vissza a főoldalra

 2012.12.07. 

Wittner Mária az 52A559 számú halálraítélt

A Klebelsberg Kultúrkúria udvarán állunk az előadás szünetében, cigarettázunk. Táblás ház előtt megy Az idő vasfoga – a Száguldó Orfeum, pontosabban Ivancsics Ilona és Színtársai előadásában –, Csurka István darabja. Ennyi fasisztát együtt már régen láttam – neveti el magát a társaság közepében Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kedves, kifejezetten a Csurka bemutatóra hazalátogató házaspár hitetlenkedik, nem, azért azt nem lehet, ilyet nem mondhatnak. – Dehogynem, nem csak mondják, majd le is írják rólunk, hogy kizárólag fasiszták nézték meg a darabot – fűzi tovább a szót Wittner a forradalmár, aki 13 évet ült Kalocsán. És kicsit karcosan folytatja: Mert itt, mostanában aki magyar, az mindjárt fasiszta is – mondja. A firkászok saját történelmüket sem ismerik. És szakszerűen indokol: fasizmus az olaszoknál volt, a németek nemzeti szocialisták, a spanyolok falangisták voltak meg aztán ott voltak a szovjet bolsevikok. A nácik és a bolsevikok csinálták a lágereket, nem az olaszok és a spanyolok. Mondom, saját történelmüket sem ismerik.

 Amikor mindenkit lefasisztáznak – például Csurka Istvánt is, aki egy tiszta fejű, jellemes ember volt, aki mindent tudott a világról –, magukról állítanak ki bizonyítványt. Ez az ember pontosan látta a történelmet, a legtisztább igazságot írta le, írásai társadalomtudományi írások voltak. Ez azoknak mit sem számít, aljas módon támadták, támadják, s akitől a legkevésbé sem várta, a gyűlölet nagymesterének nevezte, számításból. Ő és a gyűlölet? – Olyan messze volt egymástól – mondja Wittner Mária. Soha nem gyűlölködött, hiába mondta és írta róla Bereményi Géza, a Thália Színház újdonsült igazgatója. Egyébként hamar rásütik mindenkire a saját lelki nyomorúságukat. Mit műveltek velem is.

Jól emlékszem 2001. február 25-ére. A kommunizmus áldozatainak emléknapján megidéztem az áldozatokat, élőket és holtakat, hogy együtt vádoljuk szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Azt mondtam ott, a parlamentben:

„A bukott hatalom örökösei, a mostaniak, a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki, ezért vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is.

Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját.

Vádoljuk őket a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében. Vádoljuk őket a sortüzek áldozatainak nevében.

Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért, az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket.

Vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket.”

Ez a wittneri beszéd valamennyiünkben megmaradt, különösen a zárómondata:

Ezért a Szent Korona tana és a magyar Nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket. Ekkor az MSZP-sek őrjöngtek.

Néhány nappal később a polgári körben ismét beszélt az 52A559. számú volt halálraítélt, Wittner Mária. Abban az emlékezetes beszédében kegyed, Mária – mondom Wittnernek – nem gyűlölködött, hanem vádolt. A kettő között roppant nagy a különbség. Ők mindig mindent összecserélnek. Arra az emberre mondták, hogy a gyűlölet nagymestere, akiben csak a saját népe iránti mélységes szeretet élt. Aki utolsó szavaival is a békességet, a szeretetet hirdette. Persze, ezek rólam is elterjesztettek amit lehetett. Rágalmaztak.

Annak idején a forradalom és szabadságharc után hatodrendű vádlottként kerültem a saját perembe. Egy Lévai József nevű nyomozó addig tüsténkedett, amíg aztán elsőrendű vádlottat kreáltak belőlem. Megíratták rólam az újságjukban, hogy zárdanövendékként prostituált lettem, mert megszültem gyermekemet, amikor azt hirdették, hogy asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség. De ezek akkor is hazudtak. És ők voltak az igazi gyűlölködők, mert másra nem voltak képesek. A rágalmaikat visszautasítottam, de ők tovább gyűlöltek. 13 évet ültem Kalocsán. Ez – higgye el – felért életismeretből egy egyetemi végzettséggel, pedig nem is érettségiztem, mert nem jutott rá időm. A csaknem halálos vesszőfutás szinte a végtelenségig tartott, amit számomra rendeltek. Amikor újratemették Nagy Imrét és társait, engem nem engedtek a koporsók mellé. A TIB nem tartotta volna helyesnek, hogy egy 56-os őrködjék a mártírok ravatalánál. Büszke vagyok rá, hogy ez év telének végén ott állhattam Csurka István ravatalánál, és leróhattam a végtisztességet, mert tiszteletre méltó egyénisége ő a magyar hazának, a magyar gondolkodásnak és jövőkeresésnek. Csurka pótolhatatlan nagy ember. Ezek a gyűlöletkeresők a történelmet akarják átírni. Nem fogják, mert nem lehet. Csurka utolérhetetlenül okos ember volt. Szellemes. A darab amit a Klebelsbergben láttunk a tiszta gondolkodás iskolapéldája. Nevettünk, és a felszabadult nevetés közben tisztán láttunk Csurka úr jóvoltából.