vissza a főoldalra

 

 

 2012.04.18. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 16. száma!

A tartalomból:

In memoriam Csurka István

Csurka István: Újra csőcselék vagyunk

Az volt a szokásuk a pártfővezéreknek, hogy ki-kiszaladtak Moszkvába egymást följelenteni, ha a szovjet követségen tett sűrű látogatás már nem bizonyult elegendőnek a vetélytárs megfúrására. A kommunista mozgalom fővárosába persze nem lehetett üres kézzel menni. Nemcsak aktatáskát illett vinni teli dollárral, hanem olyan ajándékokat is, amiknek örül a keleties pompához szokott pártfogó. Ma más a módi. Ma nyugatra, sőt az óceánon túlra járnak följelenteni a kormányt a volt állampártiak, meg a magukat liberálisnak mondó ellenzékiek. Mert a cél akkor is az volt, ami ma: külsegítséggel kiütni a hatalomból a másikat. Akkor azt súgták fülbe Moszkvában az illetékes elvtársnak, hogy a másik revizionista, nem igazán szovjetbarát, gyanús kapcsolatai vannak a néppel, reformer, valamivel, amiben mi benne vagyunk, szemben áll, azaz anti… Ma mást kell világgá kürtölni a haza kormányáról, a kormányt alkotó pártról, annak egyes vezetőiről, mert annak a közegnek, amelyiknek a fülébe muzsikálják a feljelentést, más muzsika kell. A fő szólamok: nem demokratikus, nem liberális, kirekesztő nacionalista, soviniszta és végül antiszemita. Ezek a vádak a második világháború iszonyatán és a nácizmus sokkolásán átesett Európában, különösen a megigazulásban elöljáró Németországban, valamint a világ legnagyobb és legbefolyásosabb zsidó közösségével bíró Egyesült Államokban megrökönyödést okoznak, és sokakat eltántorítanak a magyar kormány támogatásától, a magyar rendszerváltoztatási értékek elismerésétől, voltaképpen a magyar ügy méltányos támogatásától. Van mihez kötni ezt a vádat.

 Hatvan, a jövőnk öröksége

Azt szeretnénk, ha minden itt élő részese lenne városunk sikerének

Interjú Szabó Zsolttal, Hatvan polgármesterével

Tudni kell, hogy Kelet-Európában 3000 évvel ezelőtt volt az ún. hatvani kultúra. Ami bronzkori kultúra volt. Ennek a jelmondata: Hatvan, a jövőnk öröksége. Ahhoz az örökséghez, amit elődeinktől kaptunk, most nekünk kell hozzátennünk saját értékeinket, melyekkel gazdagíthatjuk a város történelmét. Hisszük, hogy Hatvannak nemcsak több évezredes múltja, hanem ígéretes jövője is van. Azt szeretnénk, ha minden itt élő részese lenne városunk sikerének. Mi, hatvaniak összetartozunk, és ezt szeretnénk erősíteni hagyományőrző rendezvények szervezésével.

 Május 18–20.: Agrárexpó – Pápa

A tavaszi időszak legfontosabb dunántúli seregszemléje

Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere: Az agrárexpónak jól kialakult, hagyományos programelemei vannak. Azokat szeretnénk megtartani, melyek visszaigazolták létjogosultságukat. Ilyen pl. a vasárnapi vadásznap, amikor különböző, a vadászathoz kötődő bemutatókat tartanak, és a vadászegyesületek főznek is a vendégeknek. Ismét lesznek szakmai előadások, és az idén először solymász- bemutatót is szeretnénk tartani. Új elemként lehetőséget kívánunk biztosítani kertészetek, kertészeti eszközöket forgalmazó vállalkozások részvételére is. Emellett értékes kísérő programokat szervezünk, hiszen az agrárexpó sokak számára családi esemény.

 Új pályára állítják Szentendre gazdálkodását

A leendő tudásközpont helyben található megújuló energiaforrásokra épít

Építőipari Tudásközpont alapkövét rakták le április 3-án Szentendrén; az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) beruházásának összköltsége 1,7 milliárd forint, melyből a hazai és az uniós támogatás 800 millió forintot tesz ki. Dr. Dietz Ferenccel, Szentendre polgármesterével a beruházásokról, és a reorganizációs tervről beszélgetünk.

 Horttól Révkomáromig

Hagyományőrzők megemlékezése a dicsőséges tavaszi hadjáratról

Március 31-én vette kezdetét Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának állít emléket évről-évre. A nagyszabású programsorozat fő szervezője a Magyar Hagyományőr Világszövetség. Az eseménysorozat felvidéki állomásai még hátravannak, ezekre április végén kerül majd sor. A részletekről Fülöp Tibor Zoltánnal beszélgettünk.

 Szlovákiába visszatérnek a ‘80-as évek

Ficóék taktikája demoralizálja a felvidéki magyar társadalmat

Csáky Pál: Döbbenetes, és alaposan meg kell vizsgálni szociológus barátainkkal, hogy miért szavaztak magyarok a Smerre. Kétségtelen, hogy Bugár Béla vegyespártja kb. 35 ezer szavazatot veszített magyar területeken. A döbbenet, hogy ezek az emberek nem jöttek vissza a Magyar Koalíció Pártjához, hanem kisebbik részük otthon maradt, a többségük viszont Robert Ficót választotta valamilyen át nem gondolt, lila ködös idea alapján. Arra gondolhattak, hogy Fico majd több dél-szlovákiai problémát lesz képes megoldani, mind társadalmit, mind gazdaságit, de ezek irreális elvárások, melyekből, valószínűleg semmi sem lesz. Minden bizonnyal Fico, kormányzása elején új arcot próbál mutatni. Megpróbálja az „emberarcú szocializmus”-t feltámasztani.

Quo vadis magyar konyha?

A francia luxusboltokban a „tokajska” nagyobb számban jelenik meg, mint a magyar tokaji

Dr. Cey-Bert Róbert gasztronómus, pedagógus: Valóban az összes európai nép a bor szót a latin vinum szóból vette át, amelynek az eredete az ógörög oinos bort jelentő szóra vezethető vissza. Mindez az élet-etimológiával van kapcsolatban. Sajnos, ami keleti gyökerekre utal a magyar gasztronómiában, arról nem ildomos beszélni. Kínaiak leírják, hogy a hunoknak és lovas kultúrájú utódnépeiknek volt egy szent hegye, amelyet Bor Tengrinek neveztek, ahol áldozatot mutattak be a föld és az újjászületés istenének. A krónikák szerint Tengri Istent jelentett, a bor pedig az újjászületés és az átváltozás képességét. A borban pedig benne van az újjászületés fogalma is. Az újjászületést jelentő bor szó akkor változott át a megerjedt szőlőlé megnevezésére, amikor a lovas kultúrájú ősök észrevették, hogy a szőlőlé az erjedés folyamán átváltozik.

 A részvétlen mulasztás a legnagyobb vétek

Nem csak a nemesség, hanem a vagyon is kötelez

R. Törley Mária szobrászművész: Sajnos ma sokak szemében üzletté vált a képzőművészet. Töméntelen borzadályt állítanak ki manapság. A tavalyi luxemburgi kiállításom után átmentünk Hollandiába. Ott az egyik múzeum kortárs kiállítása szinte sátáni volt: ganajtúró bogarakat festettek le kékre és zöldre, és középen feküdt egy barna testű hulla. Koponyák voltak mellette szintén bogarakból és fekete márványból faragott sírkövek. A sírkövek között egy fiatal farmerruhás férfi feküdt háton, meztelen álló pénisszel. Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy erre a szellemromboló és undorító kiállításra kisiskolásoknak múzeumlátogatást szerveztek.

 Roosewelt Finnországot is átadta volna Sztalinnak

A Történelemtudományi Doktori Iskola (KRE) első konferenciája

2011-ben a Magyar Akkreditációs Bizottság teljes támogatottsággal akkreditálta a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskoláját, melynek Dr. Szakály Sándor a vezetője. A Károli Gáspár Református Egyetem új intézményének sikerült azon kevés történelemtudományi doktori iskola közé bekerülnie, amelyek meghatározóak az ország tudományos életében és a jövendő történésznemzedékek felkészítésének folyamatában. A XVIII. Század közepétől megjelenő társadalmi, politikai, nemzetiségi és katonai konfliktusok kutatására épülő doktori iskolát terveznek. Ez azt jelenti, hogy olyan témákat ajánlanak a hallgatóknak, amelyek a hazai reformátusság és az egyháztörténeti kutatások számára is fontosak. A doktori iskola szervezői és oktatói a magyar történelemoktatás és -kutatás nemzetközileg is elismert szakemberei. Azok – olvashatjuk az iskola honlapján –, akik érezve a magyar történelemtudomány oktatásának bizonyos területén tapasztalható hiányokat, úgy vélték, hogy szükséges egy olyan képzési hely létrehozása, illetve olyan tematika összeállítása, amely a magyar múlt XVIII–XX. századi történelmének legfontosabb kérdésköreit vizsgálhatja.

 Csorja Gergely: Az Illúzió vége

Vannak a tanárok, a felnőttek, a nagy nyugati államok, esetleg az Unió mint absztrakt igazgató bácsi és vannak a tanulók. A tanár nyilvánvalóan a tanuló felett áll, a tanár más minőséget, más csoportot jelöl. A tanár önjogú, cselekvőképes szereplő, míg a tanuló – jó esetben – követi a tanár utasításait. Az Orbán-kormány ellen indított, hazai ihletésű, de végül a nyugati baloldali pártok, illetve rajtuk keresztül az Európai Bizottság és az IMF által végrehajtott támadások erre az alapra épülnek. A know-how lényege, hogy a jobboldali kormányokat úgy kell diszkreditálni, úgy kell népszerűségüket tönkrezúzni, hogy a néplélek megfelelő pontjait nyomkodva, a régi sebhely újra megsajduljon. A Nyugat vagy annak nagy intézményei, melyektől a megváltást várjuk, leszólja az országot. Nem támogat, nem segít minket, hanem megdorgál.  

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

06-30-7545-017