vissza a főoldalra

 

 

 2012.02.03. 

Az élet célja a várás maga

(Godot-ra várva a Térszínházban)

Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájának ősbemutatója 1953. január 5-én a párizsi Théatre de Babylonban. Az angol nyelvű bemutatót – Beckett fordításában– pedig 1955. augusztus 3-án tartották a londoni Arts Theatre-ban. A Térszínház Godot-bemutatója, Bucz Hunor rendezésében 1998. november 7-én volt. A két felvonásos színművet a 2011/2012-es évadban először január 23-án játszották az óbudai Zichy-kastélyban. Az előadás népszerűségét mutatja, hogy ez a 125. Godot volt a Térszínházban. A színlapon olvasható, hogy Kolozsvári Grandpierre Emil és Lukácsi Huba fordítása. Lukácsi Hubáról, a József Attila – jelenleg Szent Imre – Gimnáziumban működő Latinovits Diákszínpad vezetőjéről többször írtunk lapunk hasábjain. Lukácsi tanár úr az előadás dramaturgja több mint 40 éve tanár. Választékos ízlésű író és műfordító. Tőle kérdeztem az előadás előtt, miként is lett rendezőtársa Kolozsvári Grandpierre Emilnek. Lukácsi tanár úr elmondta, hogy Kolozsvári Grandpierre Emil az első, a párizsi változatot fordította le. Bucz Hunor azt kérte tőle, hogy vesse össze az angol és a francia szöveget. Tehát Lukácsi Huba az angol változat magyar fordítója. Az angol változat lényegre törőbb és tömörebb lett. Az író minden fölöslegeset kihúzott. Ez a verzió érettebb és a szóhasználat is eltér – közölte érdeklődésünkre Lukácsi tanár úr. Amikor a társulatnak először felolvasták a darabot, Bucz Hunor volt Vladimír, Lukácsi Huba pedig Estragon. A beszámolók szerint Lukácsi Huba jelenléte maga volt a teremtő feszültség. Szerinte Beckett számára a tér szakrális tér, a színház pedig szakralitás. A darabban ami időszerű, az az idő. Az idő foglyai vagyunk mindannyian, de van feltámadás. Két, magunkfajta ember várakozik egy fa előtt. Egy út menti fa előtt, és várják Godot-t. És Godot nem jön. Évezredek óta nem jön, csak üzen. Mégis várják őt, és mégis várnak rá, mert ez a várakozás maga az élet. - áll a színlapon. Godot semmit nem veszített aktualitásából, sőt egyre aktuálisabb. Valószínűleg Godot nem más, mint maga a Teremtő.

A Térszínház Godot-ja pont azért különleges, mert jóval tömörebb és lényegre törőbb, mint a többi, csak a franciából történő fordítás alapján előadott produkció. A Godot ma már rádöbbentő, katartikus mű, igazi modern klasszikus. Azt lehet olvasni, hogy Beckettnek ez a darabja az abszurd dráma kiindulópontja. Viszont ez mégsem annyira abszurd, mint Mrozek, vagy Ionesco drámái. Itt sokkal több a – nem is a tragikum – , hanem a fájdalom. Az üresség fájdalma. Maga a színpadkép is az elidegenült világ azonosíthatatlan tája. És ott várakozik a két főszereplő. Nem tudják, hol vannak: ott-e, ahol tegnap, és egyáltalán jó helyen várnak-e? Estragon: Mondtam már, hogy tegnap este nem voltunk itt. Álmodtad az egészet. / Vladimir: És szerinted hol voltunk tegnap este? / E: Nem tudom. Máshol. Ürességben itt nincs hiány./ Vladimir: Nem ismerős a környék? / E: Mi legyen ismerős? Ebben a sivárságban töltöttem az egész kurva életet. Ki figyel ilyenkor az árnyalatokra? Az üresség pedig maga a nihil, a földre költözött pokol. Az a pokol, ahol még arra sincs erejük az embereknek, hogy öngyilkosok legyenek, mert bizonytalanok tetteik sikerében. Tehát már rég nincs szó a középkori pokolról, kénköves füstök közül előbukó Mefisztóról. Helyette az üresség az, ami a fájó, kínzó és a csönd. Ezt a csöndet akarják a főszereplők megtörni bármi áron. Hordjuk le egymást! – kiált föl Estragon, és erre unaloműzésként kezdik szidni egymást. Igen, ez egy olyan kor, mikor az emberek beszélnek egymással, de nincs mondanivalójuk. Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség,A bizonytalan világban átutazók az emberek; a mű figurái is várakozók és utazók. Nemcsak az idő eltöltésén, hanem lényük, bensőjük ürességének kitöltésén is fáradoznak. Állandóan tesznek-vesznek, járkálnak, tornáznak; cselekedeteik eleinte ésszerűnek hatnak, aztán szokássá válnak, és minden tevékenységük egyenértékű kényszercselekvés, tettpótlék. Hiányos mondatok hangzanak el, a beszéd is csak pótcselekvés, szerepe az űr kitöltése, a csend beálltának megakadályozása. Nem tudják kifejezni magukat, keresik a szavakat; komikusan ismétlődnek az udvariassági formulák, a veszekedés-kibékülés sémái. Az élet értelem nélküli volta, a létfeltételek bizonytalanság, az emberi kapcsolatok felbomlása a kiismerhetetlenség, a tájékozódási pontok hiánya a jellemző szerinte a világra.

Döbbenetes, hogy Beckett előre látta, már akkor az ’50-es években az egész ún. polgári társadalom csődjét. Hiszen mennyi és mennyi családban nem beszélgetnek már az emberek, mennyi és mennyi ember cselekszik csupán unaloműzésként és néha várnak valamire. Csak figyeljük meg, hogy mennyire reményteljes arccal lépnek ki hétvégenként egy lottózóból az emberek…Bíznak valamiben, s közben álmodoznak, mit is vesznek a nyereményből. Az is zseniális, hogy a szerző előre látta, hogy milyen szegénységbe taszítja majd a „civilizált világ” az embereket, hiszen a tárgyi világ is a figurák teljes kifosztottságát, reménytelenségét jelzi: az utolsó répát, retket eszik. Sőt már az is valaki, aki sárga és nem fehér répát eszik. A Térszínház társulata remekül érzékelteti, hogy esetünkben nincs előrehaladás; kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő pillanatban, minden egyformán fontos, illetve egyformán jelentéktelen. Említettük, hogy Beckett számára a színház szakrális tér, és bizony ez egy olyan tér, melyben nincs hős, nincs központi konfliktus – a figurák alapvető elvi magatartásformák, ahogy a moralitásokban és a misztériumdrámákban. De itt is bíznak, itt is remélnek valamiben, a megváltásban, az isteni kinyilatkoztatásban. Érdekes, hogy míg Csehov Három nővérének alakjai a Moszkvába költözéstől várják életük megváltását, addig Beckett figurái Godot-tól. Mindez mutatja, hogy a problémák korábban is megvoltak. Kommunista és liberális műítészek arról értekeznek, Beckett elmondja, hogy Isten elfordult tőlünk, sőt nincs is. Csak azt felejtik el, hogy arról van szó,mi fordultunk el a Teremtőtől, és a mi cselekedeteink nem tükrözik Isten létét. A Térszínház Godot-ja valós, hiteles tartalommal jelenítette meg a drámai anyagot, nem adott hozzá semmi lila ködöt, hanem egy alapos műhelymunka révén létrejött előadást láthattunk, amit mindenkinek ajánlhatok.

 

Medveczky Attila