vissza a főoldalra

 

 

 2012.08.17. 

„Az állam hozzáállása felőröl minket”

A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlete kihatással lehet az egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatára, és tovább gyengíti a Romániában működő történelmi egyházi rendeket, mondta Fejes Anzelm Rudolf apát, a nagyváradi premontrei rend prépost prelátusa.

Mint ismeretes, a nagyváradi premontrei rend gyakorlatilag a rendszerváltás óta küzd egykori ingatlanvagyonának visszaszerzéséért, de a román állam mindeddig a lehető legváltozatosabb eszközökkel akadályozta a rendet jogos tulajdonjogainak visszaszerzésében. Az egyik ilyen jelentős ingatlan a váradi premontrei iskola, jelenleg a Mihai Eminescu Főgimnázium épülete. Fejes Anzelm Rudolf az erdon. ro szerkesztőségének elmondta: „Van egy kiterjedt, az elmúlt két évben lezajlott levelezésünk a minisztériumokkal és azok levéltáraival. Ők állandóan azt írják, hogy náluk nincs anyag, miközben mi tudjuk, hogy van. Azért vagyunk bizonyosak ebben, mert mi már korábban kutattunk a saját ügyeinkben, és akkor kiadták nekünk a kért dokumentumokat, mert nem tudták, hogy mire kellenek. Mindezekről a dokumentumokról másolataink vannak, amelyeket a per folyamán a bíróság rendelkezésére bocsátottuk, de a bíróság nem veszi figyelembe ezeket a bizonyítékokat, holott a restitúciós törvény előírja, hogy ezek is bizonyító erejűek, lásd például a nagyváradi pénzügyi palota ügyét. Az iskolánk udvarát (sokan Voinţa sportpálya néven ismerhetik a telket – szerk. megj.) szintén visszaigényeljük. Az udvar kisebbik részét vitató per már Strasbourgban van, de a nagyobbik részre vonatkozóan a restitúciós bizottság nem hozott még semmiféle döntést. Amint hallom, már be is terjesztettek egy törvénytervezetet, amelynek az a végkicsengése, hogy semmit nem adnak vissza természetben, hanem az állam által megbecsült érték tizenöt százalékát fizetik ki kártérítésként. Ekkora összeget mi már rég ráköltöttünk az ügyvédekre.”

 

(Forrás: erdon.ro)