vissza a főoldalra

 

 

 2012.08.03. 

Újabb ökopark épül az országban

A kipcsak törzs úgy gondol ránk, kunokra, mint nyugati rokonokra

Június 29-én rakták le a karcagi ipari park ökoparkjának, valamint hűtőgép- és elektronikaihulladék-hasznosító üzemének alapkövét. Az ünnepségen a vidékfejlesztési miniszter kiemelt feladatnak nevezte a zöldgazdaság fejlesztését. Fazekas Sándor hangsúlyozta: az elektronikai hulladékok hasznosításával nyerhető értékes nyersanyagokra szüksége van Magyarországnak a jövő ipari és technológiai beruházásainak megvalósításához.

 Egy nagy beruházásról beszélhetünk, vagy két kisebbről? – kérdezem Dobos Lászlót, Karcag polgármesterét.

 –Egy nagy beruházásról van szó, ami a meglévő ipari parkunkkal szemben, a 4-es út mellett helyezkedik el. Több üzem létrehozásán is gondolkozunk, az első, aminek az alapkőletételére került sor június 29-én, a háztartási gép -szétszerelő üzem. Ez az üzem, azon túl, hogy munkát ad a környéken élőknek, fontos környezetvédelmi szempontból is, hiszen olyan anyagokat szednek ki a gépekből, melyek hasznosíthatók, újra felhasználhatók. Ezen kívül természetesen, a területrendezés után több más üzemet is – például üvegtéglagyárat – szeretnénk az ipari parkkal közösen létrehozni.

 Mennyi munkahelyet teremtenek ezek az üzemek?

 –Az elektronikaihulladék-hasznosító üzem 2013 júliusától működik. Tehát pontosan egy év, mi alatt a teleprendezés és az üzemcsarnok berendezése megtörténik. Úgy számolunk, hogy ez az üzem 150-180 ember foglalkoztatását teszi lehetővé.

 –Van a célnak megfelelő képzettségű munkaerő a városban?

 –Az a szerencse, hogy ez az üzem a képzetlenek számára is elegendő munkalehetőséget nyújt. Ez egyértelmű, hiszen a szétszerelésnek vannak olyan fázisai, melyeket különösebb képzettség nélkül is el lehet végezni. Az anyag kinyerése az, ami komolyabb szaktudást igényel.

 Gondolom főleg kívülről érkező, tőkeerős vállalkozásoknak biztosítanak korszerű telephelyet az ipari parkban.

 Az ipari park olyan nagy terület, ahova nagy üzemek telepítését tervezzük, és tervezi jelenleg a Karcagi Ipari Park Kft. A REWE csoport tagja, a Penny Market 2008-tól a Karcagi Ipari Parkból látja el kelet-magyarországi, illetve romániai üzlethálózatát, kihasználva Karcag élelmiszeripari hagyományait. Elhelyezkedése, kitűnő lokációja következtében miatt a város egyszerre alkalmas kiszolgálni a helybéli vállalatokat, csak úgy, mint az országos - és nemzetközi bázisú cégeket.

 Létezik-e inkubátorház, a karcagi kisebb vállalkozások számára?

 –Nálunk nem indult be az inkubátorház, hanem teljesen önállóan szervezik a vállalkozók a telephelyeiket.

 Beszéljünk egy másik témáról, ami szintén lényeges, ez a június 30-án megtartott XIV. Karcagi birkafőző fesztivál. Gondolom sokkal többről van szó, mint  szórakozásról, evésről-ivásról, hiszen ez alkalommal nyílt meg a kazah tiszteletbeli konzulátus.

 –Természetesen nagyon komoly dolog a tiszteletbeli kazah konzulátus újra megnyitása, hiszen egy jól működő tiszteletbeli konzulátus működött, amit az MSZP-SZDSZ kormány idején bezárásra kényszerítettek. Újra megkapta a megbízólevelét Horváth László tiszteletbeli konzul, és mi újra átadtuk a konzulátus számára az irodát. Azt azért le kell szögeznem, hogy semmi szándékosság nem volt abban, hogy a birkafőző fesztivál és a tiszteletbeli konzulátus megnyitása egy napra essen. A fesztivál nagyon komoly rendezvény, és most is jól sikerült. Nem csak evésről-ivásról van itt szó, hanem főleg hagyományőrzésről. Büszkék vagyunk rá, hogy egyetlen étekként szerepel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a karcagi birkapörkölt. Olyan „ illusztris társaságban” szerepel ez a hagyomány, mint például a mohácsi busójárás, vagy a matyó hímzés. A fesztiválra hazalátogatnak azok a karcagiak, akik elkerültek a településről, tehát egy olyan összekovácsoló erőről beszélhetünk, mint amilyen a bajai halászléfőző fesztivál.

 Gazdasági kapcsolatot is ápolnak Kazahsztánnal?

 –Mostanra kezdenek erősödni a gazdasági szálak is. Mindez Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar delegáció kazahsztáni látogatásának köszönhető. Mi valóban folyamatosan tartjuk a kazahsztániakkal a kapcsolatot, hiszen a kipcsak törzs úgy gondol ránk, kunokra, mint nyugati rokonokra; testvérként kezelnek bennünket. Kazahsztán nagyon gazdag ország, és a baráti kapcsolat sokat segít a gazdasági kapcsolat kialakításában.

 Végére engedjen meg egy gasztronómiai kérdést: mennyire hasonlít a kazah és a kunsági birkapörkölt?

 –A kazahok számára a legfőbb eledel a birka, viszont nem a megszokott hazai ízekhez hasonlít az ő eledelük, amiben nagyon kevés a fűszer.

 

Medveczky Attila