vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.13. 

Henrik Ibsen: Nóra

(Tatabányai Jászai Mari Színház)

Ibsen mindmáig a legismertebb és legnagyobb hatású norvég író. Az irodalomtörténet a modern polgári dráma megújítóját látja benne, s vannak kritikusok, akik Szophoklész, Shakespeare, Moliére után és mellett a legkiemelkedőbb drámaírók közé sorolják. A 19. század népszerű szalondrámáin, az úgynevezett jól megcsinált darabokon lépett túl. Ibsen a görög sorstragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát. Két, 1886-ban és 1887-ben megjelent drámai költeménye, a Brand és a Peer Gynt hozta meg számára az elismerést, a hírnevet. Az ezek után született színműveiben fordult Ibsen a modern polgári dráma felé. Az egymás után sorakozó darabjaiban a hétköznapi valóságból indul el, s hősei rendszerint új, emberhez méltóbb életformát próbálnak kiharcolni maguknak. Ezeket az alkotásait külföldön vetette papírra, mégis majdnem mindegyikében a norvég életet, társadalmi viszonyokat mutatja be. A világsikert az 1879-ben írt Babaszoba hozta meg számára. Nálunk ezt a művét Nóra címmel szokták játszani. A Nóra összefügg a századvég feminista mozgalmaival, a hősnő az újfajta embertípus megszemélyesítője. A babaszoba lakója otthagyja kényelmes otthonát, férjét és gyermekeit, hogy ember váljon belőle; elmegy, mert rádöbben, önmagával szemben is vannak kötelességei. Ez az első olyan dráma, amelyben a házassági köteléket nem szerelmi bonyodalom, nem a csábító harmadik megjelenése tépi szét, hanem másfajta erkölcsi értékrend, a világkép különbözősége. Nóra évekkel korábban váltót hamisított, hogy délen gyógyíttathassa s így megmentse nagybeteg férjét, Torvald Helmert. Az adósságot a háztartásra szánt pénzből, összekuporgatott fillérekből fizetgeti vissza. A konfliktust az robbantja ki, hogy ez a „törvénytelen” tett a frissiben bankigazgatóvá kinevezett férj tudomására jut, aki képtelen megéretni és elfogadni felesége aggódó szeretetből fakadó indokait. Helmer retteg a nyilvános botránytól, felháborodik, eltiltja Nórát a gyermekek nevelésétől, de mindent „megbocsát”, amikor helyreáll a tisztesség és a becsület látszata, ugyanis visszakapja az adósságlevelet. Nóra ezt a megalázó helyzetet már nem fogadja el, tudatosodik benne férje emberi értéktelensége, kicsinyes hitványsága, s kiszabadítja magát a házasságból.

Ibsen a Nórában – mint a többi érett drámájában – az egyéniség önkereső, önmegvalósító alaptételt járja körül, ugyanakkor bemutatja az önámítást, és leleplezi az öncsaló illúziókat, az élethazugságokat. A Nórával új drámatípust teremtett, amiben könnyen fölismerhető a görög sorstragédiáknak, főképpen Szophoklész Oidipusz király című alkotásának kompozíciós rendje. A darab kezdetekor tulajdonképpen már minden megtörtént: a cselekmény csak annyi, hogy a dialógusokból föltárul a múlt, és ráhömpölyög a jelenre, s így azt szétzilálja, tönkreteszi. A drámai helyzetet tehát a múltban megtörtént események hozzák létre. A legtöbb Ibsen-dráma – s a Nóra is ilyen – utójátéka az előzményeknek, s ezeknek elemzése, vizsgálata lendíti tovább a mű cselekményét. Ezért nevezik Ibsen színpadi műveit analitikus drámáknak. A dialógusok egyszerre visszafelé és előre visznek, felidézik azt, ami volt, és ami az alakok jellemét kiformálta, és sodorja az embereket addig a pontig, ahol a sorsuk beteljesedik, drámájuk véget ér. A Nórát is áthatja a szimbolikus kifejezésmód: a cselekményt egy nagy, többértelmű szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma alapgondolata sűrítetten jelenik meg.

Magyarországon 1889-ben, Paulay Ede rendezésében mutatták be a Nórát, és azóta az egyik leggyakrabban játszott művek közé tartozik, így annyiféle fölfogású változatát láthattuk már, mint égen a csillag. Erről a legújabb, tavaly december 16-án a Jászai Mari Színház kamaratermében színre vitt produkcióról sommásan azt állapítható meg: olyan minden magyartanár álma előadás, ugyanis a csupasz művet mutatja be, nem vesz el belőle, nem is tesz hozzá semmit, nincs benne semmiféle belemagyarázás, ferdítés, csupán maga a dráma, méghozzá úgy, ahogyan azt Ibsen megírta. A közönség elszokott az ilyen fakszni nélküli előadásoktól, mert ránevelték az embereket a szavak mögötti tartalmak keresésére. A nézők engedelmesen el is fogadták, hogy mindig valamiféle aktualizálásnak az áldozatai, és az a dolguk, hogy a mához szóló üzeneteket megkeressék. Most ilyen feladat nincs, és bizony kellemesen lágy érzés így, agytorna nélkül elmerülni ebben a közismert darabban.

A színészek rutinosan hozzák a formájukat. Ezt az előbbi megállapítás érvényes a Helmert, a fafejű férjet életre keltő Crespo Rodrigo alakítására. Hitelesen jeleníti meg ezt a csinovnyiklelkületű karaktert, a forrongó indulatokat nem ordítással fejezni ki, hanem a belső feszültség ábrázolásával. Balsai Mónié a címszerep. Az ő Nórája olyan kis pillangó, aki látszólag gondtalanul ide-, majd odaszáll, mindenkit fölvidít röpködésével. Honti György viszi színre a nagybeteg Rank doktort. Az ellenszenves Krogstad ügyvédet Egywed Attila, a visszafogott Lindénét Major Melinda, a cselédlányt Tóth Rita játssza.  Ezt a Nórát, így, ilyen eszköztelenül is érdemes megnézni.

 

Dr. Petővári Ágnes