vissza a főoldalra

 2012.02.10. 

A régi rítus az új evangelizáció eszköze

Amit az előző nemzedékek szentnek tartottak, hogyan is lehetne károsnak ítélni?

Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes a Szent Mihály Laikus Káptalan által szervezett régi római, ún. tridenti rítusú miséket celebrálja a pesti belvárosi templomban, minden vasárnap délben.

 Kedves Gellért atya! A tridenti rítusú misézést miért törölte el a II. Vatikáni Zsinat?

 –Egy közhiedelmet szeretnék eloszlatni: a II. Vatikáni Zsinat soha nem törölte el a régi római miseformát. Amikor XVI. Benedek pápa kiadta a 2007-es Motu proprio-t a régi rítus újbóli engedélyezéséről, akkor kijelentette, soha nem törölték el ezt a rítust, mert az egyház nem törölheti el az emberemlékezetet meghaladó hagyományt. Amit az előző nemzedékek szentnek tartottak, hogyan is lehetne károsnak ítélni? Tehát nem volt törvényen kívül helyezve a tridenti rítus, de az új átvétele, és tömeges végzése arra engedte következtetni a híveket, hogy a régit betiltották. Inkább azt lehetne felvetni: miért volt szükség egy új létrehozása a régi mellett? A II. Vatikáni Zsinat önmagában, a liturgikus konstitúciójában csupán arról rendelkezik, hogy a régi rítus néhány pontját meg kéne változtatni a jelenkor igényeihez igazítva. Így a zsinat szól arról, hogy jobban használják a népnyelvet – ami jogos igény – , de kijelenti, hogy a római rítus hivatalos nyelve marad a latin. Azt is kijelenti: a hívek továbbra is ismerjék a rájuk tartozó miserészeket – pl. Miatyánk, Dicsőség, Szent vagy, Isten báránya – latin nyelven, énekben és prózában.

 Ez viszont nem történt meg.

 –Sajnos ez egyike a sok rendelkezésnek, ami nem történt meg. Az tehát legenda, hogy a zsinat eltörölte a latint. A zsinat arról sem rendelkezett, hogy a nép felé kell fordítani az oltárokat. Csupán a ’60-as évek divatjáról van szó. Ezt a divatot pedig egyre többfelé elterjesztették.

 Ez a tendencia csak Közép-Európára vonatkozik? Mert nálunk szokás mindent túlteljesíteni…

 –Nem, hanem az egész világra vonatkozik. A zsinat arról sem beszél, hogy engedélyezni kéne a kézbe áldozást, vagy a nők ministrálását. Ilyen reformokról nem rendelkeztek. Ezek tehát mind a zsinat utáni reformok, melyek célja a modern emberhez való közeledés, annak érdekében, hogy a tömegek visszataláljanak a keresztény életformához.

 Visszataláltak?

 –Azóta 40 év eltelt, és látjuk, hogy éppen az ellenkezője történt. A pápa elismerte, hogy sajnos nem teljesedtek be a remények.

 Mekkora méretű az ellentét a régi rítus mellett lévők és azon papok közt, akik pl. gitáros, oltár előtt táncolós miséket engedélyeznek?  

–Ellentétről nem beszélhetünk, hanem mentalitásbeli különbségekről és eltérő liturgia felfogásról. Néha a hitbéli dolgokban is máshová helyezik a hangsúlyokat az újításpártiak és régi rítus mellettiek. Néha érezhetők a belső feszültségek, de igyekezzük megőrízni a hitbéli egységet. A hívek között sem a széthúzást, hanem a katolicitást akarjuk erősíteni.

 Jelenleg püspöki engedélye kell ahhoz, hogy nyilvános, régi római rítusú misét mutassanak be?  

–1984 óta püspöki engedéllyel történtek ezek a misék, de a 2007-es pápai rendelkezés szerint már nem szükséges ilyen engedély. Jelenleg a plébános, vagy a templomigazgató engedélye szükséges a nyilvános miséhez, magánmiséhez – ez olyan mise, amit nem hirdetnek meg – pedig nem kell engedély.

 Mondják az ellenzők: a régi mise túl színpadias, szinte olyan, mint az ortodoxoké.

 –Az ortodox, vagyis a bizánci hagyományt mindig nagyra becsülte a katolikus egyház, sőt a II. Vatikáni Zsinat is kifejezte tiszteletét és elismerését a keleti rítus iránt . Tehát ez egy igazságtalan vád. A régi rítusban pontosan az volt a lényeg, hogy ne a pap személye uralja a misét. Ne a pap szerepeljen mise alatt, ne keljen neki szórakoztatni a híveket, hanem teljesen olvadjon be az áldozópapi feladatokba, vagyis Krisztus megjelenítésébe. A régi rítus szerinti misénél nem látni a pap arcát, a sok ruha teljesen elfedi emberi személyiségét, és minden mozdulat, szó pontosan szabályozva van. Így a régi rítusnál nincs helye a teátralitásnak, ellenben a jelenlegi pápa még bíboros korában többször kifejtette azt, éppen a néppel szembefordulás eredményeként a pap színészi szerepben érzi magát, és úgy hiszi szórakoztatónak kell lennie.

 De régen is voltak hitszónokon, neves katolikus papok, akiknek beszédeire nagyon sokan voltak kíváncsiak.

 –Ez igaz, de a prédikáció nem a mise hivatalos része. Tehát a prédikáció nem liturgia. A hagyományos rítus szerint a pap prédikálás előtt leveszi a miseruhát, tehát megszakítja a misézést. A régi időkben pedig a mise előtt, vagy utána prédikáltak, vagy a misétől független időpontban. Ma viszont sokszor úgy tűnik, hogy a prédikáció a legfontosabb része a misének.

 Mekkora az érdeklődés a régi rítus iránt?

 –Nagyon érdekes, és világszerte tapasztaljuk, hogy főleg a fiatalabb korosztályt érdekli a régi rítusú mise. És főleg a fiatalabb papok érdeklődnek a tridenti mise iránt. A fiatalok felfedezik a számukra eddig még ismeretlen kincseket, és ezekben inkább megtalálják a lelki táplálékot. Nem lehet azt mondani, hogy nosztalgiázásról van szó. Egy átlagos budapesti régi rítusú misén hozzávetőlegesen 100 hívő vesz részt, és akkor nem számolom az énekkart és az oltárszolgákat sem.

 Elképzelhetőnek tartja, hogy már egy egyetemista fiatalnak kevés, hogy gitároznak a templomban és mise után sütievés van a plébánián?

 –A kérdés, hogy ezek mögött van-e szellemiség? Vannak, akik azt gondolják, hogy a fiatalok csupán a zenélést, a táncolást tudják elfogadni, és mást nem tudnak felfogni, mint azt, ami a tömegkultúra jegyeit viseli. Egy bizonyos szint és életkor felett viszont mindez nem elégíti ki a lelket. Sok fiatal a templomba hozzánk azért jön, hogy ne azt kapja, amit a hétköznapokban, ne azt, amit a tömegkultúra kínál, hiszen mélyebb szakrális élményre vágyik.

 Mennyi idő betanítani az oltárszolgákat? Hiszen a régi rituáléban sokkal nagyobb a ministráns szerepe.

–Nem volt egyszerű, egy hetes intenzív munkát igényelt, mert nem csak a szöveg más, hanem a mozdulatok is. A csendes mise, az énekes mise, és az ünnepi mise diakónussal mind eltérő típusok, és azokat megtanulni sokkal több energiát igényel, mint az újabb szertartás szerinti ministrálást. Mi 2005-ben kezdtük el a régi rítushoz való visszatérést, és akkor egy fiatal, egyetemistákból álló nyári tábor keretében gyakoroltunk. Először elolvastuk az 1570-es tridenti misekönyv utasításait latinul, majd lefordítottuk, elemeztük, s végül a gyakorlatban is alkalmaztuk. Addigra én egy akkori kispap barátommal együtt külföldön elsajátítottam a tridenti rítust.

 Kitől függ, hogy egy szemináriumban tanítják-e a tridenti rítust?

 –Az elöljáróktól. A Szentatya tavaly májusban kiadott levelében még pontosabb szabályokat állít föl a régi rítussal kapcsolatban; s ebben leírja, hogy ajánlott a szemináriumban a régi rítus elsajátítása, ott ahol erre lelkipásztori igény mutatkozik. Egyértelmű, hogy az egyház főpásztorai döntik el, hogy erre mekkora az igény.

 A rítushoz kapcsolódik az antiszemitizmus vádja. Ez általában a nagypénteki liturgia könyörgései közül ahhoz kötődik, amelyben az egyház a zsidók megtéréséért imádkozik. Erről mi a véleménye?

 –Teljesen igazságtalan ez a vád! Mi keresztények úgy hisszük, hogy számunkra Jézus Krisztus az egész emberiség egyetlen megváltója. Csak benne van az üdvösség. Emiatt azért imádkozunk és dolgozunk, hogy minden ember megismerje Jézus Krisztust, és elfogadja, mint megváltóját. Mi ezt nem azért gondoljuk, mert gyűlöljük a többi vallást, hanem, mert a legnagyobb jót kívánjuk számukra. Annál nagyobbat kérni valaki számára, minthogy elfogadja a Megváltót, nem is lehet. A nagypénteki liturgiában az Egyház az egész világért imádkozik, az eretnekekért és a hitetlenekért is. Ilyen alapon ők is megsértődhetnének. A liturgiából a zsidókat sem hagyhatjuk ki, hiszen Isten választott népéhez tartoztak. A könyörgés pedig Szent Páltól vett idézet, ami aztán éppoly kevésssé nevezhető antiszemitának, mint az Újszövetség egésze. Azt is hozzá kell tenni, hogy még az ’50-es években a félreértések elkerülése végett kihagytak egy jelzőt, egy kifejezést, a perfidis-t a zsidók előtt. Ez azt jelentette, hogy azokért a zsidókért imádkozunk, akik nem hisznek Jézusban, hiszen vannak kereszténnyé lett zsidók is. XVI Benedek pápa ezt a könyörgést végül egy másikkal helyettesítette, amely egy másik Szt. Pál idézettel élve ismét csak a zsidók Krisztushoz téréséért imádkozik.

 Egy vélemény szerint a két miseformát egyesíteni kéne, különben egyházszakadás lehet. Fennáll ez a veszély?

 –Biztos, hogy a régi rítus miatt nem lesz egyházszakadás. Az Egyház keleten és nyugaton is ismert jónéhány rítust. Ami sokkal nagyobb veszély, mikor eltérő tanítások és erkölcsi felfogások jelentkeznek.

Medveczky Attila