vissza a főoldalra

 

 

 2012.02.17. 

Jogerősen elítélték a dombóvári polgármestert

A város vezetőjének erkölcsi kötelessége lenne önként távoznia

A dombóvári képviselőtestület Fidesz-frakciója szerint a város jogerősen elítélt, független polgármesterének, Szabó Lorándnak le kell mondania tisztségéről.

 Milyen bűntett miatt ítélték el a polgármester urat? – kérdeztük Nagy Rolandtól a Fidesz –frakció vezetőjétől.

 –Hosszan tartó tárgyalássorozatnak értünk most a végére; hiszen maga az ügy 2007-ben indult el. Szabó Lorándot akkor sikkasztás, hivatali visszaélés és vesztegetés vádjával gyanúsították. 2011. januárjában a Tolna Megyei Bíróság első fokon hozott ítéletében „csak” a hivatali visszaélés vádját tartotta megalapozottnak. 2011. júniusában a Pécsi Ítélőtábla másodfokú döntése értelmében a hivatali visszaélés mellett sikkasztás bűntettében is bűnösnek találták a polgármester urat és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Mivel a két bíróság ellentétes ítéletet hozott, ezért volt szükséges a Kúria döntésére. Január 24-én hivatali visszaélés és sikkasztásra való felbujtás miatt két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a polgármestert. A bíróság emellett az előzetes mentesítés fogalmát csatolta a döntéséhez, ami azt jelenti, hogy nem számít büntetett előéletűnek.

 Szabó Lorándnak milyen jogszabály miatt kéne lemondania?

 –Nagyon sajnálom, hogy jogszabályokra kell hivatkozni, mikor egy ilyen eset után a város polgármesterének erkölcsi kötelessége lenne önként távoznia. Az önkormányzatok jogállásáról szóló törvény szerint „összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a polgármesternek a megbízatását, akit bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek”. Tehát a törvény egyértelműen fogalmaz. Az előzetes mentesítésre hivatkozik most a polgármester úr. A Kúria a hátrányos következmények alól mentesítette őt, ám ezt Szabó Loránd úgy értelmezi, nem kell lemondania. Mi viszont több jogász állásfoglalását kikértük, és ők megerősítették azt, hogy az előzetes mentesítésnek a múltra nincs jelentősége. Tehát a  polgármester úrnak le kell mondania. Viszont nem lesz büntetett előéletű és kaphat erkölcsi bizonyítványt is, sőt a következő választáson megmérettetheti magát.

 Ha nem mond le a polgármester, milyen eszköz van a testület kezében?

 –Harminc napja van a polgármesternek arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget. Az újfent jogi vitát képez, hogy január 24-étől, vagy az ítélet írásban való kézhezvételétől számítják ezt a harminc napot. Mi az utóbbit is kivárjuk, de ha addig nem mond le, akkor a képviselőtestületben kezdeményezzük az összeférhetetlenség megszüntetését. Ez ellen pedig Szabó Loránd jogorvoslatért fordulhat a Tolna Megyei Bírósághoz, ahol szintén harminc nap alatt kell döntést hozni.

 Kik és mennyien támogatják ezek után is a polgármester urat a testületben?

 –A két szocialista képviselő, s nekik eddig nem jutott eszükbe polgármester úr cselekedeteitől elhatárolódni.

 Saját emberét ültetné a kórház élére a dombóvári Fidesz – erről olvasok az egyik gazdasági lapban. És arról, hogy többen az ülésteremben éppen a fideszes képviselők lemondását követelik.

 –A volt kórházigazgató megbízatása december 31-ével lejárt, így pályázatot kellett kiírni a poszt betöltésére. Azért az érdekes, hogy a polgármester követeli a pályáztatást, holott 2006-ban a volt kórházigazgató pályáztatás nélkül lett újabb öt évre kinevezve – akkor is Szabó Lorándnak hívták a polgármestert. A jelenlegi kiírásra ketten jelentkeztek, a volt kórházigazgató, dr. Kerekes László és dr. Antalffy Zsolt. Kétségtelen, hogy utóbbi tagja a Fidesz helyi szervezetének, de három szakvizsgával rendelkezik, és fiatal, ambiciózus szakember. Őt szerettük volna támogatni, viszont neki hiányzott egy kiírt végzettsége, de az alól a kórház szakmai testülete mentesíthette volna. Ez nem történt meg, így decemberben csak Kerekes úrról lehetett szavazni, őt pedig mi nem tudtuk támogatni. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a kórház jövője a következő hónapokban – az állami fenntartásba kerülésig – eldől. Így a közeljövőben azt is megtudhatjuk, milyen osztályok és mennyi ágyszámmal maradnak meg. Mi úgy gondoljuk, hogy dr. Kerekes László törekvései nem igazán a fejlesztés irányában indultak el, ezért is gondolkodtunk új igazgatóban. Ezután dr. Nagy Mihályt, a karcagi kórház főigazgatóját kértük fel arra, hogy „másodállásban” lássa el a dombóvári kórház igazgatói posztjának betöltését. Dr. Oberfrank Ferenc hajdani egészségügyi államtitkár, országos szaktekintély pedig vállalta, hogy a cégével tanácsadóként megjelenik dr. Nagy Mihály mögött. Dr. Nagy Mihályt megválasztotta a testület, de ezt a döntést a polgármester megtámadta. A testület újra összeült, újból megválasztotta dr. Nagy Mihályt, viszont addigra Szabó Lorándtól olyan tartalmú leveleket kapott a karcagi polgármester, ami miatt a karcagi képviselőtestület nem járul hozzá a főigazgató úr dombóvári kinevezéséhez. Karcagnak tehát nem hiányzott a botrány. Mi pedig igazgató nélkül maradtunk. Az igazgató kérdéséről azóta is folyamatosan egyeztetünk. Jelenleg is több alternatívánk van, így reményeink szerint a február 9-ei képviselőtestületi-ülésen sikerül megválasztani az új kórházigazgatót.

 

Medveczky Attila