vissza a főoldalra

 

 

 2012.08.03. 

Egy derűs életút

Bölcskei Gusztávot köszöntötték hatvanadik születésnapja alkalmából július 29-én a debreceni Nagytemplomban. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke jókívánságokat kapott azért is, mert éppen tizenöt éve szolgál lelkipásztorként az egyházközségben.

 „Tudom, kinek hittem" – Ezt a Pál apostol Timóteushoz írt második levelében szereplő mondatot idézte fel az ünnepi alkalomból igehirdetésében Bölcskei Gusztáv, hiszen édesapja annak idején ezekkel a szavakkal ajánlotta őt be a Kollégiumba. Ez az ige volt az, ami alapján őt többen odaimádkozták a szószékre, amelyre nem születik senki, mondta a püspök.

Az igehirdetés után először a gyülekezeti közösség köszöntötte Bölcskei Gusztávot. A megtett életútból a külső szemlélő csak morzsákat láthat, a lelkész élete azonban nyitott könyv, a szolgálat teszi azzá, láthatóvá válik a cselekvő segítőkészség és a másik hordozása – mondta a presbitérium nevében dr. Virágh Pál főgondnok. A nagytemplomi gyülekezet nevében köszönetet mondott azért, ahogyan az ünnepelt igehirdetéseiben többször szólt az elfáradtakhoz, mintha Ézsaiás próféta szavai váltak volna vezérlő igévé: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem, mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak."

Bölcskei Gusztáv azonban nemcsak a gyülekezet életét pásztorolja, a Tiszántúli Református Egyházkerület mellett az egész magyar reformátusság ügyét is szolgálja – emelte ki Virágh Pál beszédében. Igei köszöntésnek a főgondnok Pál apostol a rómaiakhoz írt leveléből idézett: „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel".

Vad Zsigmond esperes, lelkipásztor ezt követően egy, a nagytemplomról készült fametszetet adott át, amelybe az igehirdetésben is kiemelt sort vésték: „Tudom, kinek hittem". Emellett egy képes albumot is átnyújtott, amelyben a gyülekezeti, családi és püspöki tevékenység egy-egy mozzanatát megörökítő fotók szerepelnek.

 Ezután a Magyarországi református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke, Csomós József köszöntötte a zsinat nevében Bölcskei Gusztáv lelkészi elnököt. Köszöntőjét személyes történettel kezdte, amelyben elmesélte, hogy azt kérdezték tőle Bölcskei Gusztávról, nagyon meglepődve: az a bölcs ember ennyire fiatal? Három szót emelt ki a püspök személyiségére utalóan: a derűt, a nyugalmat és állhatatosságot. A Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Egyház közösen adhat hálát azért, hogy Isten az ő személyén keresztül az egyház életében hétköznapi valósággá tette ezt a három kiemelt szót – mondta Csomós József. A tiszáninneni püspök szerint ugyanis Bölcskei Gusztáv ezt a nyugalmat hozta az egyházi közéletbe, a Kárpát-medence refomátussága pedig sokat köszönhet annak az állhatatosságnak, aminek eredményeként létrejött a Generális Konvent és május 22-e, az Egység Napjának történelmi pillanata.

Kósa Lajos debreceni polgármester ugyancsak a közösségre átsugárzó derűt emelte ki köszöntőjében. Az egyházkerület nevében Imre Sándor főgondnok és Derencsényi István főjegyző köszöntötte a püspököt. Imre Sándor is kiemelte Bölcskei Gusztáv erőfeszítéseit, bátorságát és határozottságát a református egység megteremtésében. Méltatta a presbiteri konferenciákban nyújtott segítségét is. Az esperesi kar nevében Derencsényi István főjegyző azt hangsúlyozta, hogy múlhatatlan értékek épültek be ebbe az életútba, a minden képmutatás nélkül való Krisztushitből. Olyan egyházkormányzót ismerhetett meg benne a közösség, aki érti az idők szavát, szilárd jellemű, őszinte és határozott – tette hozzá a főjegyző.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Kollégium intézményeinek nevében Fekete Károly rektor, a Zsinati Hivatal munkatársai nevében Tarr Zoltán zsinati tanácsos, a debreceni ökumenikus közösség nevében Fekete András görög katolikus parochus és a család nevében testvére, dr. Bölcskei András is köszöntötte az ünnepeltet.

 

(Forrás: Európa Rádió, kép: Kalocsai Richárd)