vissza a főoldalra

 

 

 2012.08.10. 

Ma sem csitul a Vihar: a szerbek az EU-val ítéltetnék el Zágrábot

A tizenhét évvel ezelőtti horvát Vihar hadműveletre emlékeztek tegnap Kninben és Belgrádban. A horvátok ünnepeltek, míg a szerb pártok azt követelték, hogy az Európai Unió tiltsa meg Zágrábnak az évforduló megünneplését. A háborús eseményeket felidéző évforduló újra felszította a horvátellenességet Szerbiában: a kormányzó Szerb Haladó Párt közleménye szégyenteljesnek nevezi a dátum kapcsán rendezett horvátországi ünnepségeket, amelyek úgymond, „megvilágítják a zágrábi hatalom igazi természetét”. A szocialisták szerint az Európai Uniónak végre állást kellene foglalnia a Vihar hadműveletről, és meg kellene tiltania leendő tagállamának, hogy „történelme legsötétebb dátumát állami ünnepként ünnepelje”. Más pártok javasolták, hogy Belgrádban készüljön emlékmű az áldozatok emlékére, ahová minden ide látogató külföldi delegációt el kell majd vinni.

 A horvát hadsereg tizenhét évvel ezelőtt augusztus 5-én indította el offenzíváját, és mindössze 48 nap alatt visszafoglalta a szerb fegyveresek által megszállt területeket, és megsemmisítette az önkényesen kikiáltott, úgynevezett Krajinai Köztársaságot. Részben a knini elöljáróság felszólítására, részben a horvát hatóságok megtorlásától tartva mintegy kétszázezer szerb hagyta el lakhelyét, és indult el hosszú menetoszlopokban Szerbia, elsősorban a Vajdaság felé (többségük ma sem tért vissza szülőföldjére). A hadművelet alatt ezernyolcszázan haltak meg. Zeljko Odalovic, a szerb kormány eltűntekkel foglalkozó bizottságának elnöke bejelentette, hogy a horvátországi illetékesektől követelni fogják a már exhumált szerbek személyazonosságának megállapítását. A régióban jelenleg 13 ezer személyt tartanak eltűntként nyilván.

 Horvátországban 2008-tól augusztus 5. a győzelem és haza hálaadásának, valamint a horvát honvédőknek a napja, amellyel a horvátországi háború befejezését, a Vihar hadművelet megindítását és Knin felszabadítását ünneplik.

 Az évforduló alkalmából Kninben tartott ünnepségen Ivo Josipovic horvát elnök köszönetet mondott a horvát védőknek a haza felszabadításáért, ám ugyanakkor a megbékélés szándékával megemlékezett a szerb áldozatokról is, amit elődei nem tettek. Horvátországnak a békében is győznie kell, és békejobbot kell nyújtania a szerb honfitársaknak, fejet kell hajtania áldozataik előtt – mondta a horvát elnök. A knini ünnepségen az idén először megjelent az egyik horvátországi szerb párt képviselője, Veljko Dzakula is.

Milosevic embere a belbiztonság élén

 A volt szerb, illetve jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic egyik hajdani bizalmasa lett a szerb belbiztonsági szolgálat (BIA) vezetője. Nebojsa Rodicot az államfő, Tomislav Nikolic nevezte ki pénteken a szolgálat első emberévé. Rodic nem sokkal korábban Nikolic pártja, a nacionalista Szerb Haladó Párt főtitkára lett. A jogász végzettségű Rodic politikai pályafutása az 1990-es években kezdődött. 1997-ben ő volt az állami választási bizottság elnöke, akkor az ellenzék durva választási csalásokkal vádolta meg. Szerbiában július 27-én lépett hivatalba az új kormány, élén Ivica Dacic szocialista politikussal. Dacic korábban a néhai Slobodan Milosevic elnök szóvivője volt. Várhatóan Milosevic egykori főprivatizátora, az exelnök utolsó gazdasági minisztere, Jorgovanka Tabakovic lesz a Szerb Nemzeti Bank elnöke.

 

(MH)