vissza a főoldalra

 

 

 2012.12.07. 

Fokozni kell a vállalkozói hajlandóságot

A fiatalkor nem akadálya annak, hogy valaki sikeres legyen

A Fiatal Vállalkozók Hetét két héttel ezelőtt rendezték meg a világ 125 országában. Magyarországon mintegy 50 ingyenes rendezvényen, 13 városban várták a vállalkozó vagy a vállalkozás iránt érdeklődő fiatalokat.

 Milyen múltra tekint vissza a Fiatal Vállalkozók Hete? – kérdezem Kovács Patriktól, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) elnökétől.

 –Immár ötödik alkalommal rendezték meg világszerte a Fiatal Vállalkozók Hetét, s mi már a kezdetektől csatlakoztunk hozzá. Ez egy olyan rendezvény, ami évről évre egyre nagyobb méreteket ölt, s mára a világ legnagyobb vállalkozásra ösztönző mozgalma. Egy héten át a fiatalok vállalkozóvá válására akarjuk ráirányítani a figyelmet, mert a vállalkozók azok, akik a helyi gazdaságot képesek előre mozdítani az innováció és a találmányaik által. Mindemellett az ifjúsági munkanélküliségi válság is igen nagy problémát jelent, és fontos, hogy megerősítsék a vállalkozói kedvet. S arra, hogy idehaza mennyire komolyan veszik a Fiatal Vállalkozók Hetét, igen jó példa, hogy partnerei, és előadói ennek az országos rendezvénysorozatnak a hazai GDP 26%-át kitevő vállalatok. Ez is bizonyítja, mennyire fontos a fiatalokat segíteni és inspirálni, és praktikus tanácsokkal ellátni.

 Azt szokták mondani, hogy könnyű a fiataloknak, ők jobban nyitottak az újra, nagyobb bennük a vállalkozói kedv, és merészebbek is. Ez mennyire igaz?

 –Nagyon speciális helyzetben vannak a fiatalok, s beszélhetünk az Y-generációról az 1980 és 2000 közt születettekről, akik most kezdenék a „nagybetűs” életüket. Nekik nem csak az ifjúsági munkanélküliségi, hanem a világgazdasági válság hatásaival is meg kell küzdeniük, így sokkal kevesebb a lehetőségük, mint a szüleiknek. Ezért is alternatív életstratégia szükséges a fiatalok számára, és ezen belül pl. az önfoglalkoztatás, a vállalkozóvá válás nagyon lényeges kérdés. Azért is, mert Magyarországon nagyon alacsony a fiatalok vállalkozói kedve, hajlandósága. Konkrétan a 35 év alatti magyarországi fiataloknak kevesebb, mint 4 %-a vállalkozik. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a kkv-szektorban megújulásra és új belépőkre –a szektor 1/3-a generációváltás előtt áll – van szükség, akkor nem kérdés, mennyire fontos z utánpótlás megfelelő biztosítása. Azért egyedülálló mind ez a rendezvény, mind az amit a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége csinál, mert az ifjúsági vállalkozásfejlesztés új területté növi ki magát, hiszen minden korosztálynak más a motivációs szükséglete, és nekünk a fiatalokat a „saját nyelvükön” kell megszólítani.

 Azért is lep meg az ön által közölt adat a fiatal vállalkozókról, mert van külön olyan főiskola, ami külön vállalkozókat képez. Egyáltalán mennyire lehet megtanulni az iskolapadban a vállalkozói lét fortélyait, vagy kell olyan mentor, aki mellett gyakorlati problémákkal is lehet szembesülni?

 –A vállalkozásokban is sok minden operatív szinten dől el, és maga az élet tud megtanítani minket a szükséges praktikákra. Ezért is indított el a FIVOSZ egy olyan sikeres mentor-programot, amivel megpróbálunk a generációk közt hidat építeni. Sajnos a fiatalok nem látnak kellő perspektívát a vállalkozásban. Egy most készült felmérés szerint ma egy magyarországi sikeres vállalkozó maximum annyira megbecsült, mint egy üzem középmenedzsere. Ami igen negatív kép, sőt a médiában sem kapnak helyet a jó példák. Ezért fontos a Fiatal Vállalkozók Hete és az Országos Fiatal Vállalkozói Díj, mert azáltal fiatalok mutatják meg a kortársaknak, hogy a fiatalkor nem akadálya annak, hogy valaki sikeres legyen. S ez komoly motivációs erő.

 A FIVOSZ miben segít a tagjainak?

 –Mi nagyon praktikus eszköz-és feltételrendszert építettünk ki piaci alapon. Először is segítünk a fiatal vállalkozónak az indulás nehézségeit legyőzni. Miénk az a sikerközösség, ahol a legtehetségesebb fiatal vállalkozók vannak, ami pszichésen is segít. Tudja az illető, hogy nincs egyedül, és nem marad megválaszolatlan kérdés. A múlt héten jelentettük be beszállítói programunkat; három nagy céggel működünk együtt azért, hogy a fiatalok náluk beszállítóvá válhassanak. Így piachoz és munkához juttatjuk őket.

 A kormány célkitűzései mennyire segítik a fiatal vállalkozókat?

 –Nagyon sok olyan program indult, ami azt bizonyítja, hogy nagy figyelmet szentelnek a fiatalokra itthon és az EU-ban is a döntéshozók. Magyarországon tavasszal jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy beindítanak egy fiatalok vállalkozóvá segítő programot, amelynek keretében a fiatalok 3-6 millió forintot tudnak igényelni arra, hogy elindítsák saját vállalkozásukat, megfelelő üzleti terv mellékelésével. Amennyiben ez a program megfelelő kivitelezésben elindul, akkor jelentős segítséget nyújt azoknak a fiataloknak, akik tehetségesek ahhoz, hogy önállóan boldoguljanak.

 

Medveczky Attila