vissza a főoldalra

 

 

 2012.04.27. 

Sarkozy: Iszonyatosak leszünk...

Nyilvánosan rendre intette és az elnökválasztási kampányra való koncentrálásra kérte Nicolas Sarkozy francia államfő Alain Juppé külügyminisztert, aki jelezte: a jobboldal jelöltjének veresége esetén ő mindent meg fog tenni azért, hogy a kormánypárt ne essen szét.

 „Na ez az, ami egyáltalán nem érdekli a franciákat. Jobban tenné, ha inkább a második fordulóra koncentrálna” – figyelmeztette a France 2 közszolgálati televízió reggeli műsorának vendégeként Sarkozy a külügyminisztert. Hozzátette: „Most harcolni kell, és én bizalommal tekintek a második forduló elé. De nem Nicolas Sarkozy jövője az érdekes, és főleg nem az UMP-é, hanem az, hogy mi lesz az országgal, hova akarunk eljutni mi, franciák.”

 Az RTL kereskedelmi rádióban Juppé azt mondta, hogy a jobboldali táborban „erős” a remény Sarkozy május 6-ai győzelmét illetően, de veresége esetén is „vagyunk egy páran, akik készen állunk az UMP egyben tartására”.

 A Le Figaro ugyanakkor arról számolt be, hogy Sarkozy továbbra is elszánt a győzelem érdekében. „Iszonyatosak leszünk ... minden ütés megengedett” – fogalmazott az elnök egyik tanácsadója. A lap szerint Sarkozy állítólag azt adta utasításba környezetének: „Úgy kell támadni (Francois) Hollande-ot, ahogy ők támadtak engem.”

 Az elnök feltehetően szocialista riválisa kormányzati tapasztalatlanságára utalt, amelyet elsősorban a május 2-ai hagyományos tévévitában akar kihasználni. Sarkozy az első forduló estéjén azt javasolta, hogy a két forduló között legalább három vitát rendezzenek, mivel abban bízik, hogy azokat könnyen megnyerheti Hollande-dal szemben. „Program programmal szemben, személyiség személyiséggel szemben. A franciáknak joguk van ehhez. Hollande nem menekülhet el” – indokolta javaslatát Sarkozy. Ezt azonban a baloldali jelölt azonnal visszautasította, csak egy vitában hajlandó megmérkőzni az államfővel.

 Az esélyesebb szocialista jelölt érezhetően egész más hangulatban vág neki a két forduló közötti kampánynak. A tévévitát illetően pedig a Libération című napilapban tegnap megjelent interjú szerint „nagyon nyugodt”.

 „Sarkozy már megint blöfföl ... Bokszolni akar, mivel nincs más választása. Olyan, mint egy versenyfutó, akit már megelőztek, és az előtte futó mezébe kapaszkodva próbálja meg behozni a hátrányát” – fogalmazott Hollande. Saját magáról pedig azt mondta, hogy offenzív akar lenni, de az iszapbirkózást el fogja kerülni.

 

(Forrás: magyarszo.com)