vissza a főoldalra

 

 

 2012.08.17. 

Már megint hazudnak

Pár(t)kapcsolatok

A magyar politikatörténet egyik legsajátosabb időszakát éljük. A korábbi ciklusokban a kormánypártok kényszerültek kisebb-nagyobb hazugságokra, de most az a sajátságos helyzet állt elő, hogy nem telik el nap valami orbitális ellenzéki hazugság nélkül. A magát álságosan nemzeti radikálisnak nevező párt, a Jobbik jár élen a hazudozásban. Miután kiderült Szegedi Csanád zsidó származása, illetve, hogy ennek eltitkolása fejében Uniós támogatásokat ígért egy Ambrus Zoltán nevezetű embernek, Szegedi kilépett a Jobbikból. Szegedi kilépése és az egész vezetőség elhatárolódása természetesen színjáték. Szegedi zsidóságát Novák Előd, Vona Gábor és Szabó Gábor pontosan tudta. Pontosan tudták, hogy honnét érkeztek a támogatások, hogy az ordenárén cigányozó és zsidózó kuruc.info-t miért üzemeltethetik büntetlenül és elsősorban, hogy mit keres Baló György kedves felesége, a liberális jogvédő, a melegek jogaiért küzdő Morvai Krisztina egy nemzeti radikálisnak hazudott pártban.

  A Jobbik felemelkedésében Morvai és Szegedi, ez a két zsidó felmenőkkel és jó üzleti érzékkel megáldott ripacs oroszlánrészt vállalt. Morvai az apró pici farkincák nagyasszonya, valamint a kacagány, buzogány és egyéb honfoglalási eszközök árusításában jeleskedő Szegedi Csanád nélkül ma a Jobbik sehol sem lenne.

Novák, Vona és Szabó, illetve a később hozzájuk csapódó megélhetési radikálisok ezt pontosan tudták. Szegedi eltávolítása és ez az egész műelhatárolódás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet a pénzek útjáról. A bizonylatok tanúsága szerint Szegedi az Európai Parlamenti keretéből, az Európai Parlamenti költségek fedezésére bocsátott keretből utalgatott Nováknak és a többi kuruc.infósnak. Ez még hozzáadódik a múlthéten, címlapon közölt bűncselekmény-gyanús ügyekhez. Nyilván vannak még egyéb dokumentumok, melyek a törvénytelen utalások, megvesztegetések, támogatások sorát bizonyítják. Ezekről kell most elterelni a figyelmet, elsősorban a valódi – megtévesztett – nemzeti radikálisok figyelmét egy látszólag még nagyobb botránnyal. Ezért ment el Szegedi Csanád Köves Slomó rabbihoz bocsánatot kérni.

Ha valaki, hát Köves Slomó biztosan tudhatta, hogy Szegedi zsidó. Ha valakinek, hát Köves Slomónak semmi szüksége sincs bocsánatkérésre.

A kuruc.infón és a Facebookon most őrjönghetnek a megtévesztettek, szidhatják, zsidózhatják Szegedit. Most a lényeg, hogy a gyanút eltereljék a többiről, hogy ezt az álradikális prolipártot tovább működtethessék a többnyire hasonló genealógiai mintázatot hordozó vezetők. Ezért kellett a rabbit meglátogatni.

Az LMP-s Szabó Tímea férje a jobbikos tisztségviselő Hunyadi Gábor. Hogy erről ki mikor szerzett tudomást, arról kölcsönösen és kitartóan, sokszor egymásnak is ellentmondva hazudtak mindkét pártban. Már mindkét alakulat benn ült a parlamentben, mikor valamelyik újságíró elérkezettnek látta az időt, a nexust feltárni. A hivatásos szőrszálhasogatók azonban úgy tettek, mintha nem hallották volna. És akkor térjünk át a zsigeri hazudozók másik pártjára az LMP-re.

Szabó Tímea és a Lehet más a politika képviselői a parlamentben elég haloványak voltak, mígnem a világot járt polgárjogi harcosok píár menedzsere – Róna Péter – kitalálta, hogy rendőrökkel vitessék magukat ölben. Az ellen tiltakoztak, hogy az összes kiírt közbeszerzési pályázat mintegy 14 százalékát a 100%-ban magyar cég, a Közgép nyerte. Az alkotmány megszavazása elleni lebilincselő parlament előtti performanszuk után nem sokkal tehát újra önbilincseltek. A kisebbség diktatúrájának lenini alkalmazása talán mondható viccesnek. A szénalapátolás azonban kétségkívül nevetségessé tette a kiskörúti társaságot. Ugyanis egy kérdésre válaszolva a parlamentben a szénalapátolást nevezték meg, mint általuk végzett mezőgazdasági tevékenységet, s a szénalapátolók jogán harcoltak vállvetve a régi tsz-lobbi földbérlőinek szerzett jogaiért és favorizálták az MSZP kötődésű zöldbárókat a családi kisvállalkozásokat működtetők ellenében. Az SZDSZ utódpártjaként üzemelő LMP álzöldmozgalmi tevékenységen kívül a ma-gyar emberek ügyéhez eddig nem mutatott nagy affinitást és ami fő szponzoruk Róna Péter és társai tranzakciós illeték ügyében tett lépéseit illeti az IMF felé, az pedig felért egy hazaárulással. Hárman, Róna Péter mint az LMP, Katona Tamás mint az MSZP és Varga István mint a Jobbik delegáltja fordultak írásban az IMF küldöttségéhez, hogy a tervezett tranzakciós adó veszélyezteti az MNB függetlenségét. A klasszikus moszkovita módszer alkalmazása – mint amikor Biszku Béla besúgta az elvtársait a nagy testvérnél – kicsit meglepett, bár tudjuk, összenő, ami összetartozik. Az már vi-szont nem lepett meg, amikor Szabó Timea párttársa Karácsony Gergely frakcióvezető helyettes technikai koalíció kötését fontolgatta a Jobbikkal. A valamikori közvéleménykutató sajátos erkölcsi alapállása valóban közelíti őket egymáshoz. Karácsony azzal a hamis narratívával eteti a közvéleményt, hogy a Jobbikot nem segíti a sajtó. Az azért lett akkora amekkora, mert birtokba vesz ügyeket, amelyeket a sajtó napirenden tart. Ez valóban nem segítség, ez már összejátszás, de még ez is kevés lett volna, ha Morvai Krisztina éveken keresztül napi rendszerességgel nem szerepel a tévékben, rádiókban mint bátor tűzről pattant menyecske, gondosan felépített legendával, és ha  nem Baló György felesége. Az EU-ba listavezetőként Balczóval és Szegedi Csanáddal hárman kerültek. Hogy Balczót miért kellett lecserélni Kovács Bélára, a szlovák titkos-szolgálattal gyanúba keveredett jobbikos jelöltjére? És hogy volt-e közük a drogcsempészetbe keveredett Mehmet Karcsi édesanyját segítő milliárdos csalással gyanúsított Földesi Lászlóhoz? Majd kiderül. Mindenesetre a penetráns jobbikos ügyek azóta is különleges módon kezeltetnek a nyilvánosságban.

És akkor nézzük is a demokráciáért egyfolytában aggódó sajtót. 2008-ban időközi országgyűlési választást kellet tartani Ferencvárosban. Ez volt a főpróba. A balliberális irányultságú sajtó elégedett volt, sikerült. Érdekes, hogy Szerető Szabolcs is örömmel jelentette a Nemzetben: a ferencvárosi időközi választáson 2008-ban elindított Szegedi Csanád áttörést ért el és végre a MIÉP legyőzetett a Jobbik által. Valóban volt oka az újságírónak örömködni, hogy egy ilyen veretes társasággal lehet azóta is szórakoztatni a nagyérdeműt. Csakhogy nem babra megy a játék.

A magyar kormány fasizálódásának veszélye napi téma itthon és külföldön. Ma ott tartunk, hogy amerikai képviselők egy csoportja felszólítja a kormányt, adjon számot, mitől növekedik a Jobbik és vele az antiszemitizmus Magyarországon, határolódjon el a Jobbiktól és zárja be a Gyurcsány idején bejegyzett és az Egyesült Államokból működtetett kuruc.infót, tehát hasson oda, hogy az Amerikában regisztrált szerver ne működhessen.

Szegedi a kilépéséig a Jobbik alapembere volt. Az EU-tól szinte ajándékba kapott rengeteg pénze egy részét a jelek szerint a kuruc.info „szakembereire” költötte, akik egy csomó törvénytelen és még több ízléstelen, trágár, cikket, képet jelentettek meg. Orbánt és kormányának minden tagját becsületsértésig menően rágalmazzák, s természetesen másokat sem kímélnek. Szegedi Csanád ennek a szubkultúrának egyesek szerint megteremtője, de kitartó támogatója is. Ahogy feljebb megállapítottuk: Szegedi nélkül sehol nem lenne a Jobbik és a kuruc.info.

 A Hit gyülekezete hetilapja azt írja, hogy a Jobbikban néhány hét leforgása alatt lemészárolták a zsidó Szegedit és a lemészárolt rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyeknek napvilágra kerülésével több jobbikos – főképp vezető – megüthetné a bokáját.

A Hír Tv „megszerzett” egy Novák Előd által jegyzett belső levelet, mely szerint a jobbik az egy olyan párt, ahol ha tudtak volna Szegedi zsidó származásáról, semmilyen posztot nem kaphatott volna. Ez nyilvánvaló nettó hazugság, hiszen egyrészt tudtak róla, másrészt korábban a Jobbikból kirúgottak szerint:„Itt az ideje, hogy a rászedettek számára is kiderüljön, kik és milyen módszerekkel irányítják valójában a magát nemzetinek nevező pártot.” Szegedi és a kispályás pártelnök Vona, névleg a felesége, és Szabó Gábor pártigazgató üzlettársak, hol szatócsboltban, hol meg a fene tudja miféle úton módon partnereik még egymásnak. Eddig kézcsókra járultak Szegedi Csanádhoz, mivel ő pénzelte őket, cserébe a tagság ellenében erővel megtették borsodi elnöknek. Kéz kezet mos.

Azután bejelentik, Csanádnak mennie kell, mert hazudott. Ha a hazugág a Jobbikban ok lehetne a kizárásra, hányan maradnának a vezetők közül?

A Hír Tv – Célpont című műsorában – bemutatott egy férfit, aki azt állítja, ismeri őket jól, színjáték az egész kilépés, amúgy mindegyik jobbikosról megfelelő papír van a kezében, s amikor valamelyik ki meri nyitni a pofáját, nyilvánosságra hozza az egészet. Így hát kussolnak.

A Jobbik tisztára mosásának valamilyen nehezen meghatározható okból teret ad a Hír Tv. A tisztára mosást egy jól idomított majomra bízzák, aki ugyan nem harap, de nem is szórakoztatja a közönséget. Csak idegesítő. A műsorvezető nem tudja feltenni a kérdéseket, mert a majom mindig másról makog, majd letelik a műsoridő és a majom önelégülten, vigyorogva elhagyja a studiót. Szerepelt, benne volt a TV-ben.

A technikai koalíciót ajánló párt frakcióvezetőjét Karácsonyt senki nem kérdezi fel, hogy ez most hogy van így, de a reménybeli szövetség egyik tagját sem szekírozzák és még Szabó Tímea LMP-s képviselőasz szonytól sem érdeklődnek, hogy egyeztetnek-e ideológiai kérdésekben a jobbikos férjeurával.

De minderről eltereli a figyelmet a hír: Szegedi bocsánatot kért Köves Slomótól.

És a cigányoktól mikor kér bocsánatot?

 

csorja