vissza a főoldalra

 2012.01.06. 

Csurka István: Történelemhamisítás

Tönkretételünk hullámai

A szokásos év végi összefoglalóra készülve egyszer csak elém meredt, hogy a 2011-es esztendő nem tárgyalható és nem elemezhető évkrónikaként, hanem csak trianoni sorsfordulóként. A magyarság tönkretételének s végül az ország súlyos megcsonkításának terve, szándéka, a külső és belső ellenerők összeműködése már 1917-ben, Amerika hadba lépésének és a bolsevikok uralomra jutásának idején elkezdődött, és folytatódott a békeszerződés kényszerű aláírása után a megmaradt országban rendet teremteni törekvő Horthy-rendszer ellehetetlenítésének politikájával.

A hasonlóság kísérteties. Kik kínálták fel önként szétosztásra egy soha senki által komolyan nem gondolt elv – a népek önrendelkezési joga, wilsoni elv – nevében Magyarországot? Károlyi Mihályék. És kik alkották Károlyi közvetlen környezetét? Azok, akiket Franchet d’Esperey tábornok a szövetséges erők balkáni főparancsnoka így illetett 1918 novemberének legelején, amikor Károlyi és társasága leszaladt hozzá aláírni egy megalázó fegyverszünetet: „Az urak mind zsidók?” Hatvani Deutsch Lajos, Jászi Oszkár, Linder Béla és más hasonlók álltak vele szemben, Károlyi legközvetlenebb munkatársai, tartói és orránál fogva vezetői. Károlyi mint pacifista térd alatt csatolt, buggyos térdnadrágban feszített, mintha erdei túrázásra indult volna. A tábornok mélyen megvetette őket. Nem zsidóságuk, hanem gyülevész voltuk, felelőtlenségük miatt. Megvolt a véleménye azonban a magyarságról is, amely hagyja, hogy ilyenek képviseljék.

2010-ben Magyarországon a fennálló szabályok és törvények betartásával kétharmados többséget szerzett egy pártszövetség, amely élve ezzel a felhatalmazással elkezdte a rendcsinálást, új alkotmányt írt, nemzeti együttműködést hirdetett meg, a nemzetközi porondon is követésre találó intézkedéseket vezetett be és csökkentette az államadósságot. Ezt a kormányt működése első hónapjaiban már támadták természetesen, de az ősi taktika szerint egyelőre csak halványan, altató jelleggel. Mostanra azonban, tekintettel arra, hogy az új alkotmány 2012. január elsején életbe lép és az addig meghozandó sarkalatos törvények, mint a Nemzeti Bankról szóló később is csak kétharmados többséggel, alkotmánymódosítással volna megváltoztatható, az egész világot behálózó, szervezett támadás indult meg a kétharmados többséggel rendelkező kormány és annak miniszterelnöke ellen, mint 1918-ban előbb gróf Tisza István személye és rendszere ellen. A Tisza István ellen már a háború alatt is kibontakozó heves támadás aztán folytatódott az uralmat átvevő Teleki Pál, Bethlen István és Horthy Miklós képviselte rend ellen – a magyar függetlenség ellen. Most mindez Orbán Viktorra és kétharmados országgyűlési többségére irányul.

Ezt a nemzetközi és egyszersmind belsőleg szervezett megdöntési szándékot nehéz nem hazaárulásnak minősíteni. Franchet d’Esperey tábornok kifakadása ma is érvényes.

Azt a gyűjtőpártot, amely a Fideszből lett az évek során, magába ölelve volt MDF-eseket, kisgazdákat, sőt átváltozásra mindig kapható állampárti elemeket is, a magyar függetlenség letéteményesének elismerni – felületesen szemlélve – meglehetősen nehéz. Sok emberi gyengeség, számító vágyak, önzés, hatalmi dölyf és felemásság keveredik benne az átgondolt nemzetpolitikai intézkedések sorával, az egész magyarságért való kiállás szép teljesítményeivel. Tény azonban, hogy jelenleg nincs más számottevő és kormányképes nemzeti politikai erő. A küzdelem minden hiba ellenére hősi. Most minden belső ellentmondásával együtt a kétharmados hatalom és a kormány fennmaradása jelenti a magyar függetlenséget, különben ránk borul a magyarság megsemmisítésének második hulláma, a végleges Trianon. Nincs mit tenni, be kell látni, és tényként kell elfogadni, hogy ma ez a sokféle tartású emberből, polgárból, keresztényből, hívőből és neveltetése révén pogányból, kisközösségek, körök családi összejöveteleiből, de ugyanakkor széles fronton bevethető, időt, munkát, talpalást, meggyőzést vállaló értelmiségiekből, kispolgárokból, plebejusokból és sok fiatalból és fiatalos szellemű középkorúból és idősből álló had képezi a magyar megmaradás fundamentumát. Ennek élén áll Orbán Viktor, a miniszterelnök, aki önálló történelmi képződmény, mondhatni sűrítmény, idegen szóval entitás. A reá zúduló gyűlölet a Franchet d’Esperey előtt felsorakozó társulat, a Károlyi-bugyor – hogy ne mondjak mindig Ascher Cafét – részéről már ravaszabb és célratörőbb, és sokkal szélesebb nemzetközi hátterű, mint ami gróf Tisza Istvánra irányult annak idején. Orbánt azonban egyelőre nem szíven lőni szándékozzák, miként tette azt annakidején Pogány-Schwartz József, a Népszava tehetségtelen újságírója, a későbbi hadügyi népbiztos és két társa, hanem kétharmados többségével és az egész keresztény magyarsággal együtt akarják ledarálni. Az Orbán-ellenes front New Yorktól Tel Avivig, Brüsszeltől Berlinig, az IMF-től az EU bizottságig húzódik, miként ezt a legutóbbi napok piszkos trükknek is felfogható eseményei igazolják. Emlékezzünk: leült előzetes tárgyalásra a kinevezett IMF tárgyalóval egy EU biztossal is megerősített küldöttség, és a villásreggeli első falatai után felállt, mondván, hogy az elfogadás alatt álló sarkalatos törvény az MNB-ről sérti annak függetlenségét. Ezt üzeni a központi EU bank is. Ez egy olyan piszkos trükk a nemzetközi politikában, amelyet csak egy mélyen gyűlölt rendszer, kormány ellen vetnek be.

A magyarság megsemmisítésének első hulláma, a trianoni hullám kétarcú volt és ennél fogva félrevezető. Első renden a győztes államok, s elsősorban a franciák merevségének és korlátozottságának, a saját Németországgal szembeni hátországuk megszervezési szándékának tüntették föl, kihagyva belőle azoknak a pénzügyi köröknek a számításait, amelyek mesésen meggazdagodtak a világháborúban, és egy új világégésből származó aratásra készültek és alkották meg a csupa feszültségből álló békerendszert. Ez a bankártörekvés Benes Eduárd elvakult német- és magyargyűlöletével is takaródzott. Tény azonban, hogy az első világháborún Amerika bankárai, nagybankjai mesésen meggazdagodtak. Elemi érdekük volt olyan békerendszert létrehozni, amelyik magában rejti egy következő meggazdagodás lehetőségét. Ehhez szükség volt mindenekelőtt Németország megalázására, a német revansvágy felkeltésére, valamint Nagy-Magyarország feldarabolására és ezzel egy közép-európai egymásra fenekedés megteremtésére. Ha Nagy-Magyarország egyben marad, olyan gazdasági és politikai erő jön létre a háború után felgyorsuló technológiai fejlődés következtében, amely önállóságával, gyors szaporodásával ellenállhat az új háború és az új meggazdagodás tervének. Ezért kellett Magyarországot csonkolni. Nem volt szabad egyben hagyni.

De mielőtt erre sor került volna, Károlyi Mihály országgyűlési képviselő 1917-ben egy vita során Tisza szemébe vágta: „mi már az antanttal vagyunk”. Vagyis az ellenséggel. Ezért semmilyen megtorlás nem érte, holott hazaárulásért fel lehetett volna akasztani. 1917-ben a háború még nem dőlt el. A német csapatok francia földön álltak, a Marne vonalán, és váltakozó sikerű állóháborút vívtak a francia és az angol hadsereggel. Az egyik francia előretörés hős tábornoka éppen Franchet d’Esperey volt. Tisza szó nélkül ugyan nem hagyta, de eltűrte Károlyi kijelentését, és azt sem elemezte, mit jelent szavaiban a többes szám első személy. Kik vannak Károlyi mögött? Vajon csak ellenzéki pártja, vagy talán az a kör, amelyikkel megjelent Belgrádban? Tisza mint liberális nagyúr hibázott. Károlyit és körét nem tekintette méltó ellenfélnek, és nem csapott le rájuk. Észre kellett volna vennie, hogy háttérerő van a hazaáruló kijelentés mögött. A magyarság százezrei véreznek a frontokon, hullnak, csonkolódnak a repeszgránátoktól, nem haboznak életüket áldozni a háborúban, amelynek értelmét talán már legbelül vitatják vagy legalábbis már felötlöttek bennük az első kétségek. De első a kötelesség. Az ellenséggel, zárótűzzel, szuronyrohamban, szemtől szembeni harcban kell leszámolni. Ölni kell és halni, ha úgy rendeli Isten. És akkor feláll az országgyűlésben egy farkastorkú kretén, kártyás, Jászi Oszkárokkal és Hatvany Lajos bárókkal körülvett gróf és kijelenti, hogy ő már az ellenség győzelmét várja. Tiszának azonnal eljárást kellett volna indítania Károlyi ellen, hátországát pedig a legkeményebb eszközökkel fel kellett volna számolnia. Szétverni a háttér intézményeiket, Galilei Körüket, megszüntetni lapjaikat és megsemmisíteni valamennyit mint az ellenség beférkőzött ötödik hadoszlopát. Háború volt, s az ellenség nyilvánvaló beférkőzésére másféle válasz eleve nem is lett volna adható. Tisza azonban még annyira bizonyos volt a becsületes eszközökkel és vitézséggel kivívható győzelemben, hogy nem lépte meg ezt. Valójában eszébe sem jutott. Nem fért bele a liberalizmusába.

Ettől a hazaáruló kijelentéstől számítható a nagy törés. Felsorakozik és hadoszloppá rendeződik az a belső társulat vagy azoknak a belső társulatoknak a sora, amelyek a nemzet erőfeszítéseivel szemben mindenkor az ellenség oldalán állnak. Képletesen akkor alakul meg az Ascher Café, vagy ha úgy tetszik a Károlyi-bugyor.

1925-ig, amíg Bécs eltartja őket a Bécsi Magyar Újság körül, amelyet Jászi szerkeszt, szerveződik meg a polgári radikális és a kommunista ellenállás a Horthy-rendszerrel szemben. Ezt Mályusz Elemér kitűnő könyve nyomán már mi is lefestettük. Jászi sorra házalta az utódállamokat, románokat, szerbeket, cseheket, nem kerülve el Benest sem, és egységes fellépésre, akár katonai intervencióra kívánta rábeszélni őket Horthy ellen. Az üzlet csak azért nem jött össze, mert a nagy antant nem engedte. Bár nem szerette Horthyt, keresztbe is tett neki, ha úgy adódott, de megfelelt neki, mert stabilizált. De Jásziéknak 1925-ig minden eszköz jó volt, amivel rossz hírét tudták költeni egykori hazájuknak és vezetőjének, Horthy kormányzónak. Elterjesztették például a Héjjas Iván, Prónai Mihály és Francia Kiss Mihály vérengzéseiről szóló mesét, amely 80 elkapott és bizonyítottan gyilkos vörös kivégzésével járt együtt, mígnem a román megszállásnak 5000 áldozta volt, és az ország kirablása, Szamuely különvonatos vérengzéseinek, minden vizsgálat nélküli akasztásainak pedig több mint kétszáz. Mindezt Domonkos László kitűnő könyvéből is tudhatjuk, amely Francia Kiss Mihály életéről és haláláról szól. Francia Kiss Mihályt pedig, aki a legkiválóbb katona volt a háborúban, 1947-ben akasztották fel, lényegében ártatlanul. Bosszúból. Amikor bekövetkezett az, amire számítottak, és az ellenség megnyerte nekik a második világháborút, s Sztalin csapatai elözönlötték az országot, megbecstelenítve és megfertőzve a magyar nők százezreit, ők azonnal a bosszúra gondoltak. Debrecenben, a szovjetek által engedélyezett ideiglenes kormány székhelyén már 1944-ben meglincseltek és felakasztottak két keretlegényt, minden tárgyalás nélkül. Erdei Ferenc nem veszi be a Parasztpártba Püski Sándort, mert a háború alatti működését jobboldalinak ítéli. Évekig Püski tartotta el, a tartozás megfizetéséről hallani sem akar.

De hát nem tekintettek-e a Károlyi-bugyor Párizsban és New Yorkban és itthon élő hangadói és tagjai már a harmincas években is a hangsúlyozottan antibolsevista Horthy-rendszer jövendő háborús ellenfelére, a szovjet rendszerre azzal a várakozással, hogy ez majd elpusztítja a nemzet törvényesen fennálló rendjét? Miközben a Horthy-vezetés a német–olasz tengelytől határkiigazításokat nyert, és a nemzet óriási lelkesedése közben Horthy fehér lován bevonult Kassára és Kolozsvárra, nem ágált-e a Károlyi-bugyor Népfrontja, Békepártja, rejtett és nem is rejtett kommunistáival és Cafésaival a magyar siker ellen? Aztán még erősebben a háború ellen, amely már azért is folyt, hogy a nemzet megtarthassa visszakapott jogos tulajdonát?

A magyar zsidóságnak azonban akkor már komoly sérelmei voltak, mert megszülettek az első zsidótörvények. Ezek felerészben a németek elaltatására szolgáltak, de kétségtelenül semmi jót nem ígértek a magyar zsidóságnak a fennálló rendszerben, és részben indokolták az ellenség oldalára sodródását. Kivándorlás indult meg, Soros Györgyöt is 1938 táján vitte ki apja, 14 évesen Amerikába. Akkor rögzült tehát az a belső állapot, amelyikben a társadalom egyik része, elsősorban a zsidóság hallgatólagosan vagy nyíltan, kommunistaként vagy szociáldemokrataként az ellenség oldalára helyezkedett. Felszabadítását attól várta.

A helyzet kísértetiesen hasonlít a maira. Működik, kiabál, szervezkedik Soros fővezér körül egy Berlinbe, Párizsba, New Yorkba és Washingtonba szétosztott társaság, túlnyomó többségükben izraeli befogadásra jogosult, legalább anyai ágon zsidó származású egyénekből, akik roppant nagy vagy roppant nagynak feltüntethető nemzetközi támogatást élveznek, s jelenleg még birtokolják a Magyar Nemzeti Bankot, és minden erővel, minden igénybe vett nemzetközi támogatással meg akarják buktatni a kétharmados kormányt, le akarják váltatni Orbán Viktort.

Mit akarnak? Vissza akarják állítani azt a többszörösen megbukott idegen – Izraelt és New Yorkot maradéktalanul kiszolgáló – rendszert, amely a képtelen adósságot felhalmozta, amely mindent kiárusított, és amelyben csak a Károlyi-bugyorból élők, a felső tízezer élt gondtalan életet, építette lakóparkjait, szerezte meg – majdnem – sukorói ingatlanjait. A magyar nép számára a lehető legrosszabbat, a visszaállíthatatlant akarják visszaállítani, de ehhez olyan látványos segítséget kapnak, mint az IMF és EU delegáció szájukat meg sem törlő távozása. Ez azt jelenti, hogy az EU és az IMF együtt hajtott végre egy Orbán-ellenes provokációt. Utána pedig egy ki tudja, honnan előkapart magas rangú washingtoni kormánytisztviselő megismételte az intést. A szervezettség tehát példátlan szélességű és mélységű.

Magyarországnak 2012 első negyedévében lejár egy több száz milliárdos tartozása, amelyet ha nem tud teljesíteni, akkor Görögországhoz hasonlóan csődbe kerül. Ez a régi adósság csak úgy fizethető ki, ha a kormány újra magas kamatozású kötvényeket bocsát ki és azokat le is jegyzik, óriási további megterheléseket okozva – vagy ha az MNB a maga igen nagy, ugyancsak több száz milliárdos tartalékából kifizeti. Amennyiben off-shore-os elnöke, a Deloitte and Touche haramiacégből előrántott vezetője és Moszad-ellenőre, a kommunikációs tevékenységéért kétmillós fizetést húzó Braun Róbert a helyén marad, természetesen nem fizeti ki. Ott raktározódik a töménytelen euró milliárd a függetlennek mondott, de valójában ellenérdekű fél, a New York-i és az izraeli magyarellenességbe tartozó MNB-ben. A kormány pedig megbukhat. Az MNB függetlensége mese. Az MNB jelenleg az idegen érdekek szolgálatában áll.

A legújabb fejlemény – kedd, déli hírek – hogy maga Barroso elnök is aggódik az MNB fentebb leírt függetlenségéért. Levelet írt Orbánnak és meg is fenyegette arra az esetre, ha az új jegybanktörvénnyel be merne hatolni az MNB széfjeibe és nemzeti célra merné felhasználni a magyar nemzet jogos tulajdonát. Ma minden az MNB körül forog és a magyar megmaradás, a kétharmados többség fennmaradása cérnán függ. Új Trianont készítenek elő Budapesten a Soros György-tábor hangadói, Ascher Cafésai, nemzetközi színtéren pedig maga a New York–Tel Aviv tengely. Kiderült, hogy az összeesküvés nem hóbortos elmélet, hanem tény.

Most a kétharmados többség fennmaradása áll útjában a nemzetköziség új terveinek. Meg kell buktatni a magyar kétharmadot, mert különben nem kebelezhető be a maradék ország úgy, ahogy azt annak idején Sharon vagy Rabin elnök felvázolta. A régi kiszolgáló, mindent túlteljesítő, általuk alkalmazott kormányra, kiszolgáló kormányra van szükség, illetve olyan, kívülről odatett hivatalnok kormányra, mint Görög- és Olaszországban.

Azt hiszik, Olaszország már megadta magát? El tudják képzelni, hogy Spanyolország valaha is megadja magát? Azt hiszik, hogy Írország fél? Nagyon tévednek, sikereik csak látszatsikerek. Bennünket talán le lehet hengerelni, de a világ és Európa még nem fogadta el ezt a kinevezéses világrendet. A történelemnek hullámai vannak.

De hát megbuktatható-e a kormány, beleszorítható-e abba a helyzetbe, hogy nem tudja kifizetni a lejárt adósságot, mint például Görögország? Mit tehet? Az első a kötvény kibocsátás. Nyolcszázalékos, irreálisan magas hozamú kötvényaukciókkal esetleg megteremthető, iszonyú áron, a szükséges fedezet, ha a kibocsátott papírokat lejegyzik. De előfordult már, hogy hasonló feltételek között sem jegyeztek semmit. Az egész dolog irányított. Elég egy hitelminősítőtől származó figyelmeztetés és nem jegyez senki. De még ebben az esetben is megtehetné az MNB, hogy egymaga jegyzi le az összes kibocsátást, és a papírokat elteszi a széfjeibe, a pénzt meg a kormány rendelkezésére bocsátja. A jelenlegi felállású Braun Róbertes MNB azonban ezt nem teszi meg. Ezért ha a kormánynak nincs más forrásból származó pénze vagy ígérvénye, amiről e sorok írójának természetesen fogalma sincs, hiszen a magyarság sorsáért aggódó sorait be nem avatott megfigyelőként veti papírra, akkor nehéz elképzelni a kormány megmenekvését.

Amint fentebb jeleztük, immár Barroso elnök is síkra szállt az MNB függetlenségének megőrzéséért, levelet írván Orbán Viktornak. Az a Barroso, akinek stábja és ő maga is kudarcot kudarcra halmoz. Legutóbb például nem sikerült összeszednie azt a kétszáz milliárd eurót, amit az IMF rendelkezésére szerettek volna bocsátani, hogy az kisegíthesse a bajba jutott euróövezeti tagországokat. Nagy-Britannia nem adott bele egy vasat sem. De ez nem zavarja Barroso elvtársat – kommunista volt ugyanis előéletében –, hogy megfenyegesse Orbánt.

Sokan abban bíznak, hogy itthon éppen azért nem következhet be sem a görög, sem az olasz eset, mert a kormánynak kétharmados többsége van az országgyűlésben, míg ilyen sem Papandreunak, sem Berlusconinak nem állt rendelkezésére, és őket azért lehetett eltávolítani és a globalitás központjaiból odahelyezett hivatalnokokkal – kvázi népbiztosokkal – felváltani, mert elolvadt a többségük. De ez csak a látszat. Felváltották őket, mert ez volt elhatározva, és volt erejük hozzá. Felváltották őket, mert ez volt az új világrend kialakításának két első állomása, a harmadik lépcső pedig a lejátszódó események tanúsága szerint a miénk. Valami ehhez hasonló készül a 17 eurós ország körében is, csak ott egyelőre bizonytalanul és kiforratlanul. Egy központ irányítson minden országot. A parlamentek és a választott politikusok legyenek másodrendűek. Braun Róbert világrendje legyen uralkodó egész Európában. Közben Amerikában a FED számolatlanul nyomtathassa és szaporíthassa a fedezetlen dollárt. Szép álom az, hogy a kétharmados többség parlamenti súlyánál fogva képes ellenállni ennek a nyomásnak. Soros György és a globalitás más korifeusai előtt nincs kétharmados akadály, nem számít egy nemzeti parlament – egy nemzet sem számít, amely nem az ő nemzetük. S ők most éppen a kétharmados többséget akarják megsemmisíteni.

Ilyen szervezett támadás a magyarságot Trianon óta nem érte. E pillanatban kétséges az is, hogy ez túlélhető, mégis most elsőrendű, helyettesíthetetlen kötelesség a menekvésen gondolkozni és a túlélésre szervezkedni. Lehet, hogy a pénzhatalom túlereje térdre kényszeríti a kormányt, és a fenyegetések megakadályozzák, hogy birtokba vegye jogos tulajdonát, amely az MNB-ben az idegen erők kezén van. Lehet, hogy itt is sikerül felállítani a hivatalnokkormányt, pontosan úgy, ahogy azt már az egyik globalizátor megjósolta.

Lehet. De azt már most a leghatározottabban tudomására kell hozni a Soros-tábornak, hogy az új rendet a magyarság óriási többsége, a megbuktatott kétharmad mögött álló tömeg szabotálni fogja. Ugyanúgy, mint ötvenhatban november 4-e után elkezdődik a szabadságharc második szakasza. Azoknak az Ascher Cafésoknak, azoknak a Károlyi-féle „mi már az antanttal vagyunk”-okosoknak nem lesz tanácsos védőőrizet nélkül az utcán mozogniuk, mert ha felismerik őket, tekintet nélkül a származásukra, kemény szavak, leköpködés és az indulat hevében még ki tudja, mi vár rájuk. A hazaárulást az újra elnyomott magyarság meg fogja torolni. És nem fog habozni a bűnösök megnevezésekor, semmilyen származás nem lesz menlevél.

Barroso Orbán Viktornak küldött fenyegetése súlyos. „Nyomatékosan figyelmezteti a magyar kormányfőt, hogy ne merjen olyan banktörvényt hozni, amely csorbítja a mostani MNB idegenszolgálati hatalmát, ami az úgynevezett függetlenséget jelenti. Ebből a menekvés első lépése logikusan következik: olyan, az eredeti szándékok szerinti jegybanktörvényt kell alkotni, amely az MNB-t csak a magyar nemzet javára engedi tovább működtetni. Ezt a kétharmadosság most meg tudja lépni, és az első csatában győzni tud. Ennek a lépésnek a következményei, nemzetközi retorziói azonban nem ismertek. Most úgy látszik, hogy a kormányban megvan a kellő elszántság ennek a bankvágásnak az apróbb kompromisszumokkal való megtételére, de a Soros–Barroso front válaszlépése, például a forint elleni újabb támadása egyelőre kiszámíthatatlan. Káintól és hű követőitől minden gonoszság elképzelhető.

A történelem mindenesetre azt mutatja, hogy ilyen időkben sem a meghátrálás, sem a túlzott kompromisszumra hajlékonyság nem célravezető, hanem igenis csak a kemény kiállás, a szembenézés. Magyarország nem tud és nem is akar háborút indítani senki ellen, és éppen annak, a Trianonban a történelem színpadán először megjelent bankár haszonlesésnek köszönheti mostani kiszolgáltatását, amelyik az első világháború roppant profitja után a második roppant profit alapját vetette meg, többek közt a mi csonkolásunkkal. Barroso itt ne fenyegessen, se nyomatékosan, se sehogy! Ha világháborút akar és abból gyors bankárprofitot, támadja meg Iránt! De lám, nem meri megtámadni Iránt. Még azok sem merik ezt megtenni, akik neki diktálnak. Ebből következik magányos harcálláspontunkról küldött első tanácsunk: erős, magyar érdekű jegybanktörvény, aztán a többit majd meglátjuk. Ellenállás már most, de az ellenállásban az egész kétharmados népnek részt kell vennie.

Záró megjegyzések.

Az első a távlat kérdése. Egy efféle elemzéshez távlat volna szükséges. Ma azonban távlatra várni reménytelen dolog. Az események maguktól is összetorlódnak, azonkívül szándékosan össze is torlasztják őket, azok, akiknek ez lehetőségükben áll. A távlatot a globalizmus eltörölte. Tíz év múlva, húsz év múlva ezeket a ma megélt történéseket, kis életünk tényeit a meghamisított történelem – ha csak le nem rázzuk a történelemhamisítók uralmát – zűrzavaros üledéke takarja, vagy esetleg egy elfogadott törvény tiltja meg a róla való nyílt beszédet. A „2011-es év elemzésének vagy tagadásának” tilalmi törvénye. Ma a távlathoz, a szemlélődéshez engedély kell, mert a világ urai, mondjuk a torlasztók, beültetik a népeket a káprázatok klipmozijába és nem is engedik kijönni, mert az utcán esetleg ellátna a Keleti pályaudvarig, és az már távlat. Veszélyesen emberi dolog.

Ezért nem vártam a távlatra, megpróbáltam a lehetetlent. Nem vagyok kétségbeesve. Bízom népem életerejében és az „Erős várunk nékünk az Isten” kezdetű forradalmi indulót dúdolom magamban. Ellenségeinknek pedig azt üzenem minden indulat nélkül: ne akarják meglátni azt a felháborodást, ne akarják megtapasztalni azokat az indulatokat, amelyek esetleges térdre kényszerítésünk után, az igazságtalanság uralmának bevezetése után kirobbannak magyar, keresztény, keresztyén testvéreimből.

Remélem, pontosan értik, amit Esze Tamás talpasainak szájával és vezénylő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc bölcs mérsékletével üzenek.

Ne tépkedjék sebeinket, mert ők pusztulnak bele! Mást nem mondhatok.

Solymár, 2011. december 20.