vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.13. 

Értékelés és jövőbe tekintés Ternyák Csaba egri érsekkel – a Szent István Televízió stúdióbeszélgetése

Minden amit teszünk, az az Istennel való közösség megélése, annak megtapasztalása, hogy ő szeret, vezet bennünket. Kereszténynek lenni örömteli élet. Az egyház küldetése, hogy ezt felkínálja azoknak is akik még nem találkoztak Krisztussal. Minden egyéb feladat rendelhető alá – mondta a Szent István Televízióban Ternyák Csaba egri érsek, akit Szarvas István kérdezett az elmúlt évek fontosabb eseményeiről és a jövő terveiről.

Ternyák érsek csaknem öt éve vette át az Egri Főegyházmegye vezetését. A terveit firtató kérdésre akkor azt válaszolta, a  feladatok fontossági sorrendjét, a preferenciákat szeretné meghatározni az egyházmegyében. A mostani beszélgetésben elmondta: a legfontosabb ebben a sorrendben a misszió, hiszen e köré a fogalom köré csoportosítható az összes olyat terület, amelyet fontosnak tart. Minden, amit teszünk, az az Istennel való közösség megélése, annak megtapasztalása, hogy ő szeret, vezet bennünket. Kereszténynek lenni örömteli élet. Az egyház küldetése, hogy ezt felkínálja azoknak is, akik még nem találkoztak Krisztussal – fogalmazott. Minden egyéb preferencia ennek rendelhető alá.

 Mint mondta, fontos missziós küldetés az ifjúságpasztoráció. Az elmúlt öt év kiemelkedő eseménye volt a nagy sikerű „Magyar Sidney”, amikor az ausztráliai ifjúsági világtalálkozó idején, a püspöki kar döntése alapján Egerbe hívták a magyar fiatalokat. De nem kisebb jelentőségű az egerszalóki ifjúsági találkozó sem.  Ezek a találkozók már hosszú évekre tekintenek vissza, jelezve ezzel azt is, hogy az ifjúságpasztorációt nem csak Ternyák érsek, hanem elődje és az egész egyház is fontos feladatnak tartja.

 Fontos feladatnak tekinti az érsek a katolikus oktatás fejlesztését is. Az elmúlt időszakban kilenc oktatási intézménnyel gyarapodott a főegyházmegye, és külön öröm számára, hogy mindez konfliktusok nélkül történt.

 Az Egri Főegyházmegye nem zárta le – és nem is akarja lezárni – a Család évét, hiszen, mint Ternyák Csaba fogalmazott, ebben az évben elkezdődött valami, de még igen sok a tennivaló.

 Az interjúban szó esik a ministránstalálkozókról és a papi hivatások számának alakulásáról. Mint mondta, szervezetten és tudatosan imádkoznak a hivatásokért. Minden szentmise után elimádkozzák a hivatás imát.

 A cigánypasztoráció igen lényeges missziós feladat. Roma testvéreinkhez is el kell juttatnunk az evangélium örömhírét. A kilenc, nemrég átvett iskola tanulói között sok roma származású van. Ez lehetőséget kínál arra, hogy a roma fiatalokkal megéreztessék, hogy az egyház gondoskodik róluk. Fontos, hogy roma testvéreinknek legyen élményük az egyházról. Ennek egy kiemelkedő, szép eseménye volt az elmúlt évben Egerben a romatalálkozó.

 A lelki építkezés mellet a fizikai építkezés sem elhanyagolható. Az Európai Unió által finanszírozott pályázatok segítségével több templomot tudtak felújítani; folyamatban van az érseki palota rekonstrukciója és megújulása is. A tervek szerint látogatóközpontként működik majd a palota, ahol az egyház életét, a katolikus kultúrát bemutató kiállítások, előadások várják majd a látogatókat, különösen azokat, akik, ha nincsenek is szoros kapcsolatban az egyházzal, de nyitottak a megismerésére.

 Ternyák érsek az idei évben kiemelt feladatnak tartja a karitász-lelkület elmélyítését. Felelősek vagyunk egymásért – fogalmazott. Az emberekben sok segítőkészség van, ami a nagy bajok idején mindig megmutatkozik. Fontos azonban annak a lelkületnek a kialakítása, hogy ne csak a nagy katasztrófák idején legyünk készek a segítségre, hanem a kisebb – de az egyes ember számára súlyos – nehézségeket is észrevegyük, és legyünk készek a segítségre. Nagy szükség van az Egri Főegyházmegyében is arra, hogy minden egyházközségben megalakuljanak a karitász-csoportok, a meglévők pedig megerősödjenek. Ezért idén május 19-én egyházmegyei karitász-találkozót tartanak az egri bazilikában.

 

(A teljes interjú megnézhető a Szent István televízió honlapján.)