vissza a főoldalra

 

 

 2012.04.13. 

Zöldenergiás fűtőmű épül Kalocsán

Szeretnénk, ha fűtőmű építése során is a helyi vállalkozók kapnának lehetőséget

Másfél milliárd forintos beruházással egy biomassza fűtőmű és hozzá kapcsolódó hálózat épül Kalocsán, melyből az önkormányzat intézményei mellett több épület távfűtését is biztosítani tudják. Török Ferenccel, Kalocsa polgármesterével (Fidesz) a fontosabb beruházásokról, és a város költségvetéséről beszélgettünk.

 Mekkora önrészt kellett biztosítani a biomassza erőműhöz kapcsolódó beruházáshoz?

 –Az összköltség felét nyertük el pályázaton és a fennmaradó 50%-ot banki konstrukcióval kívánjuk fedezni. Való igaz, hogy mi sokszor erőműnek nevezzük a létesítendő egységet, de a helyes kifejezés a fűtőmű, hiszen nem áramtermelésről, hanem távhőszolgáltatásról van szó. Fűtővizet és meleg vizet állítunk elő majd a biomassza fűtőművel. A fűtővíz egy 3 km hosszú gerinchálózaton keresztül jut el az intézményeinkhez, és mondhatni szerencsések vagyunk, hogy két egymásba kapcsolódó út mentén vannak a nagy intézményeink.

 Erre a hálózatra további intézmények is rácsatlakozhatnak?

 –Tervezzük, hogy a két főúton lévő állami intézményeket is rácsatlakoztatjuk a hálózatra, ahogy az egyházi ingatlanokat is. Természetesen a fejlesztési lehetőség is benne van ebben a távhőmű-projektben; a szolgáltatást képesek vagyunk bővíteni vállalkozások irányába, tehát cégek is használhatják. Később pedig lakossági szintre is szeretnénk eljuttatni ezt a szolgáltatást.

 Azt kiszámolták, hogy mikor térül meg ez a beruházás?

 – A beruházás megtérülése nagyon jónak ígérkezik. Úgy számolunk, hogy 5-6 éven belül megtérül a ráfordítás. Ezért is mertük vállalni a banki konstrukciót, mert nagyon jó a megtérülési mutatója a távhőnek. Jelenleg földgázzal fűtünk intézményeinkben és sok a régi, rossz hatásfokkal működő gázkazán. Az előzetes számítások szerint 2-2,5 millió köbméter gázt tudunk kiváltani zöldenergiával.

 Mikor indul el a projekt és melyik fűtési szezonra készül el az erőmű és a hálózat?

 –Ez a projekt másutt már beindult, éppen beszélgetésünk idején érkeztek meg a szakemberek és azt vizsgálják, hol és hogyan lehet a nyomvonalakat kijelölni. Értesítést kaptunk, hogy nyertünk a pályázaton, de el kell készíteni a kiviteli terveket is. Ezután indulhat el az engedélyeztetés. Az ún. adminisztrációs rész idén befejeződik, ezt követően a fűtőművet három hónap alatt felépítik. A 3 km-es hálózat lefektetése már sokkal nehezebb. Most folyik annak a felmérése, hogy hol és milyen vezeték húzódik a földben. Arra számítok, hogy 2013 októberétől ez a fűtőmű biztosítja az intézmények számára a fűtést és a melegvízellátást.  

Szinte minden nagyobb beruházásnak munkahelyteremtő vonzata is van. A biomassza erőmű építése mennyi kalocsai embernek ad munkát?

 –Mindig az a célunk, hogy egy adott városi beruházásnál a helyi vállalkozókat tudjuk alkalmazni a kivitelezés során. Szeretnénk, ha a fűtőmű és a távhőhálózat építése során is a helyi vállalkozók kapnának lehetőséget. Ahol lehet, ott közmunkások is dolgozhatnak; és mint minden nagyszabású építkezésnek, így ennek is van munkahelyteremtő hozadéka. Elképzelhető, hogy az építő cég felvesz még dolgozókat, hogy kellő időben be tudja fejezni a munkát.

 Honnan szerzik majd be a biomasszát?

 –A biomassza előállítása, illetve a szállítása a legfontosabb egy ilyen fűtőmű esetében. Tudjuk, hogy minél messzebbről hozzuk a biomasszát, annál gazdaságtalanabbul működik a projekt. Előzetes számítások alapján, saját környezetünkben, a fák metszése és aprítása révén nagyobb mennyiségben képesek leszünk előállítani biomasszát. Tervezzük, hogy a közelünkben most felépülő növényi olajgyár melléktermékeit is – pl. napraforgóhéjat – tudjuk használni a fűtőműben. Az önkormányzat tervezi másra nem használható földterületek olyan növényekkel való beültetését, melyeket a fűtőműben tudunk elégetni. Emellett nagy szerepet szánunk a szelektív hulladék gyűjtésnek. Annak, hogy a lakosság a feldolgozható faanyagot úgy gyűjtse, hogy azt a fűtőműben el tudjuk égetni.

 Ezen a nagyvolumenű beruházáson kívül milyen fejlesztéseket terveznek még az idénre?

 –Nyertes pályázatunk alapján elkezdjük az önkormányzat épületének felújítását, egy nagyobb közösségi tér kialakítását és intézményeinkben kicseréljük a fűtőrendszert is. Ez utóbbi kapcsolódik az előző nagy témánkhoz. Ebben az évben szeretnénk egy nagy turisztikai pályázattal, a Kalocsa Szíve programmal indulni. Azért beszélünk Kalocsa szívéről, mert a központi városrészről van szó. A turizmusfejlesztés fontos állomása a látogatókat a városunkba vonzó attrakciók minőségi -és látogatóbarát -fejlesztése, amelyhez a turistákat kiszolgáló vállalkozások összefogása szükséges, hogy az elérhető legnagyobb támogatást tudjuk megszerezni a mindenkori nemzeti fejlesztéspolitika és európai fejlesztési alapból. Figyelembe véve a Kalocsán fellelhető kulturális attrakciók hihetetlenül széles tárházát, valamint azok fenntartható módon történő fejlesztésének forrásigényét, erre a 2007-2013-ig tartó EU-s programozási időszakban az egyetlen lehetőséget a kiemelt projektek eljárásrendje biztosítja. A cél, hogyha a turistákat már lecsalogattuk a városba, akkor több napot is itt töltsenek. De ehhez az kell, hogy kellő számú és színvonalú programot tudjunk nekik biztosítani.

 Kalocsa érseki város, gazdag történelmi örökséggel.

 –Éppen ezért a Kalocsa Szíve programot az egyházzal közösen hajtjuk végbe. Ők az érseki látogatóközpont és könyvtár fejlesztésével vesznek részt ebben a programban.

 Március közepén fogadta el idei költésvetés-tervezetét Kalocsa város önkormányzata. Ha jól tudom, egyszer már tárgyalta a testület a költségvetést. Mi volt a gond, mert ha jól tudom, önök többségben vannak a testületben?

 –Amikor először megkaptam az előterjesztést, s olvastam, hogy 800 millió ft. feletti hiányt jelöltek meg, akkor azt átdolgozásra visszaadtam. A következő előterjesztést, amiben 696 milliós hiány szerepel, a testület már elfogadta. Tavaly sok átalakítást vezettünk be a gazdálkodásban, s reméljük, azokkal megtakarítást érünk el. Mindezek realizálódása 2012 második felében várhatóak. Ezért is gondoljuk azt, hogy a 696 milliós hiányt az év végéig csökkenteni tudjuk, mert 2013 január 1 –jétől már nem lehet hiánnyal tervezni az önkormányzatoknak. Ezért is kell költségeinket csökkenteni, s bevételeinket növelni. Ezt a nagyon egyszerűnek hangzó metódust kell követni, s az önként vállalt feladatainkat nagyon átgondoltan kell kezelni. Mindettől függetlenül nem mondtunk le a végcélról, ami Kalocsa hosszú távú sikeres fejlődése.

 

Medveczky Attila