vissza a főoldalra

 

 

 2012.12.19. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 51-52. (karácsonyi) száma!

A tartalomból:

Csurka István:Győzelemnek néztünk elébe, de eredményhirdetés előtt megadtuk magunkat

Soros György bejövetele (2.oldal)

Hosszan idéztem, de talán világos, miért. Ezeknek a mondatoknak mai érvényessége, minden becsületes magyar előtt, vitathatatlan. Azzal azonban, hogy a történelem kiütötte a veszélyek közül a magyarságot elnyeléssel fenyegető német veszélyt, de helyébe emelte az 1945 óta tartó szovjet korszakot nemcsak pompásan beleilleszkedve átvészelt, de hatalomban, gazdagságban, erőben még megfogyatkozva is megerősödött, holokauszt áldozat zsidóságot és képessé tette arra, hogy a rendszerváltást a maga javára kihasználja, bilderbergizálja, sőt az egyeduralomra jutott USA-beli zsidóság segítségével még tovább növelje a magyarság fölötti hatalmát, most a nemzeti megmaradásra a legfőbb veszélyt jelenti. Soros és az ő nyílt társadalma, amely egyáltalán nem nyílt, mert csak a pénz hatalma előtt van nyitva, ennek a megtestesítője. Magam ennek a nyílt társadalomnak nyomására szorultam vidéki kampányolásra 1990- ben, ami semmiség. Kis ügy, egy eltévedt író ügye? Ezért írtak és közöltek ellenem már 1990 óta több száz cikket? Lehet, hogy kis ügy, de jellegzetes ügy, sokak ügye, magyarok sorsa. A legtöbbjük észrevétlen maradt.

 A hulladékgazdálkodási ágazat bevételei a hulladék keletkezésének megelőzésére fordíthatók

A hazai szabályozás számos ponton idejétmúlt, és a lakossági szempontokat nem vette figyelembe (4.oldal)

November 26-án fogadta el a parlament a hulladéktörvényt, amelynek rendelkezései arra ösztönzik az ágazat minden szereplőjét, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen az országban. A törvénnyel kapcsolatban dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkárt kérdezem.

–A hulladékgazdálkodási ágazat bevételei a hulladék keletkezésének megelőzésére, a történelmi lerakók felszámolására és egyéb hulladékgazdálkodással kapcsolatos a hulladékról szóló törvényben megfogalmazott tevékenységek finanszírozására fordíthatók. Fontos továbbá a lakosság tájékoztatása, a figyelemfelkeltés annak érdekében, hogy az Európai Unió felé tett hulladékokkal kapcsolatos vállalásokat Magyarország teljesítse.

 EU-s elismerés a magyar fiatal gazdák programjának

Városi fiataloknak mutattuk be a gazdálkodó életformát (5.oldal)

Uniós elismerésben részesült a magyarországi Vidék Kaland Program, mely nagy népszerűségnek örvendett a vidéki élet iránt vonzódó fiatalok körében. A három legjobb, uniós társfinanszírozással megvalósult európai kommunikációs program közé választotta a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) Vidék Kaland Programját az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI).

Kérdezem dr. Mikula Lajost a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének ügyvezető elnökét.

–2011-ben indította el az Agrya a kimondottan kommunikációs célú Vidék Kaland Programot. Elsősorban a városban élő fiatalokat céloztuk meg ezzel a programmal, nekik szerettünk volna élményszerű, az ő közvetlen tapasztalataikon alapuló információkat átadni a mezőgazdaság mindennapjairól. Nem megrendezve, mint egy valóság show-ban, hanem úgy, ahogy a való életben zajlik. Pályázatot hirdettünk, és a nagyszámú jelentkező közül választottuk ki azt a harmincat, aki részt vett az egyhetes programban. Ők a fiatal gazdák által irányított gazdaságokban dolgoztak egy-egy hetet. Megtudták a résztvevők, hogy milyen a mai mezőgazdaság, mit is jelent a gazdálkodó életforma, és miként élnek a fiatal gazdák.

 A folytonosság és az őstermelők pártján

Az elmúlt tíz év gazdálkodását jellemzi, hogy nem adósodott el a község (7.oldal)

December 2-án időközi polgármester választást tartottak Orgoványon. A 2730 orgoványi választópolgárból 1182 jelent meg. 1175 érvényes szavazatot adtak le összesen. Dr. Lóczi Boglárka FIDESZ-KDNP jelölt 723 szavazatot, Utasi Péter István pedig 452 szavazatot szerzett. Az eredmény alapján Dr. Lóczi Boglárka lett Orgovány község új polgármestere.

 Ahol a polgármester tanítja a „startmunkásokat”

Szeptembertől beindítanánk az első osztállyal azt az iskolát, amelyet öt évvel ezelőtt bezártak

Somlószőlős azoknak a településeknek az egyike, amelyeket elismerésben részesített Pintér Sándor belügyminiszter a közfoglalkoztatási program végrehajtásában nyújtott teljesítményéért.

Év elején milyen tervekkel indították el a helyi programot? – kérdezem Bodnár György polgármestert.

–Márciusban indult el a program, de már tavaly is foglalkoztattunk munkanélkülieket, mert róluk állandó nyilvántartást vezetünk. Március előtt összehívtam a településen élő munkanélkülieket és közöltem velük a program által  nyújtott lehetőségeket, és akik vállalták, ők tizenhárman kerültek bele a mezőgazdasági startmunka programba, illetve négyen a belvíz elvezető rendszer karbantartási feladatait végzik el.

 Megyeváltás a munkahelyteremtés érdekében

Bízom benne, hogy a népszavazáson a józan ész győzedelmeskedik és a négy igen (8.oldal)

Népszavazás kiírását kezdeményezte Nagykőrös nyolc fideszes önkormányzati képviselője a Pest megyei város Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozása érdekében. A kezdeményezést a november 29-ei testületi ülésen jelentette be dr. Czira Szabolcs (Fidesz) polgármester.

Azt pedig nem hiszem, hogy a megyeváltás miatt nem maradhatna Nagykőrös továbbra is járási székhely. Miután megcsonkolták Trianonban az országot, még 25 megye volt, mert a revíziós politika arra gondolt, visszakerül majd hozzánk mindegyik elcsatolt vármegye. Rákosi idejében Kádár mint belügyminiszter viszont úgy húzta meg a megyehatárokat, hogy a két „kulák települést”, Kecskemétet és Nagykőröst kettéválassza.

 Az értékek bemutatására, a különlegességekre és az egyediségre törekszünk

Álmom, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Közép-Európa nagy látványszínháza legyen (9.oldal)

2013-ban lesz 75 éves az ország egyetlen épített, nagy hagyománnyal rendelkező szabadtéri színháza, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Üzemeltetője, a Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház kiemelt figyelemmel állítja össze a patinás múltú és napjainkra hazánk egyik leggazdagabb kínálatával rendelkező szabadtéri színpadának ünnepi programját. Szerkesztőségünk vendége Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. igazgatója.

 Múzsák találkozása

A valódi művészetnek nem lehet célja a rombolás, csak az ember felemelése, megtisztulása (10.oldal)

Bátki Fazekas Zoltán, operaénekes, költő: a magyar operajátszás mindig is világszínvonalú volt. A technikai körülmények, adottságok Európán belül igen változóak. Azt kell mondanom, hogy hazánkban az alapfoktól a doktori képzésig, a zeneoktatásban egyedülállóan színes, magas színvonalú rendszer épült ki. Ezért is sajnálatos, hogy évek óta tart ennek a kiváló rendszernek a leépítése. Húsz éve tanítok Hódmezővásárhelyen, a Péczely Attila Zeneiskolában. Kezdetben tizennégy növendékem volt, most csak hat tanítványom van. Az alapfokra ma már nem járnak a 22 év felettiek, a dolgozók, a főiskolások, egyetemisták. Sajnos a színvonal is sokat esett, de még mindig magasabb, mint általában a hasonló típusú külföldi képzéseké.  

A magyar borok a világ bármelyik borával felvehetik a versenyt

Magyarországon felnőtt egy igényes borfogyasztó nemzedék, amelyik szereti és keresi a minőségi magyar borokat (12.oldal)

A Magyar Bor Akadémia a budapesti Vörösmarty Irodaházban ünnepélyes keretek között hirdette ki az Év Bortermelője díj nyertesét, a tokaji Áts Károlyt, a Royal Tokaji 47 éves főborászát. A jelöltek között volt még a badacsonyi Borbély Tamás, a szigetcsépi Gálné Dignisz Éva, és két szekszárdi borász: Dúzsi Tamás és Heimann Zoltán. Maga a cím nem egy adott bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható.

 Samassa érsek látomása

Érsek úr a saját pénzén, 400 ezer koronából építtette föl a Magyarok Nagyasszonya templomot (12.oldal)

Komiszár Dénes helytörténész Egernek ősz galambja című könyvének bemutatóját tartották Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-főplébánián. A Samassa József egri érsekről, bíborosról szóló kötet a főpap halálának 100. évfordulójára jelent meg. A könyvről, és a főpap életéről a szerzővel beszélgetek.

 A szegedi igazgatóváltás gazdasági döntés volt

Gazdasági krízis jellemzi a szegedi szabadtéri játékok működését (13.oldal)

Azt lehetett tudni, hogy az önök döntése megmásíthatatlan, akkor mire volt jó ez a színjáték? Több szimpatizánst akart 12 nap alatt összetrombitálni a baloldal? – kérdezem dr. Gyimesi László önkormányzati képviselőt, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezetének elnökét.

–Botka Lászlót, mióta megválasztották az MSZP országos választmányának elnökévé, sokkal inkább a nagypolitika érdekli, mint a város működése. Az őt hidegen hagyja, hogy egyes nyilatkozatainak, megnyilvánulásainak milyen hátrányos következménye lehet Szegedre nézve. Kizárólagosan személyes karrierje érdekli, így ugródeszkának használja a várost. 2014-től polgármester nem lehet országgyűlési képviselő, és minden jel arra mutat, hogy Botka úr az utóbbi szeretne lenni.

 Megújuló természet Rózsa Sándor búvóhelyén

(Hulló István: Madárlesen) (15.oldal)

A tó a betyárokról szóló mondák szerint Rózsa Sándornak és a környékbeli betyároknak is búvóhelyül szolgált. Ennek a hagyománynak a nyomait néhány helynév is őrzi, többek között a Rózsa Sándorról elnevezett sziget. Ez a Ludasi- és a Palicsi-tó a helyszíne a Madárlesen c. könyvnek. A szerző pedig Hulló István, a szabadkai múzeum igazgatója. A 2004-ben megjelent könyv előszavából megtudjuk, hogy Hulló István természet iránti érdeklődése már kisgyermek korában kialakult. A családnak volt egy szántóföldje a Szabadkához közeli Palicsi-tó partján , és amíg az édesapa dolgozott, addig a fiú a vízparton bóklászott. Naphosszat figyelte a tavat és a zöldellő nádas zsibongó életét. Megleste a pompás tollazatú vöcskök szerelmes násztáncát, a csillogó bundájú pézsmapockok szorgos gyűjtögetését, miközben körülötte szólt a mindent kitöltő madárdal, a nádiposzáták véget nem érő tavaszi éneke. Estefele édesapja is lejött a vízpartra, és üvegre csavart kezdetleges szereléssel csendben horgásztak. Csodás volt akkor az izzó palicsi alkonyat. De a hetvenes évek elején hirtelen elcsendesedett minden. Meghalt a tó. A szerző szemtanúja volt a Palicsi–tó haláltusájának. Akkor rikácsoló sirályok ezres csapatai haltetemektől bűzlő szürkés vízben. Nem voltak egyedül, hamarosan emberek százai jelentek meg a lecsapolt tómederben. Derékig gázoltak a zavaros vízben, és türelmesen várakoztak. Mint a vadászó gémek merítő hálójukkal, olykor lecsaptak, és hatalmas méretű kábult pontyokat kotortak elő az iszapos posványból. Miután lecsordogált a tó szennyezett vize, a híg iszapot ezernyi madár lepte el. Hófehér kócsagok, szürke gémek, kárókatonák, vadrécék, lilék és sokféle partfutó. Néhány év múltán a Hulló család kertje alatt újra tó hullámzott, és István jegyzetelni kezdett. Leírt minden fontosnak vélt változást.

 Csorja Gergely: Ron Werber nemzetbiztonsági kockázat  (19.oldal)

Ron Werber a különleges tudást nem saját kútfőből vette, hanem egy igen hatékony szervezetben sajátította el. Karrierje kezdetén a Zsidó Ügynökségnek dolgozott. A zsidó állam megalapításában kulcsszerepet játszó Zsidó Ügynökségről az izraeli nagykövetség honlapján a következőket olvashatjuk: A Zsidó Ügynökség (Szochnut, JAFI) legfontosabb feladata a kapcsolattartás Izrael és a diaszpóra zsidósága között. A Cionista Világszövetség 1929-ben azzal a céllal hozta létre, hogy képviselje az Izrael Földjén élő zsidó közösséget a brit mandátum hatóságaival, a külföldi kormányokkal és a nemzetközi szervezetekkel szemben. Izrael függetlenségének kikiáltását követően a törvény bizonyos nemzeti részfeladatokat, mint például a bevándorlást, az újonnan érkezettek befogadását, a vidéki településeket, a bevándorlók lakhatását, az oktatás és a fiatalkorúak tevékenységének szervezését, valamint az urbanizálás újjáélesztését a Szochnutnak és a Világszövetségnek delegálta. Az elmúlt években több funkciót a kormány vett át.

 A hallgatói önkormányzat, mint olyan (20.oldal)

A hallgatói önkormányzat kap pénzt, van irodája, oszt támogatásokat és kollégiumi szobákat, rendelkezik bizonyos infrastruktúra felett. A hallgatói önkormányzatban a szerencsések elsők lehetnek az egyenlők között. Ha benne vagy, vagy ismersz valakit, aki benne van, akkor kapsz szociális támogatást, kapsz kollégiumi szobát, kapsz ingyen jegyzeteket. Sőt, ha elég ügyes vagy, akkor kapsz munkát, pénzt is. Szervezhetsz bulikat, megtanulhatod, hogyan kell visszakérni, vagy csak egyenesen kilopni a pénzt a megbízásokból.

 ÜNNEPI MAGAZINUNKBAN:

Csurka István: A hajléktalanságról

Amikor József és Mária a sűrűsödő alkonyatban megérkezett Betlehem szélre, Márián már igencsak erőt vettek a végső fájások. Ezért József felnyitott egy közeli, üresen álló istállót, és mintegy önkényes foglalóként beleköltözött. Nemsokára egy lélekkel, Jézussal, az Isten fiával megszaporodott a családja, mert az éj folyamán Mária meg is szült, miközben a betlehemi csillag feljött az égre, és mutatta az utat a három királyoknak, akik meg is érkeztek nemsokára, érkezésükkel és az égi jellel is bizonyítva, hogy ez a hajléktalanság, és ez a jászol eleve elrendeltetett, és megváltoztatja az emberi történelem menetét. A Kisdednek hajléktalanként kellett világra jönnie, hogy minden rang nélkül, minden emberi viszony rárakódása nélkül megváltója lehessen minden embernek, aki hisz benne.

 A támadásokat megszoktam, többnyire mosolygok rajtuk

Kelemen Csaba színművész, az Agria Nyári Játékok Nonprofit Kft. vezetője megpályázza a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztját. Ezért most ő lett a liberális kritikusok egyik céltáblája.

Mielőtt karácsonyi gondolataid kifejtésére kérnélek, mesélj, hogyan viseled el a támadásokat? Azt mondják, az általad vezetett Agria nem volt nyereséges.

–Az Agria mérlege a 2003-as év kivételével mindig pozitív volt, hiszen akkor megtanultam, hogy a hiányzó összeget, bizony nekem kell kifizetnem, az pedig egy évi munka után, nem igazán jó. Azóta mindig pozitív a mérleg. A támadásokat megszoktam, többnyire mosolygok rajtuk, szegény, nevetséges emberek, tán még azt sem tudják, mit cselekszenek.

 Főterünkön felállítottuk az ország egyik legnagyobb adventi koszorúját

Szalay Ferenc országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere úgy véli, hogy hazánk jelenlegi helyzetében egyszerűen egyetlen település sem teheti meg, hogy ne vigyázzon az államtól, az adófizetők pénzéből kapott támogatásokra. A Szolnokon megtelepedő cégek jelentős fejlesztésekbe fogtak, ami növeli a város bevételét.

Az adventi időszakban mennyire csillapodtak Szolnokon a pártvillongások, a személyeskedő politikai viták?

Szolnok igazából soha nem volt a pártvillongások helyszíne. Ennek talán az az oka, hogy mi elég korán, már 1990- től együttműködésben dolgoztunk a mindenkori önkormányzatban. Jómagam 1998 és 2002 között úgy voltam polgármester, hogy a szocialista képviselők alkottak többséget a testületben. Ám megoldottuk minden problémánkat, s azóta is tisztelettel tekintünk a másként politizálókra.

 Dudás Károly író,a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke: Karácsonyi történet

Karácsonyi látomás, írtam e régi szöveg fölé címnek, s aztán a látomásból egyszerre rideg valóság lett. Az üvöltésből fegyverropogás és ágyúdörgés, a féltett templomtornyok derékba törve omlottak a porba – jaj, a szentlászlói, de még a kórógyi is, egyik legősibb és legszebb templomunk, amelynek tornyából boldogult úrfikorunkban oly messzire lehetett látni! –, emberestül, mindenestül égbe repülnek a házak, akár a szarajevói filmrendező, Emir Kusturica látomásos szép alkotásában.

 650 karácsonyi ajándékcsomag a szegények részére

Dombi Imréné, Püspökladány polgármestere személyes közbenjárásának és a püspökladányi emberek önzetlenségének köszönhetően 650 csordultig telt szatyor gyűlt össze közel 2000 kilogramm tartós élelmiszerrel megtöltve, mintegy 1,5 millió forint értékben. Polgármester asszony szerint kötelességünk saját szokásaink, hagyományaink életben tartása.

 Karácsonyi, ünnepi interjúk művészekkel, sportolókkal

Megszólal , többek között:Mezey György, Borkai Zsolt, Nagy Tímea, Svasznek Bence, Koncz Gábor, Dózsa László, Ivancsics Ilona, Helyey László, Cseke Péter, Sára Bernadette, Boross Csilla, Rékasi Károly, Koltay Gábor, Koltay Gergely, Tolcsvay Béla, Leblanc Győző, Eperjesi Erika, Benedekffy Katalin, Szász Kati, Besenczi Árpád, Bede-Fazekas Csaba, Kincses Károly, Poór Péter, Gárday Gábor, Kiss Jenő, Réti Erika, Barabás Zsuzsa, Moravetz Levente.

 Keresse a Magyar Fórum ünnepi számát csütörtöktől az újságárusoknál, és már szerdától 9 és 15 óra közt a kiadóhivatalban (IX. kerület, Ráday u. 32. I. emelet /2.szint/, 3 ajtó., telefon:+36-30-7545-012) (Megközelíthető a 83-as  trolibusszal, 15-ös autóbusszal, a 2 villamossal, és a 3-as metróval a Kálvin tértől)

 

Itt lehet megvenni 4500 ft-ért a Csurka István-emlékkönyvet is.