vissza a főoldalra

 2012.02.10. 

A kozmopolitizmus az egyik legnagyobb veszély

Nem lesz jobb a magyarnak, ha szlováknak vallja magát

„Felvidékről tizenhat iskola kapcsolódott be a Palóc Társaság esszéíró pályázatába, kiemelt első díjban részesült a somorjai Halász Gábor”- tudósít a Felvidek.ma hírportál. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére tizenhatodik alkalommal meghirdetett pályázatra beérkezett pályaműveket a Kolczonay Katalin egyetemi oktató vezette zsűri értékelte. Az ünnepélyes eredményhirdetésre Budapesten, január 22-én, vasárnap délután a Magyarság Háza Deák termében került sor. Az ünnepségről, a pályázat jelentőségéről és a társaság munkájáról a Z. Urbán Aladárt a Palóc Társaság elnökét, a Magyar Kultúra Lovagját, a Krúdy –díj kitüntetettjét kérdezem.

 Mikor döntöttek úgy, hogy a Palóc Társaság pályázatot hirdet a Magyar Kultúra Napja tiszteletére?

 – Azt tudni kell, hogy a Palóc Társaság magyar hagyományápolók önkéntes művelődési társasköre, amely a művelődés, a szabad véleménynyilvánítás, a közhasznú eszmecsere és a kellemes társalgás igényével jött létre 1989. augusztus 6-án a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékházban. Tagjaink a „jó palócok“, akik elsősorban a történelmi Hont és Nógrád megye területén élnek. Tizenhét évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy megszervezzük az esszéíró pályázatot és a díjkiosztást, s az idei a 16. volt a sorban. Fontos kiemelni, hogy nem csak a felvidéki, hanem az egész kárpát-medencei fiatalsághoz fordultunk, általános (alap) -és középiskolásokhoz egyaránt. Azért döntöttünk anno a pályázatírás mellett, mert a szervezők közül sokan kötődünk az iskolához, az oktatáshoz. Én is, nyugdíjazásomig gyakorló pedagógus voltam, és tudom, ha a gyerekekbe ideje korán nem oltjuk be a nemzet tiszteletét, a haza megbecsülését, akkor kozmopoliták lehetnek, és nem válhat belőlük becsületes magyar ember. A kozmopolitizmus pedig az egyik legnagyobb veszély. Arra gondoltuk, hogy a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva megszólítjuk a magyar fiatalokat. Mondják el, mit gondolnak saját korukról, mit gondolnak iskolájukról, hagyományukról és múltjukról. Úgy látszik, sikeresen szólítottuk meg őket, mert idén összesen 109 dolgozat érkezett be. Azt is el kell mondani, hogy mikor a gyászos emlékezetű népszavazás történt 2004-ben, akkor a meghirdetésünk majdnem kudarcot vallott. Amit a magyarországi testvérek velünk akkor műveltek – tisztelet a kivételnek – sokkolta a határon túliakat. Összesen 15 dolgozat érkezett be, és sajnos értékelhetetlenek voltak.

 A Petőfitől vett „S emberhez illik, hogy legyen joga!" c. témát, ami az állampolgárságról szól, idén mennyien választották?

 –Ezt nem sokan választották, és nem tudom az okát. A már említett somorjai fiút, bizonyára, mert Szlovákiában ismeretes a kettős állampolgársággal kapcsolatos helyzet, érintette meg úgy a téma, hogy megfogalmazta véleményét, a többiek csak érintőlegesen választották az állampolgárság ügyét. Idén a Palóc Társaság tíz témát hirdette meg, így lehetett írni a bölcsőhelyről, szülőföldről, az anyanyelvről, a hagyományőrzésről, a hazaszeretetre nevelésről, a családi fényképalbumról – ezt a témát nagyon szerették – , a kihaló mesterségektől, a hazai táj szépségéről, megbecsüléséről is. Most is, míg az esetek többségében az egész Kárpát-medence magyar fiatalsága megszólalt. Az erdélyi Barótról és Nagyenyedről is kapcsolódott be iskola a pályázatunkba. A vajdasági Magyarkanizsáról is szép dolgozatok érkeztek be hozzánk. Pál Péter, alsólendvai diák Dsida Jenő Magyar zsoltárát szavalta drámai átéléssel, ő egy évvel ezelőtt Ipolyságon Sajó Sándor emlékének adózó szavalóverseny első díjazottja volt, ezért is hívtuk el az ünnepségre.

 Az ünnepségre a Budai Várban, a Magyarság Házában került sor, ahol köszöntőt mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Mennyien érkeztek az ünnepségre a Felvidékről, Palócföldről?

 –A nyerteseknek küldtük ki a meghívókat. Közülük voltak Palócföld környékéről is. Emellett tornaaljai, rimaszombati diákok is megjelentek.

 Az ön nevéhez Sajó Sándor költőnek, az Akadémia volt tagja Ipolysághoz kapcsolódó emlékeinek megőrzése. Nem szélmalomharc, mikor szinte mindenki a megélhetéséért küzd, a kultúránk, a hagyományok ápolásáért tenni valamit?

 –Lehet, hogy szélmalomharc, de én másként nem tehetek. Vagy hogy a klasszikusokat idézzek, „itt állok, másként nem tehetek.” Természetesen sokszor érzem azt, hogy teljesen hiábavaló az egész, de amikor látom a mosolygós szempárokat, és mikor hallom a gyerekeket a Sajó Sándor-versenyen szavalni, akkor tudom, küzdelmünk nem volt hiábavaló. Tehát addig kell tennünk a dolgunkat, amíg lehet. A nyertesekből lesznek később a magyarság fáklyavivői. 2008 őszén az elfeledtetésre ítélt költőnknek, Sajó Sándornak állítottunk szobrot szülővárosában, Ipolyságon. Fájdalma mindnyájunké, hiszen szellemi síkon, tudatunkban és reményeinkben hozzá hasonlóan egységes nemzetben gondolkodunk, cselekszünk, hogy ledöntsük a trianoni gyalázatot.  

Gondolom, önök is sokat tesznek azért, hogy a felvidéki magyar szülők magyar tannyelvű iskolába írassák be gyermekeiket. Hol tart az önasszimiláció folyamata?

 –Nem lesz jobb a magyarnak, ha szlováknak vallja magát. Ezt bizonyítja a múlt. Azok a magyarok, akik régebben szlováknak mondták magukat, nem élnek jobban, mint azok, akik magyarnak. Ma olyan a déli országrészben a gazdasági helyzet, hogy buszokkal mennek át Ipolyságról Vácra dolgozni a férfiak, hiszen nálunk még magasabb a munkanélküliség, mint Magyarországon. Éppen ezért kéne a gyerekeket magyarul tanítatni, ha a szlovák közegben nincs munka. Sokan úgy gondolják, hogyha szlovák nyelvű iskolába íratják gyereket, akkor jobb sorsa lesz. Mi részt veszünk tehát abban a kampányban – bár ez a szó nem való ehhez a témához –, hogy minél több magyar gyereket járassanak magyar iskolába. Azért sem jó szó a kampány, mert az nem jó, ha csak a beiratkozási időszakban keressük fel a szülőket. Velük folyamatosan kapcsolatban kell lenni.

Medveczky Attila