vissza a főoldalra

 2012.04.06. 

In memoriam Csurka István (2. rész)

Szabó László Zsolt vendége 2008. szeptember 23-án a Pilinszky Kávéházban Csurka István

 Az első részben Csurka István elmondta, hogyan is vált a népnemzeti ellenzék vezéralakjává, elemezte a monori találkozó következményeit, elmesélte, miért írták róla titkos jelentésben azt: nem a demokratikus ellenzék veszélyes igazán, hanem a Csurka. Felvázolta a lakiteleki találkozóra vezető utat és kiemelte, miért is volt fontos, hogy ott Pozsgay Imre megjelent.

 A párttá alakulás idején egy új név tűnt fel az MDF vezető garnitúrájában, Antall Józsefé. Hogyan lett Antall József az MDF elnöke?

 – Kétségtelen, nagyot hibáztunk. Mikor már nyilvánvaló volt, hogy választások jönnek, s ott szavazat többségre kell szert tennünk, attól tartottunk, hogy kiváló ügyvezető elnökünket, Bíró Zoltánt, egykori pártmúltja miatt (mert MSZMP tag volt, bár akkor már rég kizárták), megtámadja az ellenzék, amellyel már harcban álltunk. A sajtótól is megkapjuk a magunkét, amelyik nem rokonszenvezett túlságosan velünk, hogy tessék: már megint itt van egy, ahogy akkor mondták, „komonista” és elveszítjük a választást. Nyilván más befolyások is voltak, de tény, nem néztük meg jobban, kit választunk. Persze, egy író számára inkább lélektani finomságnak látszó dolog is közrejátszhat. Sokunk válláról – akik nehezen hagytuk volna abba az írói munkásságot, és azt, amit egész életünkben csináltunk, hiszen már akkor sem voltunk kimondottan fiatal emberek – levett valamennyi súlyt az a tudat, hogy egy megbízható, rátermett, a választásokon ígéretes személy veszi át a vezető szerepét. Inkább a magam nevében beszélek, bár én nem láttam magamban soha egy percig sem a pártelnököt vagy a miniszterelnököt. Én írásban gondolkodtam akkor is, és ilyen tekintetben beváltnak mondható volt Antall József, mert az utána következett kerekasztal tárgyalásokon, meg egyébként is jól szerepelt. Ez volt az első nagy hibánk. Abszolút melléfogás volt, hogy nem néztük meg jobban, hogy honnan jön, mit akar. Ennek a felelősségét nem lehet levetni. Ez megtörtént.

 Volt alternatívája akkoriban?

 – Nem ez a kérdés, hanem hogy kicsit bátrabbnak kellett volna lennünk, és magunk közül kellett volna valakit. Civilként gondolkodtunk, eszméinkkel akartunk hatni akár mint írók, akár mint történészek. Azt hiszem, mindannyian örültünk neki, úgy gondoltuk, vagy csak az egyik mentség lehetett, hogy majd aztán a háttérből irányítjuk, de ebből semmi nem lett, az orrunknál fogva vezetett.

 Azt említette, hogy Antall József jól szerepelt a kerekasztal tárgyalásokon, mégsem született megállapodás a tárgyalások végén, hiszen a Fidesz és az SZDSZ nem írta azt alá.

 – Arról viszont Antall nem tehetett. Ez a húzás viszont az ő nagy hibájuk volt, mert teljesen elárulták magukat, hogy nem szavahihető, komoly emberek, hátsó céljaik vannak. Végig ott ülni, radikálisabbnál radikálisabb követeléseket támasztani, majd miután azokat az MDF akkori súlyával, Pozsgay és a küldöttségeink közötti kapcsolattal, illetve Antall tárgyalókészségének köszönhetően elérték és aztán nem aláírni, ehhez pofa kellett. Később, 1-2 hét múlva tudtuk meg, mire megy ki a játék, hogy ők már akkor a négyigenes népszavazásra készültek. Akkor már világos volt, hogy az SZDSZ a kerekasztal-tárgyalások lezajlása után egyébbel sem törődött, mint bent maradni a rendszerben, akár ilyen választási eredmény lesz, akár olyan, és Magyarországot arra a neoliberális pályára állítani, amelyen most is halad vagy zuhan.

 Nem lehet ezt csak a politikai hatalmi harc egyik eszközének betudni, ezt a négyigenes népszavazást, illetve azt, hogy nem írták alá az ellenzéki kerekasztal megállapodását? Hogy minden párt hatalmat akar, végül is ez a célja?

 – Nem. Ezt már akkor is láttam, egész határozottan tudok róla beszélni, ami azóta történt, minden azt bizonyítja, hogy nem. Itt már pontosan arról volt szó, hogy semmi nem számít, megőrizni a pozíciókat a bankokban, a kulturális vezetésben, az élet minden részén a pénz közelében lenni és a hatalom közelében lenni. Esetleg éppen másodhegedűsként, de ott lenni, amikor valakit előtérbe tolnak.

 Térjünk vissza a négyigenes népszavazáshoz! Azért ott az MDF kiadta azt a jelszót, hogy nem kell elmenni szavazni, és néhány ezer szavazaton múlt, hogy nem Pozsgay Imre lehetett Magyarország első köztársasági elnöke. Miért adta ki az MDF ezt a jelszót?

 – 6000 szavazaton múlt egészen pontosan. Erkölcsileg, etikailag jogos volt ezt kiadni. Ez a négy kérdés hangzatos volt, de lefutott érdektelen kérdés volt belőle három. A köztársasági elnökre vonatkozó kérdés, hogy hogyan legyen megválasztva: ez volt az egésznek a célja. A többi volt a cucli. A nép beszopta a cuclit sajnos, mi pedig rosszul döntöttünk, mert nem bojkottálni kellett volna, hanem nemmel szavazni. Ez politikai gyakorlatlanság volt, mert azt gondoltuk, hogy hát ha az MSZP is ezt mondja, mi nem mehetünk be ebbe az utcába. Pedig be kellett volna menni és akkor ez a 6000 szavazat nincs, bár ki tudja, lehet, hogy akkor is megvan, mert hiszen a számítógépek már akkor is működtek.

 Van, aki úgy magyarázza, hogy ennek a négyigenes népszavazásnak egyenes következménye az MDF–SZDSZ paktum, igaz ez?

 – Paktumra azért került sor, mert az MDF kormányt tudott alakítani, szövetkezve a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal. Tehát amit ők nem tudtak elképzelni, és ami sehogyan se fért bele az amerikai, nekik sugalmazott politikába, az történt, hogy ők kimaradtak. Ők úgy gondolták, hogy akkor majd összeállunk, erre tettek is ajánlatot, hogy lehet itt közösen kormányozni. Az SZDSZ egyik feltétele az volt, hogy engem kiradíroznak a politikai életből, mert velem ők nem. Ez is egyik kis büszkeségeim közé tartozik. Nos, a dolog nem jött be, ezért a paktumot játszották meg. Hogy Antallal mikor beszélték meg, vagy hogy már eleve tartalékban ott volt ez a paktum, vagy nem, azt nem tudom. Annak a szükségletnek a kielégítésére szolgált, hogy a köztársasági elnöki cím legyen a kezükben és azzal a lényeges dolgokat lassítani vagy megakadályozni legyenek képesek, és ne veszítsék el a nemzetközi zsidóság szemében mindig is elsőrendű tájékoztatást, a rádiót és a televíziót. Egyáltalán nem azért, mert bármiféle B-listázástól féltek volna, nyilván nem, de az nem jó, ha az egésznek az irányítása nincs a kezükben. Így viszont a két elnök személye félig volt rá garancia, és ezeket a félig garanciális elnököket érő állandó támadás az igény fenntartására és az állandó bizonytalanság, az állandó harc, a médiaháború. Ez nem volt véletlen, ezeket a poziciókat meg kellett szerezni. Aztán megszerezték és a helyzet egyre rosszabb lett.

 1990 tavaszán önök többségi kormányt tudtak alakítani. Ráadásul kevesebb kétharmados törvénnyel, mint eredetileg gondolták, a paktumnak köszönhetően. Minden eszköz a kezükben volt arra, hogy tisztítást, takarítást hajtsanak végre a magyar közéletben. Miért maradt ez el?

 – Nos, nem így volt, nem volt minden eszköz a kezünkben. A káderek, a párt káderei, és elsősorban az ellenzékiséggel cimboráló vagy az ellenzékbe, a demokratikus ellenzékbe beszivárgó réteg, az Aczél-káderek ottmaradtak a helyükön, a bankokban például abszolút. Előtte csinálták meg a kétszintű bankrendszert, amit abszolút uralom alatt tartottak, és a tájékoztatásban, a sajtóban megmaradt a hegemóniájuk és anélkül modern társadalmat nagyon nehéz vezetni.

 De a választást így is elvesztették négy év múlva.

 – Elvesztették, de a választás attól kezdve, hogy egyszer nyert az MDF, 90-től kezdve egyre kisebb jelentőségű. Az Országgyűlésnek csak akkor van hatalma, ha olyan törvényeket tud hozni és olyan ütemben, amelyeknek van szankciójuk. Hogyha valóban felelős az Országgyűlésnek a kormány, mert hogyha a kormány nem felelős az Országgyűlésnek, akkor a hatalom minimum fogcsikorgásossá válik és nem az igazi. Itt volt az MDF a maga rengeteg, politikához éppen csak hogy konyító képviselőjével, orvosok, tisztességes emberek tanítók, tanárok, kisgazdák, akik hosszú, hányatott korszakuk után kerültek be az Országgyűlésbe, és egy csomó dörzsölt csirkefogó, aki annyiszor hazudott, ahányszor megszólalt. Már akkor is mondtam, hogy az antalli hatalom a Kossuth Lajos térre korlátozódik, kijjebb kellene mennünk gyerekek, mert ebből baj lesz, hogyha nekünk csak itt van hatalmunk. Törvényeket hozunk, megszavazzuk, költségvetést hozunk, megszavazzuk, de hát hogy a hitelt fizetjük-e, a kamatokat fizetjük-e vagy nem, hogy megpróbáljuk esetleg az átütemezést kérni, ebbe már olyan nagy erők szóltak bele és tántorították el Antallt – ezáltal egyre mélyebbre kerültünk –, hogy nem itt volt a politikai hatalom. A gazdasági hatalom is a másik oldal kezében volt. Óriási inflációt gerjesztettek, óriási munkanélküliség lett hirtelen, hiszen egyik gyár a másik után zárt be, egyik intézmény a másik után szűnt meg, az emberek az utcára kerültek. A szegénységtől, a bizonytalanságtól féltek, rettenetes elégedetlenség volt az MDF-kormányzás negyedik évében, a harmadikban is az MDF iránt, mert azt meg tudták akadályozni az ottmaradt káderek, hogy az MDF először adjon valamit. A politikai szükséglet az lett volna, hogy hatalomra kerül, ne akarja azonnal a rendszerváltást úgymond a törvényekkel megcsinálni, hanem törődjön a néppel, ne engedje ezt a gyors privatizációt, amit akkor sokkterápiának neveztek.

 Kisebbségben maradt ezzel a véleményével az MDF-en belül?

 – Abszolút kisebbségben.

 Ez vitte el oda, hogy 1992 augusztusában megjelentette a Néhány gondolatot?

 – Igen, meg sok más ehhez hasonló tanulság, élmény, és az a rettenetes süllyedés, ami akkor már tapasztalható volt. Hatalom! Dehogy volt itt hatalom.  

Hogyan került sor a Magyar Út Körök Mozgalom megalakítására?

 – Hát úgy, hogy előbb kizártak az MDF országgyűlési frakciójából, aztán kizártak az MDF-ből mint pártból.

 Miért zárták ki?

 – Tulajdonképpen az említett dolgozat miatt. Az Antallt bíráló megjegyzések miatt, meg azért, mert ez volt a nemzetközi követelés. Tönkretenni, megsemmisíteni. Az ideológia gyönyörű volt: szélsőséges, szélsőjobboldali, antiszemita, már akkor ezt a jelzőt bőségesen megkaptam, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi sajtótól is; a fejét nem kell venni, bár lehet, de a lényeg az, hogy kormányon nem lehet. Ki kell tenni. Országgyűlési képviselő mandátumomat nem tudták megszüntetni, de az MDF-ből, a hatalomból kvázi kizártak, és azok, akik velem jöttek, azok között voltak olyan emberek, akikkel előbb a Magyar Út Körök Mozgalmat, aztán a MIÉP-et megalapítottuk. Konkrétan a megalapítás az ukrán–magyar alapszerződés aláírása, ratifikálása és megszavazása után történt, amikor megint mennyire világosan kifejezte a frontokat, hogy miről van szó. 56-an voltunk, ha jól emlékszem, akik vagy tartózkodtunk, vagy nemet mondtunk az ukrán–magyar alapszerződésre, amely az első volt és mindegyiknek a példája lett és tragikus következményű is, és a kormányoldali szavazat kevés volt a ratifikáláshoz. És ki szavazta meg? Az SZDSZ és az MSZP. Azok álltak Antall mellé ebben a kérdésben, ettől kezdve semmi illúziója senkinek nem lehetett, hogy itt miről van szó.

 Mi volt az, ami húsz évvel ezelőtt megtörtént, rendszerváltozás, rendszerváltás, rendszerváltoztatás vagy valami egészen más?

 – Hát a rendszer megváltozott, megszűnt az egypártrendszer, most többpártrendszeres formában egy nagyon hosszú, tekervényes folyamat következtében a nagyburzsoázia, az ún. elit uralkodik, parancsol MSZP-nek, mindenkinek, nem a kormány van a hatalmon, hanem ez az oligarchia uralja a médiumokat, a gazdasági életet, a pénzt, a milliárdokat.