vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.06. 

Folyamatos fejlesztések a Bácska Gyöngyében

Beruházunk az oktatásba, befektetünk a jövőbe

Jánoshalma a Dél-alföld talán az egyik legszebb vidékén helyezkedik el a Bácska és a Kiskunság határán. Gyönyörű tájak, napsütés, gazdag építészeti látnivalók és véget nem érő túrákra és kirándulásokra ad lehetőséget környezete. Hosszú barangolásra csábít a szomszédos ősborókás. Városunk szűkebb és tágabb környéke a természetes szabadság érzetével ajándékozza meg az ide látogatót. Czeller Zoltánnal, Jánoshalma polgármesterével a jelentősebb beruházásokról beszélgettünk.

 Tisztelt Polgármester Úr! Milyen nagymértékű fejlesztések történtek a közelmúltban Bácska Gyöngyében?

 –Legelőször is el kell mondani, hogy a munkahelyteremtést tűztük ki célul, mert a településen élő emberek számára ez lenne a legfontosabb. A szó szoros értelmében ez nem önkormányzati feladat, de a feltételek megteremtésében minden tőlünk telhetőt megteszünk. Olyan körülményeket igyekszünk kialakítani, hogy a település vonzó legyen a befektetők, a vállalkozások számára egyaránt. Nemrégiben fejeződött be a Jánoshalma város integrált fejlesztése elnevezésű pályázat. Megközelítőleg 530 millió forintos összköltségű projekt volt, melyben az EU-tól 440 milliót nyertünk el. Ennek keretében megújult a piac, a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodája, a főtér, a művelődési központ, és létrejött a helytörténeti gyűjtemény. A főtéren új térburkolat, új zöldfelület, parkolók lettek kialakítva. Fontosnak tartjuk, hogy óvjuk értékeinket, ezért is térfigyelő rendszert hoztunk létre 2,1 millió forintból. A díszkúton, Stremeny Géza szobrászművész alkotásán, Jánoshalma címere látható, és Baki Mihály Jánoshalma című versének utolsó versszaka olvasható, ebben olvasható a Bácska Gyöngye Jánoshalma elnevezés. Az ünnepélyes átadására és felszentelésére június 24-én került sor a Jánoshalmi Napok alkalmával. Helytörténeti gyűjtemény-projekt egy helyi építészeti értékeket hordozó házrész megvásárlásával, majd rekonstrukciójával méltó helyet biztosított a várost és a hagyományokat bemutató anyagoknak, tárgyaknak. Régebben dr. Karsai Ferenc és néhai Trillsam Márton tanár urak által létrehozott gyűjtemény az általános iskola folyosóin kapott helyet, majd átkerült a könyvtár alagsorába. Ezen a hely nem volt kellően látogatható, és az értékmegőrzés nem teljes mértékben volt megoldott. A tárgyak rendszerezése, elhelyezése a Felső Bácskai Fiatal Művészekért Alapítvány közbenjárásával történt, melynek elnöke dr. Gulyás András. Innen került a nyári hónapokban a Molnár János utcába. A létesítmény avatására államalapító Szent István király ünnepén került sor. Az új művelődési központ a képviselőtestület döntése alapján Imre Zoltán jánoshalmi születésű világhírű balett művész, koreográfus nevét kapta. Az épületben Imre Zoltán - emlékszoba került kialakításra az emeleti szint délnyugati részén.

Egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvénytermet alakítottunk ki, úgy hogy a karzaton további 40 fő foglalhat helyet. A rendezvénytermen kívül konferencia terem, a könyvtár, valamint kisebb foglalkoztatók, sokszínű, változatos, minden korosztály érdeklődésének megfelelő programok várják az érdeklődőket.

Fontosnak tartjuk, hogy a jánoshalmai polgárok szép környezetben éljenek. Ezért is indítottuk el a Virágos Jánoshalmáért – parkosítási programot. A Városgazda kft közreműködésével 4500 méter hosszan 950 db facsemete került kiültetésre, 4,7 millió forint értékben, ami a fák kivágásának költségét is tartalmazza. Ezt megelőzően, az egész útvonal mentén az elmúlt 30 évben ültetett fák, cserjék voltak láthatóak – különböző korúak, különböző távolságra voltak ültetve és eltérő korúak is voltak. A fák sok helyen elérték a légkábeleket és sok fafaj nem bírta a téli útsózást sem. A fák egy része kiöregedett, rossz állapotú volt. 2011. tavaszán megtörtént a régi fák eltávolítása,  majd négy szakaszra osztva négyféle fafaj került elültetésre; a fák egységes utcaképet alkotva egyenlő távolságra állnak egymástól, az idelátogatóknak kellemes fogadókörnyezetet biztosítanak.

 Igaz, hogy parkgondozói tanfolyamot is elindítottak?

 –Ez a Lépj egyet előre parkgondozói tanfolyam volt szakképzettséggel nem rendelkezők számára. Ennek keretében 50 fő szerzett kert és parkápoló képesítést, mely ismereteket és gyakorlati tudást alkalmazni tudják a város közterületeinek gondozása során. De engedje meg, hogy folytassam a nagy pályázaton belüli fejlesztések felsorolását. Szeptember 16-án adták át a felújított városi piacot. Ennek a munkának az összköltsége 27,4 millió forint volt, aminek a felét a város a saját költségvetéséből biztosította. Korábban nem rendelkezett esőtől védett fedett elárusító helyekkel a piac és a csapadékvíz elvezetése sem volt megoldott a területről. A rekonstrukció révén elkészült 1100 m2-en az aszfaltburkolat és az új burkolatról a csapadékvíz elvezetése is megtörtént az utcán meglévő elvezető rendszerbe. A piactér a meglévő épület vonalában 340 m2 felületen, lábakon álló tetővel került lefedésre.

Szintén pályázatból alakítottuk kis az Ügyfélszolgálati Irodát. Ezt indokolttá tette, hogy polgármesteri hivatalon belül korábban nem volt olyan ügyfélszolgálati helyiség, ahol a lakosság és a vállalkozók egyszerűbb, adminisztratív jellegű ügyeiket elintézhették volna. A hivatal épületének bejárata mellett került kialakításra ez az információs és alapvető szolgáltatásokkal foglalkozó hely, melynek működtetésével gyorsabban zajlik az ügyintézés, valamint a szükséges információkhoz könnyebben, gyorsabban hozzáférhet a lakosság.

 Említette az információáramlást. A Jánoshalmára kirándulók honnan szerezhetnek információt a városról, a nagyobb rendezvényekről?

 –Egyrészt a honlapunkról. Másrészt a már említett nagy pályázat keretén belül kiadtunk egy Jánoshalma értékeiről, a város hagyományairól szóló magyar-angol nyelvű 60 oldalas kiadványt 2000 példányban. A kiadást az Összefogás Jánoshalmáért Egyesületet szervezte, az egyesületi tagok saját munkájukkal vettek részt a kiadvány elkészítésében, ami alapvetően a szervező munkát és a kiadványhoz szükséges alapinformációk illetve képi anyagok összegyűjtését jelentette. Ebben a kiadványban olvashatunk a város történetéről, híres szülöttjeiről, bemutatkoznak a civil szervezetek és felhívjuk a figyelmet a turisztikailag fontos rendezvényekre.

 Az oktatásba is beruháztak?

 –Beruházni az oktatásba azt jelenti, befektetni a jövőbe. Október 20-án adtuk át a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a diákélelmezési konyha felújított épületeit. Jánoshalma Város Önkormányzata még 2010-ben a Dél-alföldi Operatív Program keretén belül az „Oktatásfejlesztés a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben” című felhívására az általános iskola és a diákélelmezési konyha épületének felújítására, új konyhatechnológia beépítésére, valamint a konyhatechnológiához kapcsolódó berendezések, gépek beszerzésére nyújtott be pályázatot. Erre azért is szükség volt, mert az épületek állapota az elmúlt évek alatt jelentősen leromlott. Külső hőszigetelésre, akadálymentesítésre, a vizes blokkok felújítására, kábelezésre, világítás- és fűtéskorszerűsítésre, nyílászáró cserére és felújításra volt szükség. Az oktatáshoz kapcsolódik, hogy óvodáinkban több TÁMOP-os pályázat fut. Mind a gyermekeknek, mind a szülőknek és az óvodapedagógusoknak élmény ebben a közegben dolgozni. Hagyományaink őrzése érdekében a gimnáziumban egy történelmi emlékgyűjtő projektre is sor került, amelynek keretében diákok vállalták fel nagy kedvvel és meg kell mondani tehetséggel is, hogy felkeresnek olyan még ma is élő személyeket, akik Jánoshalma múltjáról, saját életük tükrében tudnak beszámolni.

 Mi jellemzi a város egészségügyi intézményeit?

 –Tavaly decemberben nyílt meg a térségi szolgáltatásokat nyújtó új Egészségügyi Központ. A jánoshalmi betegeknek nem kell bemenni Kiskunhalasra egy-egy vizsgálatért, itt helyben igénybe vehetik ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat, de közelebb van a Kéleshalmiaknak, és a Borotaiaknak, a Rémieknek is.

 Van lehetőségük munkahelyteremtésre?

 –Mint már említettem, arra van mód és akarat, hogy az önkormányzat segítségével meg tudjunk teremteni több olyan feltételt, amelyek kedvezőek az új vállalkozások megtelepedésére. Ilyen volt legutóbb egy szociális foglalkoztató létrejötte, amelyhez az önkormányzat helyet biztosított. 29 főnek nyújt napi 4 órás munkalehetőséget a foglalkoztató elindulása. 107 fővel indítjuk 2012-ben a Start Közmunkaprogramot. A belvíz elvezetéssel kapcsolatban 15 főt, közutak javítási munkálatainak elvégzésére 20 főt, földutak karbantartásához szintén 20 főt, 6,5 hektár önkormányzati terület művelésére 41 fő, illegális hulladéklerakások megfékezésére 11 főt tervezünk foglalkoztatni jövőre.

 Milyen fejlesztéseket tervez az önkormányzat a közeljövőben?

 – Mindenekelőtt az általános iskolát, az új művelődési központot és a Sportcsarnokot meg-újuló energiaforrásokkal, napkollektorokkal szeretnénk felszerelni, hiszen mindezzel jelentős kiadásokat takaríthatunk meg. Jövőre indul az ún. Gyermekszegénységi Program, amit a város pályázaton keresztül kíván megvalósítani, és az ivóvíz-minősítő program is megvalósul még talán ebben a ciklusban. Ebben a programban az arzén mentesítés, a már elavult csövek cseréje és a tisztító rendszer építése valósul meg. 2012-13 –ban lesz a tervezett megvalósítása a szennyvíz beruházásnak. Emellett a laktanya ipari területté való alakítása lesz a legfontosabb feladatunk 2012-ben. Sokat jelent, hogy az ide települő vállalkozások közművekkel ellátott területeket tudnak vásárolni. Mivel hátrányos helyzetű a térségünk besorolása, ezért 70%-os támogatással pályázhatnak vállalkozás-fejlesztésre, akik itt tervezik a jövőjüket.

 

Medveczky Attila