2012.02.05.
Csurka István utolsó levele
Az Új Színház vezetősége azon levél közzétételével búcsúztatja
az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt, amelyet az író
a társulatnak írt a vezetőváltást követő első társulati
ülésre.
Kedves magyar testvéreim!
Nem a hatalomhoz való feltétlen igazodás hajlama, hanem
egy súlyos betegség gátol meg abban, hogy személyesen vegyek részt,
mint intendáns a várva várt társulati ülésen. Ezt a betegséget
rajtam felülálló hatalmasság a Jóisten vette a kezébe. Ezért
most arra kényszerülök, hogy ennek a színháznak a genezisét
ebben a levélben magyarázzam el. Amikor ugyancsak a Jóisten jóvoltából
és sok előtanulmány alapján megírtam A hatodik koporsó című
drámámat, amely az egész trianoni kérdést -legnagyobb nemzeti
tragédiánkat - új megvilágításba helyezi, látnom kellett,
hogy ennek számára csak akkor nyílik tér –élettér- ha
teremtek, teremtünk. A teremtéshez két ember volt adva: Dörner
György, régi barátom és áldozatom. Bűne, hogy egykori százezres
nagygyűléseinken elszavalta a Talpra magyart, valamint a Kő
marad c. Wass Albert verset. Kitűnő színész, nagyszerű rendező,
élete a színház. Mostanában vidékre szorították, de ott is
missziót teljesít. A másik Pozsgai Zsolt, a legtermékenyebb és
legtehetségesebb drámaíró és rendező. Összeültünk és
megvetettük A hatodik koporsó bemutatásának alapjait. Éppen
akkor hirdették meg az Új Színház esedékes pályázatát,
amelyre beadtuk a magunkét és megnyertük. Azóta mocskos harc
folyik ellenünk. De az állam és a főváros mellettünk áll.
Ezért tarthatunk most társulati ülést.
Az intendánsnak
ebben a helyzetben nincs más lehetősége, minthogy így adja elő
mondanivalóját. Az utcai harcok el fognak múlni, bent a színházban
is. A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk.
Lesz-e erős társulat, összetartás, jószándék és barátság.
Mert a feladat nemcsak az, hogy egy-két szerző számára színpadot
teremtsünk, hanem az, hogy a lomtárbörtönre ítélt magyar
klasszikusok egész sorát feltámaszthassuk. Móricz Zsigmondtól,
Németh Lászlón át Páskándi Gézáig elfelejtett, zseniális
alkotásokat fogunk előásni és bemutatni. Ehhez társulat kell,
szellemileg egy irányba húzó, küldetésével tisztában lévő,
igen a küldetés, legalábbis addig ameddig egyedül vagyunk.
Majd, ha lesz másik hasonló társulat, a küldetést felosztjuk,
mint a földet. Ezek tehát az intendáns kérései egy rászakadt
sors, betegség távolából. Ha Isten segít, ott leszek. Amit
eddig elértünk, az maga is eredmény. Köszönöm, hogy
meghallgattatok.
Cs. I.
|