vissza a főoldalra

 2012.08.17. 

Kötelező olvasmány

Otcsenás Péter annak rendje és módja szerint ismerősei és néhány korsó barna sör társaságában ünnepelte a londoni olimpia magyar érmeseit a Balaton partján és már jó előre elhatározta, hogy fittyet hány mindenféle zavaró körülményre, elvégzendő munkával kapcsolatos telefonokra és egyebekre.

A társalgás éppen arról folyt, hogy vajon hol rejtegették a kardvívók eddig Szilágyi Áront, aki alig huszonkét évesen megszerezte a magyar csapat első olimpiai aranyérmét Londonban. A hírlapíró gondolatai persze elkalandoztak a beszélgetés tárgyától. A büféasztaltól, ahol ültek, jól látható volt a kölcsönző, melynek pultjánál egy rendkívül csinos, hosszú szőke hajú, karcsú lány várt a kuncsaftokra.

Hírlapírónk tekintetét azonban nemcsak a madonna arc vonzotta mágnesként, hanem az is, hogy a pultnak támaszkodva egy hirtelen szőke kamasz srác megállás nélkül csapta a szelet a lánynak, egyelőre nem sok eredménnyel. Péter ismerte jól a fiút és a szüleit is. Évek óta jártak ugyanerre a strandra ők is. Ahogy az lenni szokott, a strand szellemi központja a büfé volt, ahol előbb-utóbb megismerkedtek egymással a rokonszenves arcú nyaralók.

Az udvarló srác láttán eszébe jutott egy kedves anekdota, amit a drámaíró Nehézfiútól hallott, akinek egyszer megmutattak egy szerelmes novellát, hogy ugyan döntse el a szerzőről, van-e tehetsége az íráshoz. Erőteljesen belilult iromány volt. Annyi azért kiderült, hogy Balatoni történet, egy fiúról meg egy lányról. Miután elolvasta az írást, Nehézfiú tévedhetetlenül mutatott rá a szöveg legfőbb dramaturgiai hiányosságára.

– Együtt töltötte az éjszakát a fiú a lánnyal? – kérdezte az önjelölt írótól, aki ennek hallatán csak pislogni tudott.

Felkészületlenül érte a kérdés, nem is értette, miért fontos ez, hiszen a posztmodern kánon nagyágyúit utánozva bonyolította tengerikígyóvá az iromány összetett mondatait. Nem a történetre koncentrált, hanem a szövegre, melyről meggyőződése volt, hogy majd értelmezi önmagát. Végül kibökte, fogalma sincs arról, hogy a fiú és a lány kapcsolata mennyire mélyült el a Balatonon.

– Nem jó így, mert nem életszerű – sajnálkozott Nehézfiú. – Ha a Balatonon van egy fiú és egy lány kettesben, akkor ott meg kellene történnie valaminek, hogy legyen bonyodalom, de így se füle, se farka.

Kifejezhette volna magát kevésbé udvariasan is, de nem vitte rá a lélek, hogy megbántsa a megszeppent fiút. Azt sem szerette volna, ha túlságosan szép reményeket táplál az írói hivatást illetően, ezért búcsúzóul megkérdezte.

– Van munkája, amiből meg tud élni?

– Van.

– Akkor járt utat ne adjon fel járatlanért.

Hogy az írójelölt megfogadta-e a tanácsot, arról nincs tudomásunk. A valóság persze számtalan módon megkísérthet egy alkotót, sokszor érzi úgy, hogy mindenképpen ábrázolni kell a látottakat, olyasféle állapotba kerül ilyenkor, mint egy lázálom, nekiül és nem eszik, nem iszik, míg el nem készül, azután elkezdik gyötörni a kétségek. Vajon mást is érdekelni fog, amit ábrázolni akart? Tényleg meglátott az élet picinyke részlete mögött valami fontosat, vagy csak bebeszélte magának, hogy kiélje grafomániáját?

Ez is eszébe jutott Otcsenás Péternek, mikor újra és újra rápillantott a lányra és a fiúra, akik között a korkülönbség nyilvánvaló volt. A srác azonban nem adta fel és ez nagyon imponált a hírlapírónak. Sajnos azonban időről-időre feltűnt a kölcsönzőnél egy ellenszenves, kigyúrt alak is, fuksszal a nyakában, tenyérbemászó vonásokkal az arcán.

Olyankor Péter őszintén megsajnálta a srácot és bánta, hogy nem képes szemmel verni. A remény azonban még élt, mert a lánynak sem jött be túlságosan a nagyarcú pasas.

Megjelenése azonban elegendő volt ahhoz, hogy boldogtalanná tegye a szőke srácot, aki olyankor lógó orral indult a büfébe, hogy igyon egy üdítőt.

– Gyere csak! – intette magához Otcsenás.

– Szevasz, Péter! – köszönt a fiú. – Nem is tudtam, hogy itt vagy.

– Kicsit vaksi vagy, de nyomós okod van rá.

A fiú lemondóan legyintett.

– Te most biztos azt mondanád, hogy annyi az esélyem, mint Szálasinak a Zeneakadémián. Már egy hete fűzöm a nőt, még a kötelező olvasmányt sem vettem a kezembe, pedig este jönnek apámék, és rögtön azzal fogják kezdeni, hogy hányadik oldalnál tartok.

– Mi a téma?

– Örkénytől a Tóték tűnt a legvékonyabbnak.

– Na szusszanj egyet, aztán elmondom az elejét.

– Tényleg? – villanyozódott fel a srác.

Otcsenás Péter csibészes mosolylyal a kölcsönző felé pillantott, majd hozzátette: – Egyébként a ruszkik sem tudták bevenni menetben Budapestet, de bevették...

Borbély László