vissza a főoldalra

 

 

 2012.02.24. 

Szövetségbe tömörültek az egyházi kórházak

Közösen lépnének fel az érdekeikért az egészségügyi ellátórendszer drasztikus átszervezése során

Az egyházi fenntartású kórházak közös szervezetet alapítottak, hogy együtt képviseljék érdekeiket a jelentősen átalakuló egészségügyi rendszerben.

 „Sok a közös problémánk, együtt pedig jobban tudjuk képviselni az érdekeinket” – ezzel indokolta lapunknak nyilatkozva Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója azt, hogy három másik, ugyancsak egyházi fenntartású, jelentős aktív ágyszámmal rendelkező intézménnyel együtt nemrég megalakították az Egyházi Kórházak Szövetségét. Az alapító okiratot a Bethesdán kívül a Betegápoló Irgalmasrend, a Mazsihisz Szeretetkórház és a Budapesti Szent Ferenc Kórház képviselői írták alá. Elnöknek Szinai T. Józsefet, a Mazsihisz Szeretetkórház gazdasági igazgatóját, elnökhelyettesnek Bene Krisztiánt, a Betegápoló Irgalmasrend főigazgatóját választották.

Velkey kifejtette, már az elmúlt években is szoros szakmai együttműködés alakult ki közöttük, vezetőik szinte havi rendszerességgel találkoztak, akár a beszerzéseiket is összehangolták.

 Most azonban „tovább kellett lépni ezen az úton” – fogalmazott a főigazgató, hozzátéve, az egészségügyi ellátórendszerben zajló drasztikus változások közepette fontos, hogy közös erővel tudjanak hangot adni sajátos szempontjaiknak. Az idei évtől ugyanis az önkormányzatoktól állami fenntartásba kerülnek az intézmények, ezzel erős tulajdonosi koncentráció jön létre. Ráadásul a térségi ellátási rendszer kialakítása is zajlik, ennek során lényeges, hogy az egyházi fenntartású kórházak az ellátási körzetek meghatározása, a finanszírozás leosztása során együtt tudjanak síkraszállni az érdekeikért – mondta. Velkey szerint a csoportosulás nyitott, a négy alapítóhoz többen is csatlakozhatnak a jövőben. A hivatalos tájékoztató szerint egyébként a szövetség az egyházi kórházak betegellátó, gazdasági és kommunikációs tevékenységének összehangolását és megjelenítését tűzte ki célul.

 Velkey egyúttal hangsúlyozta, az elmúlt másfél évben jelentősen javult az egészségügyi kormányzattal való viszonyuk, az Orbán-kabinet számos területen felszámolta az egyházi fenntartású intézményekkel szemben az előző ciklusban a támogatás mértékében is megmutatkozó diszkriminációt, mondhatni, a különbségek kiegyenlítődtek az államiakhoz képest.

 

(Forrás: MHO)