vissza a főoldalra

 2012.08.31. 

Csurka István : Párbeszéd

Volt egy műsora a Kossuth Rádiónak – „Séta a bölcsőhelyem körül” –, amelyben Szabó Gyula, a kunszentmártoni születésű, Jászai- és Kossuth-díjas színészóriás arról beszélt, hogy mi is az a hazaszeretet, és hol van gyermekkorának városa, Kunszentmárton; hol vannak azok az utcák, és hol van a harang, amit gyermekként ő is megkondított. Szép volt a vallomás, és a magyar színészlegenda hite és hazaszeretete össszecsengett Csurka István magyar író – ekkor a kormányzópárt alelnöke – hitével és hazaszeretetével. Az alábbi párbeszéd a Vasárnapi Újságban így keletkezett.

 Csurka: Későn jött ez a mi kert alatti forradalmunk.

Szabó: Kertalatti? Ezt még nem hallottam.

Csurka: A kertek alatt csend honol, csak a méhek zümmögnek. Kert-magyarországban békés gondolatok születnek. Nem hagyom elpusztulni a hazámat, a fajtámat, a kertemet. Hát, nem ez volt a mi csendes forradalmunk alapeszméje?

Szabó: Tán el is késett ez a csendes forradalom…

Csurka: Ez kétségtelen. A Kádár-korszak a késleltetés korszaka volt. Itt a forradalom leverése óta folyamatosan és következetesen zúzták be az emberi értékeket. Úgy működött ez a rendszer, mint az a bizonyos iratmegsemmisítő zúzda: miszlikre tépte a nemzeti összetartozás és felelősségvállalás tudatát, az emberi értékeket.

Szabó: Ugyanakkor a nyugati világban új életminták születtek.

Csurka: És új lehetőségek, új eszközök az ember számára. Miközben itt nemcsak azt bunkózták le, aki politikailag másként gondolkozott, de rendszerint azt is, aki valami újat, jobbat akart, akinek volt egy jó ötlete, aki tudott valamit. Mert mindent uralt a savanyú középszer, a félműveltek és féltehetségek rémuralma. És most mondd meg, hogyan legyen ezek után egy szempillantás alatt egy új, zseniális, mindent látó, mindent tudó vezető rétege ennek a nemzetnek?

Szabó: Vannak, akik azt állítják magukról, hogy ők azok.

Csurka: Sajnálom őket. Ma azokra a szerény emberekre kell bízni az ország és különösen a főváros vezetését, akik azt mondják: nézzétek, én csak ilyen vagyok, halk szavú, egy kicsit szomorú, mert látom a közös nyomort, keresem az utakat, és szeretnék belétek karolni. Beszéljük meg. Talán. Igen, azt hiszem, csak ennyit szabad mondani: talán.

Szabó: Annyiban bizonyosan igazad van, hogy az embereknek elegük van a csalhatatlanokból, a hirtelen követelődzőkből, a most nagyon bátrakból, akik hej, de tudják hirtelen, hej, de kemények most egyszerre. Nem tudom, hogy helyesen tette-e ez a kormány, hogy minden keményebb hatalmi eszköztől megfosztotta magát.

Csurka: Helyesen tette, és nem is tehetett mást. Ezt vállalta. Ezért született. De abban igazad van, hogy ez egy óriási ellentmondás. Kormányozni egy olyan gépezettel, amely most ugyan együttérzést mutat, de tegnap még bennünket gumibotozott, tiltott, tűrt, és ugyanakkor elviselni egy mohó, hataloméhes ellenzék rohamait, amelyik összeszövetkezik ezzel az apparátussal és hallgatni a nyomorgó emberek sokaságának vádló szemrehányásait. Ez igazán nem irigylésre méltó helyzet.

Szabó: Most egyszerre kell mindenkinek minden, de hogy menynyire nincs semmi, azt talán csak azok tudják, akiktől kérik, akiknek adniok kellene. Ez volna maga a rendszerváltás, egészen közelről?

Csurka: Hát igen. Ezért mondom én, hogy mi most nem is mondhatjuk magunkat másnak a választópolgárok előtt, mint a legkisebb rossznak. Bizonyosan pedig csak azt ígérhetjük, hogy csak utánunk, csak belőlünk, csak a mi nyomunkban és a mi helytállásunk eredményeként következhet az az életerős vezetőréteg, az az európai látású nemzeti középosztály, amelyik megcsinálja Magyarországot.

Szabó: Mind a tizenötmilliót?

Csurka: Természetesen. A minden magyar számára anyaországot, éltető forrást, a hazát.

Szabó: Eléggé kézzelfogható ez?

Csurka: Jövőre már látszani fognak az alapok, elkezdődnek a valódi termelő vállalkozások, nemcsak bongó, meg ausztria lottó, meg szex-butik lesz – amit persze nem mi csináltunk, hanem kinőtt, mint a dudva – hanem valódi, értékteremtő munkálkodás, és ugyanakkor elkezdődik a csak emésztő, ráfizetéses intézmények, mamutok felszámolása. Elkezdődik az, amit eddig minden kormány csak ígért, de senki sem mert belevágni. A legkisebb rossz belevág. Ha hagyják, ha a vakság nem akadályozza meg.

Szabó: De hát, bocsáss meg, hogyan tudjátok mindezt elindítani, ha ekkora a közöny, a félrehúzódás? Nem féltek, hogy elfogy a türelem?

Csurka: Nem, én csak a rövidlátástól féltem az országot. Nézd, ebben a században itt annyi akció-ember nyüzsgött, és ez a nép annyiszor bedőlt nekik, Kun Bélától Rákosiig és Kádárig, itt mindig pontosan tudták és merték, és nem igaz, hogy sok embert nem tévesztettek meg. És most is vannak akció-emberek, akik most is mernék. Ez nagy veszély. Mert a jelszavak, az ideológiák persze változnak, hol kommunizmus, hol szocializmus, hol liberalizmus, de a lényeg ugyanaz: ide nekem a hatalmat!

Szabó: Ezzel szemben ajánlod te a legkisebb rosszat? Na jó, de milyen ez a legkisebb rossz? Kikből áll?

Csurka: Azokból, akik eddig hallgattak, nem jutottak vezető szerephez. Abból a szerény második vo-nalból, aki csak a dolgát tette. Akinek legföljebb csak oklevél jutott akkor, amikor a menőknek prémium.

Szabó: Tehát az értelmiségre gondolsz, kizárólag?

Csurka: Korántsem. Miért, az üzemben, a munkapadoknál nincs ott az az ember, akinek pozíciója ugyan nincs, de ha valami elakad, mindjárt hozzá szaladnak? Nekem, kérlek van egy rokonom, aki azért úszta meg aránylag épen a szovjet hadifogságot, mert egy vasüzembe kerülvén meg tudta mondani, és meg is merte mondani az oroszoknak, hogy ne sorba egymás végbe állítsák  a Németországból és a tőlünk szerzett esztergagépeket, gyalugépeket, ahogy eredetileg ők akarták, hanem rézsút, egymás mellé, mert különben nemcsak a munkások akadályozzák egymást, de be sem lehet fogni a gépbe a hosszabb darabokat. Erre ott nem jött rá senki. De ő tudta, mert itt tanult a Ganzban. És hallgattak rá. De nem ő volt a parancsnok, ő fogoly volt. Hány ilyen ember dolgozta végig itthon az elmúlt éveket, belső fogolyként, háttérben, de becsülettel. És nem-csak öregekről van szó, a háborús nemzedékről, hanem fiatalokról és középkorúakról is. Hát ezt látom én minden rétegben a legkisebb rossznak. Ez az a tisztességes nemzeti közép, amelyik feltámasztja Magyarországot. Ha hagyják.

Szabó: Ravasz ember vagy te, hallod! Azt mondod: legkisebb rossz, aztán szépen rávezetsz, hogy ez a legjobb.

Csurka: Én azt remélem, hogy most sokkal többen megértik, mint eddig, hogy mi a tét. A tét az életünk.

Szabó: Mert aki azt mondja, hogy én vagyok a legkisebb rossz, az bizonyosan nem viszi tragédiába az országot?

Csurka: Úgy van.

Szabó: Mert aki azt mondja: emberek, magyarok, én csak olyan vagyok, amilyen lehetek, amilyenek lehettünk, valamennyiőnk felelőssége most, hogy az ország szekere ne menjen tévútra. Rossz és kevésbé rossz között nagyobb felelősség választani, mint jó és jobb között, mert amikor egy nép végsőkig el van gyötörve és ki van szolgáltatva a múltjának, akkor élet és halál között kell választani.

Csurka: Köszönöm, barátom.

Szabó: Ezek szerint te bízol.

Csurka: Töretlenül.

Szabó: S mit kívánsz magadnak, magatoknak?

Csurka: Májusi esőt jövőre, mert az aranyat ér. És aztán 40 évig mindig bő májusi esőket.

Szabó: 40 évig lesztek hatalmon?

Csurka: Eleinte. De a magyarság jobbik részének most már örökösen hatalmon kell maradnia.