a Szarvason,és Békés megyében élők értenek. Szarvason még a fiatalok is tudják, hogy ki volt Tessedik, hiszen szinte minden épület az ő emlékét őrzi. A darabban is elhangzik, hogy a településen mindenütt ott van Tessedik keze nyoma. Volt, aki megnézte a darabot, és közölte, nagyon örült, mert Tessedikből írta a szakdolgozatát.

Bon Jovi és Pavarotti vitt a komolyzene felé

 –Mennyire tartod fontosnak, hogy történelmünk, művelődéstörténetünk egy-egy híres alakját a színpad által is közel vigyék a nézőkhöz?

–Ezt fontosnak tartom, de azt nem tudom, hogy egy ilyen mű meghallgatása után a fiatalok jobban érdeklődnek-e az adott kor eseményei iránt. Szerintem ez személy-és neveltetésfüggő. Emlékszem, hogy 18-20 évesen mennyire kedveltem Bon Jovit. Történt, hogy egy Pavarotti-koncerten is fellépett Bon Jovi. Addig elég keveset tudtam Pavarottiról, de a koncert miatt utánanéztem annak, hogy ki ez a szép hangú tenorista, aki olyan jól énekli Kalaf áriáját a Turandotból. Ekkor ismertem meg Puccinin keresztül a klasszikus zene és az operák világát. Hirtelen azt vettem észre, hogy rajongok az olasz operákért.

–Miután a három tenor kiállt először koncertezni, egy vita alakult ki: voltak akik azt mondták, hogy az operákat nem kell kivinni a kőszínházakból, mert így elvesztik rangjukat.

– Mindhárom világhírű tenor nagyon sokat tett azért, hogy megismerjék a fiatalok az operákat. Én is azt mondtam magamban, ahol olyan gyönyörű ária „terem”, mint a „Nessun dorma”, biztos van több is. A Bánk bán nagyáriáját, a „Hazám, hazám”-ot ismertem gyerekkoromban is, de bevallom, nem tetszett ez az opera, unalmasnak találtam. Ma viszont az egyik kedvencem. Szellemi, lelki érettség szükséges hozzá, hogy befogadjam ezeket a műveket.

–Bejött tehát az életedbe az opera, de a könnyebb műfajt sem hagytad ott.

–Mint rockzenét szerető fiatal a Jézus Krisztus Szupersztár volt számomra az első, és a mai napig ezt tartom a legjobb rockoperának, és utána az István, a királyt. Számomra ez a kettő az etalon.

–Igaz, 2007 előtt felléptél már több színházban is, de gondolom az igazi kitörés, ismertséget a Társulat jelentette.

–Nem nevezném ezt én olyan nagy kitörésnek, de az tény, hogy valamelyest ismertebb lettem. Főleg az István, a király iránti rajongásom, tiszteletem motivált arra, hogy egy tévés szereplő válogatáson megmérettessem magam. Azt is tudtam, hogy el tudom énekelni a címszerepet, így erre pályáztam. Hatalmas önbizalmam volt és tudtam, ezt meg kell próbálnom. Vadkerti Imrével, aki Koppány szerepét kapta meg, egy hónapon keresztül győzködtük egymást telefonon, hogy jelentkezzünk ebbe a műsorba.

A zsűri azt mondhatott felőlem, amit akart

 –Mindketten felvidéki születésűek vagytok, régóta ismeritek egymást?

–1993 óta vagyunk barátok, 1994-ben együtt is énekeltünk a Mária evangéliumában.

–S ezt a barátságot sosem törte meg a szakmai féltékenység?

–Nem, mert mindketten valljuk, hogy a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Imre mára a Kormorán frontembere lett és főszerepeket énekel. Neki tovább tartott, míg elfogadták őt a szakmában, de magasabbra is jutott nálam.

–István szerepére pályáztál, de végül is nem kaptad meg, hanem Asztrikot. Csalódást jelentett ez?

–Csalódást nem jelentett, sőt maga a Társulat igen sokat segített abban, hogy megtaláljam a helyemet a világban, s ne képzeljem magamat történelmi hősök alakítójának. Azt láttam a műsor alatt, hogyha nem Feke Pali kapja meg István szerepét, akkor csak Vadkertire oszthatják rá a kiállása, hősies termete miatt. Egy szerephez nem elég az énekhang.Rájöttem,hogy az én karakterem és termetem nem illik István alakjához, attól függetlenül, hogy el tudom énekelni a dalait. Több visszajelzést kaptam a nézőktől, akik azt mondták: nagyon jól játszol, énekelsz, de nem tudunk elképzelni István szerepében. A megmérettetésen humoros dalokat is énekeltem, így a Multimilliomos dzsesszdobost vagy a Csörrenj pénzt. Ekkor jöttem rá, hogy jobban megérinti a közönséget, ha vicces dalokat adok elő mókásan, mintha komoly, hősies szerepekbe erőszakolnám bele magam.

–Tehát nem csak a zsűri véleményére voltál kíváncsi.

–Sőt: főleg a közönség és nem a zsűri véleménye érdekelt. A zsűri azt mondhatott felőlem, amit akart. Arra voltam kíváncsi, hogy a tévénézőben milyen benyomást keltett az előadásom. Nagyon sok visszajelzést kaptam barátoktól, laikusoktól, hogy mennyire jó voltam a humoros számokban. Azokat akkor még utáltam, mert úgy éreztem, hősi vagy szerelmes dalokat kéne énekelnem. Viszont a nézők azokat nem tőlem, hanem Vadkerti Imrétől várták. És jogosan, mert egy idő után kezdtem rosszul érezni magam a hősies szerepekben.

–Ha azt nézzük: hősszerelmest nem lehet eljátszani idősen, de egy jó karaktert már igen.

–Pontosan. Ez nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne fogadnék el olyan szerepet, amiben komolyat kell alakítanom, hiszen a Tessedik sem egy könnyed darab, de királyokra, történelmi hősökre már nem biztos, hogy szívesen vállalkoznék. A Hoffmann meséiben négy remek karaktert formáltam meg és Franzként megnevetettem a közönséget az ária közben. Akkor jobban éreztem magam, mintha sikeresen elénekeltem volna egy nagy áriát. Most elvállaltam Kecskeméten egy amorózó szerepet, a Víg özvegy Rosilonját, ami hangilag egy akkora kihívást jelent számomra, mint a Bánk bán Ottója. A kihívásoknak pedig nem tudok ellenállni.

Vadkerti Imrére és rám is igen büszkék Felvidéken

 –A Társulat után a felvidékiek mennyire voltak büszkék rád?

–Vadkerti Imrére és rám is igen büszkék Felvidéken. Nagy boldogságot jelent számomra Felvidéken énekelni. Imrével együtt járunk szülőföldünkre fellépni, a mai napig odajönnek hozzánk, gratulálnak nekünk, s mondják: szavaztunk ám rátok. Még a legkisebb felvidéki faluba is elmegyünk, ha igény van rá. Ilyenkor zenei alapot viszünk magunkkal, s arra éneklünk rá. Szívvel, lélekkel énekelünk nekik, mert ugyanaz a sorsunk, ugyanazon mentük keresztül, átérezzük egymás helyzetét. Hatalmas szeretettel fogadnak minket, kérik, hogy egy fotón szerepeljünk velük. Nem vagyunk mi celebek, hogy körülrajongjanak minket, hanem a tehetségünket és közvetlenségünket szeretik az emberek.

–Tehát másként fogadnak titeket Felvidéken, mint Magyarországon.

–Igen, mert kint a „mi kutyánk kölykei”- effektussal találkozhatunk. Magyarországon is sikereket érünk el, de másképpen fogadnak minket, mint egy felvidéki kis faluban. Míg Felvidéken büszkék ránk, addig Magyarországon egy fellépők vagyunk a sok közül.

–Menjünk vissza az út elejére. Hol születtél, és hol töltötted gyermekkorodat?

–Pozsonyban születtem és a csallóközi Nagyszarván nevelkedtem.

–Az utóbbi azért érdekes, mert tudtommal az a falu az Illésházyaknak volt a birtokuk és te már énekelted a Lili bárónőben Illésházy szerepét.

–Valóban, Sopronban énekeltem ezt a szerepet és nagyon régen ez a falu az Illésházyak feuduma volt, még a Pongráczok ellőtt. Illésháza pedig a Dunaszerdahelyi járásban található, és idén és tavaly nyáron is felléptem ott.

–Édesapád szintén énekes, a komáromi Bánk bánban énekelte Petur szerepét.

–Így van, de ő eredetileg tenor, még nálam is magasabb volt a hangja. Petur pedig nem olyan mély szerep, amit ne tudott volna elénekelni. Édesapám hangjára a katonáságnál figyeltek fel, és el is indították 1962-ben egy prágai énekversenyen, ahol második helyezést ért el. Rögtön szerződést ajánlottak neki a fővárosban, de nem fogadta el, mert akkor halt meg az édesapja, és úgy döntött, ilyen tragikus helyzetben édesanyja mellett a helye. Ezután egy vendéglátós zenekarban énekelt, és a ’80-as évektől a győri színháznak lett a magánénekese. Érdekes, hogy egymást váltottuk Győrben. 1993-ban ott kellett hagynia a színházat, mert akkor újították föl Vámosszabadi és Medve közt a hidat, és nem tudott Győrbe átjárni.

Március elején álmodoztunk a nagy szerepekről és májusban már a színházban próbáltunk

 –Nem Győrben énekeltél először színházban, hanem a Komáromi Jókai Színházban. Oda ki hívott?

–A pozsonyi konzervatórium énekszakára jártam, és az Ifjú Szívek művészegyüttesének voltam a tagja. Ott tudtam meg az egyik lánytól, hogy a Mária evangéliumát mutatják be Komáromban. Felhívtam Boldoghy Olivért a színház akkori művészeti vezetőjét, aki nagyon udvariasan eltanácsolt, mondván, tartanak a leendő stúdiósoknak meghallgatást, és majd akkor jelentkezzem. Ezután felléptem a zselízi rockfesztiválon, ott ismerkedtem meg Imrével, akivel sokszor álmodoztunk arról, milyen jó lenne rockoperában énekelni. Miután a zselízi fesztivált megnyertem szóló kategóriában, a komáromi színház zenei vezetője megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem elénekelni Jézus szerepét, a Mária evangéliuma című rockoperában. Egy pénteki napon meghallgattak, és hétfőn már a színház tagja voltam. Ezután megkérdezték: nem ismersz még egy rockénekes fiút, aki elénekelhetné az angyal szerepét? Rögtön Vadkertit ajánlottam. Hiába, az álmok nem hazudnak. Még március elején álmodoztunk nagy szerepekről és májusban már a színházban próbáltunk. Az igazi álmunk viszont az István, a király volt, amit eddig már ötvennégy alkalommal játszhattunk el.

–De ötvennégyszer el lehet játszani ugyanúgy egy szerepet?

–Nem! Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy rutinból játszottuk volna az előadást. Az összes kollégám szemén lehetett látni, mekkora boldogságot jelent számukra ebben a darabban játszani.

–Igaz, hogy fiatalon építész szerettél volna lenni?

–Igaz; kisgyerekként szerettem építőkockákkal játszani, később pedig egyre jobban érdekelt az építészet. Mindez csupán 14 éves koromig tartott. Akkor már megvolt a zenekarom és báboztam is a nagyszarvai Csibészek bábcsoportban, s ezután felhagytam gyermekkori elképzelésemmel.

Az igazgató kirúgott: a lehető legjobbat tette velem

 –Említetted, hogy a humoros számaidat díjazta a közönség. A bábozáshoz is szükség van humorra, nem beszélve arról, hogy gyerekeknek kell játszani…

–Ami sokkal nagyobb kihívást jelent, mert a gyerek őszinte, megmondja a véleményét, udvariasságból nem tapsol. Nemrég a Víziszinpadon két Tessediket előadást játszottunk egy nap alatt, mert a polgármester úr kötelezővé tette a helyi iskolások számára azt, hogy tanévnyitóként ezt az előadást tekintsék meg. Ez nem volt könnyű, mert több gazdaságról szóló szöveget az általános iskolások nem igazán értettek, egy kissé száraz volt az számukra, de a dalok nagyon tetszettek nekik.

–Jónak találod azt, hogy kötelezővé tesznek egy ilyen előadást? Mert a gyerekek számára az, ami kötelező, az kap egy kis negatív jelzőt.

–Bizonyára, de a gyerekek nem mennek el maguktól színházba, ők még nem tudják azt, mi az, ami számukra fontos lehet. Sok gyerek, de még a felnőttek egy része sem tudja, mi az a színház. Meg kell velük ismertetni,szerettetni a színház világát, akkor talán, később maguktól  is eljönnek.

–2001-ben, miután elvégezted a Színművészetit, rögtön az Operettszínházhoz hívtak.

–Sőt még a diplomaosztás előtt fél évvel. Kerényi Miklós Gábort akkor nevezték ki igazgatónak, és ő rögtön szerződtetett. Abban az időben éppen a rendező szakos hallgatóival dolgoztunk együtt egy Mozart-vizsgában. Az Operettszínházban első szerem a Rosillon volt,majd eljátszhattam a Cigánybáró Ottokárját és Taszilót a Marica grófnőből. Kerényi Miklós Gáborral előtte az Operaházban is dolgoztam, így a Pomádé király új ruhájában, és az Öt utolsó színben, ami Bozzai Attila Tragédia-parafrázisa. Az utóbbit édesapád vezényelte.

–2003-ban miért álltál tovább az Operettszínháztól?

–Friss diplomásként – férfiasan bevallom– nem bírtam azt a tempót követni, amit a direktor úr diktált. Annyira stresszes állapotba kerültem, hogy a színházban sokszor rekedten értem be. Kiderült nincs semmi bajom, csak pszihésen nem bírtam a terhelést. Féltem otthagyni a színházat, mert attól tartottam, nem lesz utána munkám. Az igazgató úr megadta a kegyelemdöfést és kirúgott: a lehető legjobbat tette velem.

Soha nem étkezem gyorséttermekben

 –Olvastam, hogy Miskolcon is énekeltél.

– Igen,be kellett ugranom a Szerelmi bájital Nemorino szerepébe. Minderre két hetem volt, és nem is sikerült olyan jól, mert nem tudtam alaposan felkészülni. Azóta vágyom arra, hogy kidolgozva énekelhessem, játszhassam el a szerepet, ami nagyon nekem való, mert sok benne a humor és ez az alak szerintem egy „olasz Forrest Gump”.

–Tehát most szabadúszó vagy.

–Így van, 2003 óta. Akkor kezdtem el hobbiból hangszerelni, zenét írni s ezt azóta is művelem. Zenei alapokat készítek énekeseknek, és filmzenéket szerkesztek. Egy évvel ezelőtt megkért egy pozsonyi filmrendező-hallgató ismerősöm, hogy zenéket szerkesszek, szerezzek a filmjei alá. Meg volt velem elégedve,azóta többször is dolgoztunk együtt.

–A Magyar Koalíció Pártjának kampányrendezvényein is felléptél, és a szeptember 1-jei komáromi demonstráción is énekeltél Vadkerti Imrével együtt. Egy párt, vagy a felvidéki magyarság mellett állsz ki?

–Természetesen a magyarság mellet,aminek politikai szinten az MKP a szószólója.Azért mondtunk igent, mert tudjuk jól, ha van magyar képviselő a szlovák parlamentben, aki a magyar kisebbség érdeke mentén politizál, akkor több támogatást kapnak az iskoláink,falvaink...nem veszik el a kultúránk. Mi tehát a magyarság érdekében kampányoltunk.

–Mit tennél akkor, ha a Híd pártból keresnének meg?

–Nemet mondanék. Amikor az MKP felkért minket az Európai parlamenti választások kampány fellépéseire, a Híd még nem létezett. Hűséges típus vagyok és kitartok az eszméim mellett,és nem csak politikai szinten.Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy soha nem étkezem gyorséttermekben, nem támogatom ezzel a külföldi multik egy csoportját .Talán ennyivel is a magyar érdeket védem.

Medveczky Attila