vissza a főoldalra

 

 

 2012.04.27. 

Közös zsinatot terveznek 2013-ra a Kárpát-medencei református egyházak

A Generális Konvent (GK) júniusi plenáris ülésének előkészítése, a Közoktatási Alaphoz beérkezett pályázatok elbírálása és a Heidelbergi Káté készülő fordítása is a napirenden szerepelt a GK Elnökségének legutóbbi, Beregszászon tartott ülésén.

A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya adott helyet április 19-20-án az elnökségi ülésének. A beregszászi találkozón egyeztetés folyt egyebek mellett a konvent Szombathelyen tartandó júniusi plenáris ülésének előkészítéséről. A GK záró istentiszteletét Körmenden tartják, ahol egyúttal megemlékeznek az itt megtartott zsinat és a Dunántúli Református Egyházkerület megalakulásának 400. évfordulójáról. Beregszászon az is elhangzott, hogy a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete várhatóan 2013-ra összehívja a Magyar Református Egyház közös zsinatát.

A testület döntött a Kárpát-medencei Közoktatási Alaphoz beérkezett pályázatokról. Az Alapban összegyűlt pénz felét a Kárpát-medencei oktatási intézmények diákjai adták össze tavaly ősszel, a másik felét pedig az egyházkerületek tették hozzá. A közel 27 millió forintból Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken és Felvidéken működő református oktatási intézmények kaphattak támogatást oktatási tevékenységük végzéséhez. De lehetett pályázni új óvodák indításának támogatására, a Bibliaprogram keretében pedig újfordítású teljes Bibliát kap a Kárpát-medence valamennyi református oktatási intézményének minden 9. évfolyamos tanulója.

A megbeszélésen beszámoló hangzott el a Heidelbergi Káté újbóli lefordítását és kiadását koordináló bizottság munkájáról. Az elnökség köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Az elmúlt évek során több alkalommal felmerült az új fordítás igénye akár valamelyik meglévő fordítás átdolgozásával. A fordítás időzítésében szerepet játszik az is, hogy 2013-ban lesz a Heidelbergi Káté első megjelenésének 450. évfordulója. A Generális Konvent tavaly júniusi elnökségi ülése döntött egy bizottság felállításáról – amelybe valamennyi Kárpát-medencei egyházkerület és részegyház delegált tagot – egy hivatalos és a katechézisben jól használható szövegváltozat elkészítése céljából. A káté átdolgozott fordítását a Magyar Református Egyház  2013-ra összehívandó közös zsinata fogadhatja el ünnepélyes keretek között.

Az ülés napirendjén szerepelt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) helyzete is. Az egyház szlovák ajkú híveinek képviselői azután fejezték ki nemtetszésüket több fórumon is – egyebek mellett a kulturális minisztériumnál az egyház bejegyzésének felülvizsgálatát is kezdeményezve –, hogy az SZRKE tavaly csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. A GK februári berekfürdői elnökségi ülésen a szlovák ajkú egyházvezetők delegációja személyesen is megosztotta kifogásait a GK ügyvivő testületével. A napokban közös szlovák-magyar egyházi bizottság kezdi meg működését, amelyik egymás problémáinak és elképzeléseinek meghallgatásával a tárgyalóasztal mellett keresi a kialakult helyzet megoldását.

A tanácskozás fontos döntése volt az is, hogy a Református Egyházak Világközösségének (REV) tagdíját a Kárpát-medencei református egyházak közösen fogják fizetni. A Magyar Református Egyház egységes tagdíjfizetésének kifelé is fontos üzenete van.

A megbeszélésen szó esett az Erdélyi Gyülekezet egyházi bejegyzéséről és annak következményeiről. A helyzetet a Generális Konvent Elnöksége az illetékes egyházkerületek bevonásával kívánja rendezni.

Az elnökség egyeztetett a református egység májusi ünnepléséhez kapcsolódó eseményekről, rendezvényekről is. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a május 22-én ünnepelt évfordulóhoz kapcsolódik kiemelt kulturális rendezvényként a május 18-20. között megtartott Református Zenei Fesztivál, valamint a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntes napok. Az évfordulóhoz legközelebb eső vasárnapra, a Magyar Református Egység Napjára most is készül ajánlott közös liturgiajavaslat. Idén első alkalommal lesz központi ünnepi istentisztelet május 20-án délután Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amit a televízió is közvetít majd.

Az Kárpátaljai Református Egyház legutóbb 2006-ban látta vendégül a Kárpát-medencei református egyházkerületi vezetőkből álló testületet. A következő elnökségi ülés június 18-án lesz Szombathelyen.

 

(Forrás: reformatus.hu)