vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.13. 

SDU: Tadić adja vissza a kitüntetést

A Szociáldemokrata Unió (SDU) ifjúsági tagozata ma felszólította Boris Tadić szerb elnököt, adja vissza a minap a boszniai Szerb Köztársaságtól kapott érdemrendet, mert – mint a közleményben áll – sértés ez nem csak minden bosznia-hercegovina áldozatra, de valamennyi áldozatra nézve is az egykori Jugoszlávia területén.

Az SDU ifjúsági tagozatának közleménye kitér arra is, hogy ezt a kitüntetést Tadić előtt néhány hágai vádlott is megkapta, s ezzel a tettével Szerbia elnöke „értelmetlenné tette a srebrenicai népirtás áldozatairól való megemlékezésen történt részvételét, de minden egyéb tevékenységét is, amit azért végzett, hogy visszaállítsa a bizalmat a régióban, s azért, hogy elősegítse a múlttal való szembenézést”.

Mint a fiatal szociáldemokraták kifejtik, ezzel az érdemrenddel Tadić előtt kitüntették már Biljana Plavšićot, aki a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt beismerte bűnösségét, Momčilo Krajišnikot, akit ugyanez a bíróság 27 év börtönre ítélt, de a két hágai fő vádlottat, Ratko Mladićot és Radovan Karadžićot is. Hozzáteszik, ugyanennek az érdemrendnek az alacsonyabb fokozatát kapta annak idején Slobodan Milošević is. Tadićot a boszniai Szerb Köztársaság Vállszalagos Érdemrendjével tegnap tüntették ki a boszniai Szerb Köztáraság fennállásának 20. évfordulója alkalmából. (Beta)

 

(Forrás: vajma.info)