vissza a főoldalra

 

 

 2012.02.17. 

Vitatott népszavazás

Incidensek nélkül, de alacsony részvétel mellett zajlik az észak-koszovói szerbek referenduma arról, hogy elismerik-e a pristinai hatalmat. A koszovói kormány elítélte a törvénytelen rendezvényt.

 A nagy hírverés ellenére viszonylag kevesen mentek el szavazni a négy szerb többségű észak-koszovói körzetben, ahol a helyi elöljárók – a szerb kormány és a nemzetközi missziók álláspontjával szembehelyezkedve – tegnapra és mára népszavazást írtak ki a pristinai hatalmi intézmények elfogadásáról. A mintegy 35 ezer szavazóból délig mindössze 21 százalék adta le voksát, és karikázta be az igenlő vagy az elutasító választ az „Elfogadja-e az úgynevezett Koszovó Köztársaság hatalmi intézmé­nyeit?” szövegű szavazólapon. A cédulák egy részét albán nyelven nyomtatták, de a körzetben levő albán falvak lakói bojkottal válaszoltak. A szervezők a gyér részvételt a zord időjárással és a hótorlaszokkal magyarázzák, de így is „történelmi” eseményről beszélnek, amely által állítólag csökken majd az Észak-Koszovóra nehezedő nemzetközi nyomás.

 Az Ibar folyótól délre fekvő szerb enklávékra nem terjedt ki a népszavazás, noha ott él a 120 ezernyi koszovói szerb nagyobb része. Az ottani szerbek egyik vezetője, Nada Trajkovic tegnap élesen bírálta az északiak referendumát, rámutatva annak káros következményeire Szerbiára és a koszovói szerbségre nézve. Trajkovic szerint a mitrovicaiak ezzel megkérdőjelezik a Pristinával folyó párbeszéd eredményeit, és kompromittálják az anyaország diplomáciai erőfeszítéseit. A szerb kormány Koszovó-ügyi államminisztere, Oliver Ivanovic ugyancsak azzal vádolta a mitrovicai vezetőket, hogy pártérdekektől vezérelve szembefordulnak az önkormányzatukat finanszírozó szerb kormánnyal, ami először fordul elő. Ivanovic reményét fejezte ki, hogy a törvénytelen észak-koszovói referendum nem fog kihatni az uniós tagjelöltség megítélésével kapcsolatos brüsszeli döntésre. Pristina elítélte az illegálisnak tartott rendezvényt, és provokációként értékelte, hogy azt két nappal Koszovó függetlenségének negyedik évfordulója előtt tartották meg. Szintén törvénytelennek tartja a népszavazást a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK), amely szerint a népszavazásnak nem lesz semmilyen jogi hatálya. A szervezők mindenesetre meghívták az UNMIK, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) képviselőit is, hogy megfigyelőkként vegyenek részt a szavazáson.

 J. Garai Béla

 

(MHO)