vissza a főoldalra

 

 

 2012.02.10. 

A patrióta szellem erősítéséért

A válságból a helyi gazdaság megerősítésével kerülhetünk ki

Aki segít, tűzifát kap Jászapátin – így szól a fáma, és ez bizony jó hír lehet azoknak, akik most a téli időszakban dideregnek a hűvös szobában. Szerkesztőségünk vendége Pócs János, Jászapáti polgármestere, országgyűlési képviselő, akivel ezen akción kívül a fontosabb beruházásokról is beszélgetünk.

 Mit kell annak tenni, aki anyagi fizetség nélkül tűzifát szeretne kapni?

–Mindössze be kell jelentkeznie abba a projektbe, amit a közmunkaprogram vezetői, a a mezőőr, a polgárőrség és a közterület felügyelők irányítanak és a kisebbségi önkormányzat is támogat. A munkára bárki jelentkezhet, ebben az esetben nem számít, hogy a jelentkező esetleg kap-e szociális segélyt vagy járadékot. Ennek a programnak így a közmunkaprogramhoz nincs semmi köze.

 Konkrétan milyen munkát kell elvégezni a jelentkezőknek?

–A munka meghirdetésével kettős a célunk: egyrészt megállítani a vidéki településekre jellemző téli falopást. Régebben azért is volt nagyobb mértékű a falopás, mert olyan szabálysértésnek számított, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Ma viszont, ha valaki egy kerékpáron elférő famennyiséget ellop, akkor is elzárással sújtható. Másik célunk: az önkormányzati utak melletti a kiszáradt fák ,bokrok kivágása és a bozótok irtása. Az elszennyezedett útmenti területeket úgy kell megtakarítani, hogy 3-4 méterenként meghagyunk egy szép szál egyenes fát, s ennek következménye lesz az egyenes fasor kialakulása. A kivágott gallyak közül 10cm-es méretnagyság alattiakat lehet térítésmentesen elszállítani a munkavezetők kiosztása alapján és emellett, reményeink szerint megszűnik a falopás.

 Milyen a szegényebb rétegnek a munkához való viszonya? Nem mondják, hogy inkább megfagyok, inkább eltüzelem az asztalt, de fát vágni nem fogok?

 –Többen már tűzre vetették azt, ami eltüzelhető. Akinek pénze van, megveszi a tüzelőanyagot, de akinek nincs, és nem akar se megfagyni, se börtönbe kerülni, annak nincs más lehetősége, mint bekapcsolódni abba a programba, aminek sikerét alátámasztja, hogy naponta 30-40 ember jelentkezik munkára, és mindig mások.

 Ők munkaképes emberek. Az idősebb, vagy magatehetetlen és szegény réteget tudja segíteni az önkormányzat?

 –Ebben a programban számos korhadt, kidűlő félben lévő fát kell majd kivágni. Hangsúlyozandó, hogy az önkormányzat azonnal ültet helyükre facsemetéket. A kivágott fákat egy telepen gyűjtjük össze, ahol a rászoruló munkaképtelen lakosok kedvezményesen jutnak hozzá. Az értékesítés esetünkben azt jelenti, hogy a patrióta szellemet egy ún. Apáti-kártyával erősítjük. A kártya tulajdonosai jelentős kedvezményekkel jutnak tűzifához is.

 Milyen a munkanélküliségi arány a településen?

 –Meghaladja a 20%-ot. Amire viszont büszkék vagyunk, hogy a közmunkaprogramban tavaly 130-an vettek részt. 2012-re is ugyanannyian jelentkeztek és plussz közel 200 fő a Start munkaprogram keretén belül lesz foglalkoztatva. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat a város egyik legnagyobb foglalkoztatójaként javítja a munkanélküliek megélhetését.

 Vannak olyan helyi iskolák, melyek a felnőttképzés keretében munkaerőpiaci képzést is biztosítanak?

 –A város mezőgazdasági szakközépiskolájában különböző piacképes szakmákat lehet elsajátítani, mind a diák-mind a felnőttképzés keretén belül. Ezüst-és aranykalászos gazdatanfolyamon képezik a gazdákat. Viszont a múlt héten voltam egy fémipari üzem átadásán, ahol a vállalkozó azt panaszolta, hogy a hegesztő szakembert messziről hozza a településre és több mint 200 ezer forintos nettó fizetést kap.

 Nyílt titok, hogy polgármester úr felmenői Csányon dinnyetermesztéssel foglalkoztak, és hosszú időn keresztül ön is ezt a mesterséget művelte. Jászapáti döntő jelleggel mezőgazdasági város. Tud segíteni a városvezetés a termékek piacrajutásában?

 –Az első lépésünk az volt, hogy az iskolai közétkeztetést a törvényi változtatásokat kihasználva azonnal átvettük és jelenleg egy helyi vállalkozó intézi mindezt. A vállalkozó felé azt követeltük meg, hogy helyi gazdák, helyi beszállítók termékét kell felhasználni alapanyagként. Folyamatosan újítjuk a piacteret, ahol a városi termelők jelentős kedvezményt kapnak a helypénzből. A Start munkaprogram keretén belül pedig alapélelmiszereket szeretnénk előállítani és növényházakat létesíteni. Aki elolvassa a Darányi Ignác –programot, könnyedén rájön, hogy a válságból való kikerülés útja a helyi gazdaság megerősítése. Helyben kell tehát megtermelni az alapvető élelmiszereket, és nem bizonytalan eredetű külföldi portékákat vásárolni.

 Milyen jelentősebb fejlesztések történtek az elmúlt időszakban és ebben az évben miket szeretnének véghezvinni? Gondolom az utóbbi téma szorosan összefügg az idei költségvetéssel is.

 –Jászapátin a közeljövőben fejezzük be a Minden gyermek óvodája nevű programot, ami 118 millió forintba kerül, a sportpálya felújítás összköltsége pedig 10 millió forint. Idén kezdődik el, és reményeink szerint be is fejeződik a Jászsági Ivóvízminőségjavító projekt 1,6 milliárd forintból. A 31-es közlekedési út felújítása 1, 2 milliárd összköltségű, és sajnos nem biztos, hogy idén elkezdődhetnek a munkálatok. A közösségi közlekedés fejlesztése Jászságban 80 millióba kerül, míg a belterületi csapadékvíz elvezetés 301 millióba. Új bölcsőde építését is tervezzük, 154 millió forintért. Mindemellett ki szeretnénk használni azt a termálvizet, ami a várost országos hírűvé tette, ezért a fürdőfejlesztése 1,6 milliárdos összegű kiemelt projekttel pályázunk. Idén indul el a hulladék rekultiváció 33 település érintettségével, ami 2,4 milliárdos projekt lesz.

 Az önkormányzati törvény módosítása milyen változásokat hoz Jászapáti életébe? Átadták-e pl. iskolájukat?

 –Az önkormányzat marad az általános iskola fenntartója. 2011-ben kezdeményeztük a megyei fenntartású helyi gimnázium és szakközépiskola átadását az egyháznak, de a tárgyalások megakadtak, annak örülünk, hogy az Egri Érseki Hivatal elvben az idén nem zárkózik el az átvételtől. Szeretnénk elérni,hogy a gimnázium és mellette általános iskola és zeneiskolai tagozatok is egyházi fenntartásba vételére lenne lehetőség

 2002-ben létrehozták a Jászapáti Ipari és Logisztikai Parkot. Mivel tudják a városba csalogatni a vállalkozókat?

 –Az infrastruktúra teljes mértékben adott; a 31-es fő közlekedési út összeköt bennünket Füzesabonnyal, ahol fel lehet csatlakozni az autópályára, és Hatvan városa sincs messze, budapest mindössze 100kilométer De…Jászapátin sajnos a munkahelyek az elmúlt időszakban nagymértékben leépültek. Tehát a munkavállalóknak a környező településeken, vagy még messze dolgoznak, és így naponta 2-3 órát töltenek el utazással. Így jól képzett szakemberek más településekre járnak dolgozni. A turisztikai lehetőség viszont adott lesz a termálfürdő fejlesztéssel, s ez vonzóvá teheti a települést.

 Jászkiséren létrejöhet az ország legnagyobb vasútépítő,- és karbantartó társasága. Ez mennyiben segít Jászapátin?

 – A MÁV FKG Kft. már régóta üzemel Jászkiséren, jelenleg 700 főt foglalkoztat és természetesen tőlünk is járnak át dolgozni. Sikerült elérni – dr. Fónagy János államtitkár úr személyes látogatásának köszönhetően –, hogy a budapesti MÁVGÉP Kft. február végén beolvad a jászkiséri MÁV FKG Kft.-be, és így a foglalkoztatottak száma eléri majd az 1350 főt és 24-27 milliárd forintos éves árbevételt terveznek. Lényeges, hogy ez a fúzió nem csak Jászkisér számára kedvező, mivel a Jászságban több önkormányzati társulás működik, a szomszédos településeknek is előnyös.

 

Medveczky Attila