vissza a főoldalra

 2012.08.03. 

Csorja Gergely: Hajsza az 1000 milliárd után

Most már biztosak lehetünk. Az elmúlt évek pénzügyi ámokfutása a Németországban található 1000 milliárd euróért folyt. Tudniillik a német gazdaság évente nagyjából 100 milliárd euró többletet termel, melynek jelentős részét az ún. periféria országaival folytatott kereskedés eredményezi. Azaz, a németek 100 milliárd euróval többet szednek be erről a területről, mint amit kiadnak. A periféria országai a volt szocialista államokból és a Földközi-tenger térségének európai államaiból állnak. Ha áttételesen is, de végeredményben ezek adták az Európai Unió gazdasági motorjának számító Németország elsődleges piacait, azaz lényegében ezek az országok biztosították az európai gazdasági fejlődést.

 Egy önálló, egységes, erős Európa megjelenése a világban egyetlen nagyhatalomnak sem érdeke. Egy Németország dominálta Európa megjelenése tovább buktathatja az amúgy is eljelentéktelenedő Egyesült Államokat. Míg a hatalmas tőkét és kiváló gazdasági kapacitást felhalmozó Kína technológiai és elsősorban katonai hátrányban van az Egyesült Államokkal szemben, addig Oroszorországot gazdasági rendszere teszi alkalmatlanná a világvezető szerep betöltésére. India és Brazília egyelőre egyik szempont szerint sem képes az amerikai hegemóniát visszaszorítani. Az egységesen fellépő Európa ugyanakkor mind technológiai, mind gazdasági, mind katonai szempontból vetélytársa lehet Amerikának. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ráadásul Európa és az Egyesült Államok közösen alkotják a nyugati civilizáció lényegét, így Amerika háttérbe szorulása egyfajta betagozódást is jelente. Ugyanúgy, ahogy Európa az elmúlt évszázadban Amerika árnyékában élt, most az Egyesült Államok kerülhetett volna Európa alá.

A fregmentált európai rendszer, az évezredes fejlődés eredményeként létrejött rendkívül sokszínű európai gazdasági, kulturális, jogi környezet sokkal nehezebben uralható, mint az egységesített amerikai álom.

Ezt a világ pillanatnyilag talán legnagyobb hatású és befolyású társasága, a pénzügyi rendszer fenntartói pontosan tudják. A Wall street és a City urai hallani sem akarnak a sok önálló nemzeti identitással rendelkező Európa egységes fellépéséről, pláne nem esetleges felemelkedéséről. Az Amerikában kirobbanó hitelválság kezdetétől tudták, hogy a recsegő-ropogó, Amerika központú pénzügyi rendszer, az Egyesült Államok nyugati hegemóniája nélkül nem tartható fenn. Amikor a német gazdasági teljesítmény, az ún. periféria piacaira alapozott német gazdasági teljesítmény és az esetlegesen néppárti irányítás alá kerülő egységes érdekérvényesítésre képes Európa képe felrajzolódott, megszólaltak a vészcsengők.

A pénzügyi rendszer vezetői akcióba léptek és politikai kapcsolataikat is latba vetve akadályozták vagy próbálták megakadályozni Európa felemelkedését. Egyelőre nem lehetünk biztosak benne, de feltételezem, hogy a Földközi-tenger térségének gazdasági és politikai destabilizálása mögött elsősorban ezek az érdekek húzódtak meg. A mind a mai napig kideríthetetlen hátterű arab tavasz, a görög válság, majd Olaszország, Spanyolország és Portugália ellehetetlenítése mögött biztosan ott állt ez az érdekcsoport is.

Az érdekcsoport egyik leghatékonyabb, ugyanakkor leginkább leleplezett fegyvere a hitelminősítés. A hitelminősítés képtelenségeiről már többször írtunk, de a rendszer most végérvényesen lelepleződött. A Moody’s leminősítette Németországot.

A leminősítés tulajdonképpen nevetséges, rendes körülmények között magát a hitelminősítőt hozná lehetetlen helyzetbe. Csakhogy ez a leminősítés a német gazdaságban felhalmozott 1000 milliárd elszipkázására tett kísérlet. Előzményei évekre nyúlnak vissza.

A német gazdaságban felhalmozódó 1000 milliárd euró elszívásának elsődleges indoka, hogy a periféria országai olyan mély pénzügyi válságba kerültek, mely kizárólagosan a bankrendszer megsegítésével oldható meg. Az államadósságok hirtelen drasztikus növekedése, illetve az államadósság finanszírozásának költségei szoros összefüggést mutatnak. Az állam hitelt tulajdonképpen a hitelminősítők által befolyásolt költséggel tud felvenni. Azaz a leminősített állam csak drágábban jut pénzhez. Ezzel párhuzamosan a leminősített országok pénzintézetei is tőkehiányos állapotba kerülnek. A pénzhiányt valahogy orvosolni kell. És itt jön a képbe a német pénz. Ugyanis a németeknek elemi érdekük, hogy a periféria államai működjenek, mivel a német áruk és szolgáltatások jelentős része éppen ezekben az államokban jövedelmez. Tehát a periféria államainak leminősítése – áttételesen ugyan – de kiválóan alkalmas a német pénz elszívására.

Az egyéb geostratégiai és esetleges ingatlanszerzési érdekek mellett a válság szétterítésének elsődleges oka ez. A válság elindításában pedig a hitelminősítők oroszlánrészt vállaltak.