vissza a főoldalra

 2012.08.17. 

Hazánk adhat otthont a víz világkonferenciájának

A víz kérdéskörére időt, pénzt és energiát kell szánni

A június 20. és 22. között Rio de Janeiróban megrendezett környezetvédelmi csúcstalálkozón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Tóth Katalin parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Kovács Péter vízügyért felelős helyettes államtitkár is tagja volt a magyar delegációnak.

 Az ENSZ által 20 évvel ezelőtt rendezett riói konferencián olyan, a fenntartható fejlődésre vonatkozó fontos dokumentumokat fogadtak el, mint a “Feladatok a XXI. századra” (Agenda 21) dokumentumot, mely a fenntartható fejlődés átfogó programja, a fenntarthatóság elveit tartalmazó Riói Nyilatkozatot, valamint a tartamos erdőgazdálkodás elveit. El lehet mondani, hogy Rióban hagyománya van a “zöldkonferenciáknak”? – kérdezem Tóth Katalint, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát.

 – Helytálló ez a megállapítás, hiszen már a ’92-es riói konferencia – ennek ürügyén jött szóba Brazília most mint lehetséges helyszín – is része volt egy nemzetközi folyamatnak. Az 1972-ben Stockholmban megrendezett Környezet és Fejlődés konferencia is illeszkedik az előzmények sorába tartalom és forma tekintetében egyaránt. Mindkét csúcstalálkozón fontos célkitűzéseket fogalmaztak meg, a rióin megnyitották aláírásra például az éghajlat-változási keretegyezményt, a biológiai sokféleségről szóló egyezményt is. A megvalósítás mikéntje viszont számos további kérdést vet föl. Az idei riói konferencia kapcsán is ugyanerre a megállapításra juthatunk.

 A Riói Nyilatkozatot Magyarországon az 1995. évi LXXXI. (81-es) törvény hirdette ki. A törvény szerint a szerződő fél nemzeti stratégiákat, terveket vagy programokat dolgoz ki a biológiai sokféleség megőrzésére és fenntartható hasznosítására. Volt erre példa hazánkban?

 – Minden ország – a már említett Biológiai Sokféleség Egyezmény dokumentumokhoz csatlakozva – megpróbálta kialakítani saját biodiverzitás stratégiáját. Magyarországon is sor került erre. Hazánk biológiai sokféleség megőrzésének stratégiáját évekkel ezelőtt kidolgozták. Ez a stratégia nem maradt a hagyományos környezetvédelmi keretek között, hiszen a teljes élővilág sokféleségének megőrzését tűzte ki céljául, valamint a genetikai erőforrásokból származó javak elosztására vonatkozóan is iránymutató. A stratégia kimondja, hogy igazságosan és méltányosan kell ezeket a javakat elosztani.

 Az idei Rio+20 konferencia főtitkára, a kínai Sa Cu-kang még június elején úgy vélte, hogy nehéz lesz egyezséget elérni a fenntartható fejlődésről szóló nagyszabású rendezvényen. Szerinte az “eltérő prioritások” és a fenntartható fejlődésben tapasztalható eltérő szintek megnehezíthetik, hogy egyetértő nyilatkozatot fogadjanak el a tanácskozás végén. Beigazolódott a jóslata?

 – A záródokumentum elfogadása valóban nem volt vitáktól mentes. Ami a tartalmi részt illeti, a konferencia alapvetően két fontos témakörre épült. Az egyik a zöldgazdaság, a fenntartható fejlődés és a szegénység csökkentése vonatkozásában, amely már önmagában is igen összetett kérdés. Mindamellett az ENSZ környezetvédelmi intézményi kereteit is szerették volna ezen a konferencián megerősíteni a hathatósabb eredmények elérése érdekében. Ezenkívül, mivel igen hosszúak voltak az előkészítő folyamatok, a tagállamok részéről már korábban körvonalazódott, milyen prioritásokat szeretnének képviselni a konferencián. Így a zöldgazdaság útiterve mellett, az egészséges ivóvíz, a fenntartható termelés és fogyasztás, a jövő nemzedéke ombudsmani poszt létrehozása, valamint a fenntartható fejlődési célok kidolgozása is témaként szerepelt.

 Említette az egészséges ivóvíz fontosságát. Tadzsikisztánnal, Thaifölddel és Finnországgal együtt Magyarország megalapította a Víz barátai munkacsoportot. Mi ennek a lényege? Milyen terveket tudnak közösen kidolgozni?

 – Ez a csoport rendkívül aktív volt, nemcsak a konferencia idején, hanem már az előkészítő szakaszban is. 2009-re datálható a munkacsoport létrehozására irányuló kezdeményezés, de elmondható, hogy igazán hazánk szerepének köszönhetően sikerült újra tartalommal megtölteni. Összességében a munkacsoport elérte célját; már az előkészítő folyamatokban előadásokra került sor a víz és a fenntartható fejlődés kapcsolata témakörében. Az előadássorozatokban igyekeztek azokat a víz témájához kapcsolódó állásfoglalásokat megerősíteni, melyek a fenntartható fejlődést szolgálják. Ennek a csoportnak a munkája nem ért véget, mivel reményeink szerint mi rendezzük meg 2013 őszén – ahogyan azt köztársasági elnök úr is bejelentette – a víz világkonferenciát.

 Milyen problematikákat érintenének ezen a konferencián?

 – Eddig “csupán” a bejelentés hangzott el. Azt gondolom, az ENSZ őszi ülésszakának napirendjén is szerepel majd ez a kérdés, és további konkrétumokat tudhatunk meg. A víz témaköre, a szanitáció problematikája központi figyelmet érdemel. Kiemelendő, hogy az integrált vízgazdálkodás is azon területek egyike, ahol rendkívüli szakmai hátteret és tudást mutathat fel hazánk.

 Kin, kiken múlik, hogy valóban nálunk tartják-e meg a konferenciát?

 – Nehéz kérdés. Még nem léptünk túl azon a tárgyalási szakaszon, melyet a Külügyminisztérium és a New York-i Állandó ENSZ képviselet koordinál. A szakmai háttér pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium kompetenciájába tartozik. Azt tapasztaljuk, hogy már most nagy az érdeklődés, hiszen a víz igen fontos terület mindenhol; elegendő arra a tényre hivatkoznunk, hogy több mint 1 milliárd ember nem jut megfelelő minőségű ivóvízhez a világ számos pontján.

 Évente mintegy 2 millió ember – főként gyermek – hal meg a rossz ivóvíz, illetve a higiénia hiánya miatt. Most, amikor szinte minden állam a gazdasági válsággal vagy az euró jövőjével van elfoglalva, nehéz erre a nem kifejezetten “politikus” problémára felhívni a figyelmet?

 –Valóban rendkívül nehéz. Éppen az aktuális gazdasági helyzet jelenti a legfőbb akadályt, bármerre is szeretnénk elmozdulni, hiszen akár az ivóvíz, akár a szanitáció kérdéskörét vizsgáljuk, ezek rendkívül költséges beruházásokat igényelnek. Nagy vállalati, financiális kapacitásokat kellene ahhoz megmozgatni, hogy konkrét eredményeket érjünk el. Egy világméretű problémáról van szó, ami csak globálisan kezelhető. Az ivóvízzel kapcsolatos együttműködés fontosságát jól példázza az, hogy július 30-án a Vidékfejlesztési Minisztériumban magas szintű távol-keleti delegáció tárgyalt szakmai szinten ebben a témában. A probléma jellegéből fakadóan reménykedhetünk abban, hogy a világ minden táján felismerik: a víz kérdéskörére időt, pénzt és energiát kell szánni.

Medveczky Attila