vissza a főoldalra

 2012.08.17. 

Felért a csúcsra a lólengés királya

Berki Krisztián olimpiai bajnok

Az elmúlt évek világ- és Európa-bajnoki aranyérmei után egy ország várta tőle, hogy az olimpián is sikerrel jár majd. Bár a selejtezőn egy picit ránk ijesztett, a döntőre olyannyira összeszedte magát, hogy pályafutása eddigi legjobb gyakorlatát bemutatva megnyerte a hőn áhított aranyat. Így a 2008-as pekingi játékokról – világbajnoki ezüstje ellenére – lemaradó Berki Krisztián élete első olimpiájáról rögtön bajnokként térhet haza!

-                     Igaz, hogy az olimpiai felkészülés célegyenesében több edzést is ki kellett hagynia egy foggyulladás és annak szövődményei miatt?

-                     Igen, igaz. A maribori verseny alatt éreztem először, hogy valami nem stimmel, fájt a fogam. Az első adandó alkalommal elmentem a fogorvoshoz, kiderült, hogy a bölcsességfogam miatt ínygyulladásom lett. Bár a fogamat kihúzták, a gyulladás sajnos ráhúzódott a bal vállamra, ami erős izomfájdalmat okozott. Ez visszavetette egy kicsit a felkészülésemet, de a kiutazás idejére szerencsére minden problémám elmúlt, így a játékokra már tünetmentesen érkezhettem meg.

-                     A selejtező után hét nap múlva került csak sor a döntőre. Korábban még soha egyetlen versenyen sem telt el ennyi idő a selejtező és a döntő között. Ezt előzetesen miként fogadta?

-                     Mindannyiunk számára teljesen új helyzet volt ez, hiszen valóban hosszú volt a szünet. Eddig öt nap volt a leghosszabb idő, ami a selejtező és a döntő között eltelt, a tavalyi tokiói világbajnokságon. A célom eredetileg két hibátlan szergyakorlat kivitelezése volt. Egy a selejtezőben, egy pedig a döntőben. A selejtezőben nem sikerült tökéletes gyakorlatot bemutatnom, emiatt utólag már azt mondom: talán jó is volt az egy hetes szünet a selejtező és a finálé között. A döntőig hátralévő napokban ugyanis mindennap volt mód edzeni, begyakorolni a bemutatandó gyakorlatomat. Emellett az aktív pihenésem is ragyogóan sikerült. Sokat pihentem, filmeket néztem, játszottam és jól tudtam aludni is, ami nálam fontos szempont. Ezeknek köszönhetően mentálisan is kipihenten, nagyszerű állapotban érkeztem a döntőre.

-                     Mennyire befolyásolta az a tudat, hogy kimondva kimondatlanul, de mi, a honi közvélemény, elvártuk öntől az aranyérem megszerzését?

-                     Hátrányosan semmiképpen nem befolyásolt, hiszen az elmúlt évek világversenyein elért eredményeim után tényleg esélyes voltam. Ugyanakkor van már rutinom is abban, hogy a döntő fontosságú pillanatokban muszáj fejben kikapcsolni, muszáj kizárólag a feladatra koncentrálni.

-                     Értem, de akkor hadd kérdezzem meg máshogy. Ki versenyzett ön szerint nagyobb teherrel: az első számú aranyvárományos Berki Krisztián, vagy a hazai pályán szereplő Louis Smith?

-                     Őszintén szólva, akkor, ott a döntőben is úgy éreztem, és most is azt gondolom, hogy Louis Smithnek nagyobb teherrel kellett megbirkóznia. Rengetegen voltak a csarnokban, nagyrészt természetesen britek, akik nagyon szurkoltak Smithnek, és ez, valamint az ezzel együtt megjelenő kimondatlan elvárás inkább őt nyomaszthatta.

-                     A döntőben ötödikként mutathatta be gyakorlatát, amelyre rendkívül magas pontszámot kapott. Ekkor már sejtette, hogy nyerni fog?

-                     Nem szoktam soha előre örülni, bármilyen pontszámot kapok is, mindig meg kell várni a verseny végét. Most különösen így volt, hiszen a selejtezőbeli szereplés után Smith volt az utolsó a szeren. Így hiába volt nekem valóban magas pontszámom, a legnagyobb vetélytársam előtt ott volt a lehetőség, hogy megelőzzön. Azzal persze az ember nagyjából tisztában van, hogy ki mire képes a riválisai közül, így igazán csak Smith esetében lehetett arra számítani, hogy felülmúlja az én gyakorlatomat, és magasabb pontszámot szerez. Szerencsére neki sem sikerült, annak ellenére sem, hogy ő is hibátlanul végezte el gyakorlatát.

-                     Végül a látványosság döntött ön mellett, vagyis hiába szerzett az angol versenyző az önével megegyező pontszámot, a kivitelezés ön mellett döntött. Miként értékelhető mindez?

-                     Ennek azért van nagy jelentősége, mert egyöntetű volt a vélekedés, miszerint két egyformán magas színvonalú gyakorlat közül az tud dönteni, hogy melyiknek látványosabb, szebb a kivitelezése. Az a tény, hogy a bírák az enyémet ítélték szebbnek, nagy öröm, különösen azért, mert ez most aranyérmet ért. Ide kapcsolódik még, hogy a döntő óta többen megállítottak, angolok, akik látták a döntőt. Gratuláltak a teljesítményemhez, és valamennyien azt mondták, hogy megérdemelten lettem én a bajnok. Úgy érzem, ha a brit szurkolók annak ellenére is elismerik a teljesítményemet, hogy azzal a saját versenyzőjüket győztem le, arra büszke lehetek.

-                     Ezzel a sikerrel pályafutása csúcsára ért, immáron olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász lett. Hogyan tovább? Van egyáltalán még bármilyen motiváció ilyenkor?

-                     Természetesen van további motiváció, hogyne lenne! Nagy-nagy példaképem, Magyar Zoltán például kétszer nyert olimpiát, hiszen Montreal után Moszkvában is a csúcsra jutott, és világbajnoki címből is többet szerzett nálam. Jó volna utolérni őt mindkét szinten. Azt azonban bevallom őszintén, hogy a most előttünk álló időben egy kicsit lazítani is szeretnék majd, mert nagyon nehéz és feszített időszak áll mögöttünk. Jót fog tenni egy kis pihenés, feltöltődés, különösen abban a tudatban, hogy a nagy célt sikerült elérni.

-                     Kinek ajánlja az olimpiai aranyérmét?

-                     Tágabb értelemben minden magyar sportszerető embernek, mindenkinek, aki szurkolt a sikeremért. Konkrétan pedig edzőmet, Kovács Istvánt, a páromat és a családom tagjait tartom fontosnak megemlíteni, akik mindig mellettem álltak, és akik nélkül egész biztosan nem sikerült volna megvalósítanom az álmomat!

Kovács Attila