vissza a főoldalra

 2012.08.10. 

Csorja Gergely: Ortodox vagy unortodox

Matolcsy Györgyöt és egyben a kormány gazdaságpolitikáját a legtöbb támadás a gazdasági miniszter egy korábbi kijelentése miatt éri. Matolcsy a kormány gazdaságpolitikáját unortodoxnak nevezte. Ezzel tulajdonképpen azt akarta kifejezésre juttatni, hogy hagyják őt békén a gazdaságtani könyvekből kiollózott okoskodásokkal, a kormány akkor is szakít a sikertelen ortodoxnak nevezett gazdaságpolitikával. De mit is jelent az ortodox gazdaságpolitika?

 Magyarország 2010-es gazdasági állapotában és a tarthatatlan költségvetési hiány következtében az ortodox gazdaságpolitika lényegében a fogyasztás további visszafogását előidéző gazdaságpolitikát jelentené. A kormány monetáris eszközökkel, azaz magas kamatszinttel, illetve adópolitikával azaz az adók növelésével, valamint a költségvetésbe befolyó pénzek újraosztásának szűkítésével érné el, hogy a lakosságnál egyre kevesebb pénz legyen. Ezáltal csökken a fogyasztás, és csökkennek az árak is. A költségvetésből kevesebb pénz folyik ki, így elvileg csökkenthető az eladósodás mértéke, csakhogy a csökkenő fogyasztás miatt a költségvetésbe kevesebb pénz is áramlik.

Az ún. ortodox gazdaságpolitikai megoldások alkalmazása már csak azért is nehézségbe ütközött volna, mivel az egyik legfontosabb intézmény, a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére a kormánynak a mai napig sincs befolyása. Márpedig a monetáris politikát az MNB alakítja ki és hajtja végre. Ennek egyik legfontosabb része a kamatszintek megállapítása.

Az ortodox gazdaságpolitikai megoldásoknak természetesen lehet létjogosultsága, abban az esetben, ha az alacsony adók és alacsony kamatszintek, illetve egyéb tényezők – elsősorban a bankrendszer sajátosságai – miatt az országban túlzott mennyiségű pénz, akár hitelpénz jelenik meg a lakosságnál. Ilyenkor elszabadulnak az árak és bár a nagy kereslet pörgeti a gazdaságot, az infláció végül felzabálja a növekedést és a pénz elértéktelenedése válsághoz vezet. Ilyen esetben szükség lehet a pénzmennyiség csökkentését előidéző intézkedésekre.

A kormány által meghirdetett és Matolcsy György nevéhez köthető gazdaságpolitika ilyen értelemben valóban nem nevezhető ortodoxnak, tehát jogosan mondhatjuk, hogy unortodox. Valójában egyetlen állam sem működik a nagy gazdaságpolitikai elméletek szerint. Valójában minden állam gazdaságpolitikája egyedi és minden hatalmon lévő erő megpróbálja valamiféle érdek mentén alakítani saját országa gazdasági rendszerét.

Az elmúlt harminc év tapasztalatai azt mutatják, hogy a klasszikus közgazdasági elképzelések nem nyújtanak megfelelő választ a tőke alapú gazdaságok évszázados nehézségeire. A jelentős tőkehiányt születésekor megöröklő magyar piacgazdaság ezen felül jó néhány olyan nehézséggel küzd, melyek eleve kizárják a hagyományos makrogazdasági kúrák sikeres alkalmazását. Ehhez hozzáadódik, hogy a 2010-et megelőző 20 évben nem is volt elsődleges cél a tőkehiány felszámolása, illetve a tőkehiány felszámolását egyetlen módon tudták elképzelni: minél több vagyon eladásával. A magyar tulajdonban lévő vagyonok áron aluli értékesítése a nyilvánvaló korrupció mellett, elsősorban az eleve elhibázott koncepció miatt történt. Márpedig ezt a koncepciót mind a mai napig tanítják egyetemeinken. A koncepció lényege a működő tőke bármi áron történő bevonása. A helyzet odáig fajult, hogy a külföldi érdekeltségű befektetési tőkének saját politikai képviselete lett hazánkban. Ráadásul ez a képviselet kormányra is került. Ennek eredményeként a magyar gazdaság nyolc éven keresztül 2002 és 2010 között olyan mélypontra jutott, struktúrája annyira eltorzult, hogy az ország eljutott a működésképtelenség határára. A Matolcsy fémjelezte gazdaságpolitikát sokféleképpen, sok szempont alapján lehet értékelni. Meg lehet állapítani, hogy voltak benne sikertelen kísérletek, hogy a végrehajtás sok esetben akadozik, hogy az információáramlás gyenge, hogy a valódi áttörés elmaradt, de azt nem lehet elvitatni, hogy az összeomlás széléről hozta vissza a magyar gazdaságot.

Ahhoz, hogy az összeomlást elkerüljük elsősorban arra volt szükség, hogy Orbán tűzön-vízen keresztül átvigye elképzeléseit, de képes legyen engedni, képes legyen belátni bizonyos változtatások elengedhetetlenségét.

2010-re a gazdaságpolitika mozgástere beszűkült. Egyetlen lehetőség, egyetlen égető kérdés maradt, hogy honnan lesz pénz. A kormány lényegében három út közül választhatott: elvonja a pénzt a lakosságtól, csökkenti a szociális jellegű kiadásokat, nyugdíjakat, növeli az adókat, tehát klasszikus restrikciós politikát hajt végre. Vagy a további eladósítás felé fordul, megpróbál további hiteleket felvenni és a hatalmas államadósságot tovább növelve ideig-óráig túlélni, majd a görög útra térni. Vagy olyan területeket keres, ahonnét a lakosság helyzetének további rontása nélkül tud pénzt szerezni. Ez utóbbit választották, ez volt a magán-nyugdíjpénztári rendszer – amúgy teljesen jogos – felszámolása, a multik adóztatása, és most ez lenne a bankszektor bevonása a teherviselésbe a tranzakciós illetékkel.

A minden területen meginduló változás természetesen sokak érdekeit sértette, természetesen a sok ezermilliárd elvonás után Matolcsy minden volt csak rendes ember nem. És igaz, a katasztrófát sikerült elkerülni, de most az emberek többsége úgy érzi, hogy nem elégségesek a változások, hogy nem kapnak elég támogatást, hogy a bürokráciát nem sikerült felszámolni és hogy a gazdaság még mindig nem indult be. A tőkehiányos állapot még mindig fennáll, még most sem jelent meg a valódi magyar kézben lévő termelés. Ez utóbbi, amúgy valós érzésnek adott hangot Demján Sándor a VOSZ konferenciáján, ahol Orbán Viktor is jelen volt.

A kormány gazdaságpolitikája valóban értelmezhetetlen a termelés beindítása nélkül. Ennek alapvetően három feltétele van: 1. A bürokratikus terheket le kell venni a vállalkozások válláról, az engedélyezési eljárásokat le kell egyszerűsíteni és a szabályozásokat egyértelművé kell tenni. 2. Pénz kell. Ezt finoman úgy szokták megfogalmazni, hogy forrásokat kell teremteni a vállalkozások számára. 3. Az állam kiadásait be kell csatornázni a hazai termelők felé.

Ez utóbbi talán a legnehezebb, hiszen elvileg az EU különböző szabályai ezt részben tiltják. Csakhogy tudomásul kell venni, hogy ma – sajnos – a magyar gazdaság legnagyobb szereplője maga az állam. Ma a legtöbb jól működő vállalkozás az államból él.

A kormány az első két pontot lényegében felvette programjába. A pénz kérdése egyelőre megoldatlan, de önmagában a terhek enyhítésétől is fellélegezne a vállalkozók sokasága. Ha a munkahelyvédelmi program célkitűzései megvalósulnak, és a kormány tovább halad az elkezdett úton, akkor még az is előfordulhat, hogy lesz magyar termelés.