vissza a főoldalra

 2012.01.13. 

Bárdos áv. százados, a tanú

(Államvédelmis közerkölcsök)

Rákosi Mátyás elvtárs soha nem kedvelte Szűcs Ernő(1) elvtársat. Az MDP mindenható főtitkárának bizonyára jó oka volt erre. A szegedi Csillagbörtönben több éven át együtt raboskodtak, így Szűcs Ernő tudhatott az 1945 után fölmagasztalt Rákosi elvtárs emberi gyengeségeiről, amelyek beárnyékolhatták a rettenthetetlen hős kommunista mítoszt, melyen a személyi kultusz is részben alapult. Ez azonban még nem volt minden. Később együtt voltak politikai emigránsok a Szovjetunióban. Sztalin elvtárs pedig nem bízott meg Rákosi elvtársban oly mértékben, ahogy az a legkedvesebbnek hirdetett magyar tanítvány esetében elvárható lett volna. A szovjet elhárítás szemmel tartotta a politikai emigránsként a Szovjetunióban tartózkodó Rákosit is. Az egyik ráállított megfigyelő pedig nem más volt, mint Szűcs Ernő.

 A moszkvai emigrációból való hazatérésük után Rákosi elvtárs egy ideig még kénytelen volt megtűrni Szűcs elvtársat, a magas beosztású és rendfokozatú államvédelmi tisztet, kimondva-kimondatlanul a szovjetek emberét. Megtűrte, de a bosszúról nem mondott le. Az egyre nagyobb hatalommal rendelkező pártfőtitkár személyi kultusza kiteljesedésével már csak az alkalomra várt, hogy leszámolhasson Szűcs Ernővel. 1950-re megvalósult a totális diktatúra, az ÁVH teljes önállósága megteremtődött, és Rákosi Mátyás úgy érezte, elérkezett az idő Szűcs Ernő félreállítására is.

Az ÁVH akár a valóságos, akár a konstruált ügyeiben előszeretettel hallgatta ki azokat a tanúkat, akik bármilyen eszközzel vagy módszerrel kényszeríthetők voltak az elvártnak megfelelő tanúvallomásra. Az ilyesmire leginkább alkalmasak az ÁVH markában sínylődő letartóztatott, internált, börtönbe zárt emberek voltak.

A félreállítandó Szűcs Ernő áv. ezredes tevékenységét elsősorban az államvédelmi tisztek ismerték. Ők lehettek azok, akik tanúvallomásukkal ráhúzhatták a vizes lepedőt Szűcs Ernőre. De vajon megtették volna-e ezt a főnökükkel? Bizonyára meg, ha kényszerhelyzetbe kerülnek. Hamarosan sor is került az államvédelmi tisztek őrizetbe vételére, különböző valóságos gyanúsítások alapján. Olyanokról volt szó, akik Szűcs Ernővel kapcsolatban is tanúvallomást tehettek vagy erre rábírhatók voltak.

1950 nyarának végén, amikor Szűcs Ernő áv. ezredes szovjet feleségével a szabadságát a Szovjetunióban töltötte, az ÁVH őrizetbe vette Kovács István(2) áv. őrnagyot, Bolgár Pál(3) áv. őrnagyot, Radványi Dezső(4) áv. őrnagyot, Vándor Ferenc(5) áv. őrnagyot és Bárdos Endre(6)áv. századost. Az őrizetbe vételekkel, a büntetőeljárások lefolytatásával az egyik fontos célkitűzés: adatok, tanúvallomások beszerzése és biztosítása Szűcs Ernővel és társaival kapcsolatban, akik a gyanúsítás szerint egy klikket hoztak létre, és nem értettek egyet Balogh Pálnak az ÁVH vezetője első helyettesévé történő kinevezésével, és ebből a pozícióból Szűcs Ernő elmozdításával. Természetesen ez csupán a legenda volt: fedőszöveg, amely a valóságos cél, Rákosi Mátyás bosszújának leplezését szolgálta. Az ügy hátterében mindvégig Rákosi Mátyás állt, akinek személyes utasítására vették őrizetbe Szűcs Ernőt. Rákosi Mátyás adott utasítást a kényszervallatásra is, a brutális bántalmazásra és annak beismertetésére, hogy Szűcs Ernő a horthysta politikai rendőrség besúgója volt. Szűcs Ernő azonban nem volt hajlandó beismerni a valótlanságokat, ezért addig verték, amíg a sérüléseibe bele nem halt.

Az egyik korábban letartóztatott és büntetőeljárás alá volt, előbb Szűcs Ernő és társai, majd később Péter Gábor és társai ügyében is tanúként kihallgatott ember Bárdos Endre áv. százados volt.

Kispolgári családból származott. Az öt gimnáziumi osztály elvégzése után bőrdíszműves szakmát tanult. Már 1945 januárjában belépett az MKP-ba, majd amint lehetett, 1945 márciusában mint a háború alatt üldözött, hozzá hasonló társaival együtt jelentkezett és felvételt nyert a Politikai Rendészeti Osztályra. Operatív tiszt lett, konspiratív felderítő munkával foglalkozott a PRO-n, az ÁVO-n és az ÁVH-n is.

A kezdeti években kifejtett konkrét tevékenységével kapcsolatban eddig adatok nem kerültek elő. 1950 legelején áthelyezésre került az ÁVH Határőrség (Hör.) Felderítő Osztályára. Operatív felderítő tiszt volt az osztrák és a jugoszláv határszakaszon. A határ túlsó oldalán, kb. 15 kilométeres sávban végezte konspiratív munkáját. Fontos feladata volt a kijelölt határszakasz operatív biztosítása, többek közt a tiltott határátlépések, a szervezett embercsempész tevékenység felderítése és megszakítása, tehát az elkövetők leleplezése és elfogása.

Abban az időben, amikor az egész államvédelmi operatív tevékenységre a koncepcionált – konstruált – ügyek, köztük kifejezetten a provokált ügyek és büntetőperek voltak jellemzők, az ÁVH Hör. Felderítő Osztály sem lehetett és nem is volt kivétel. Károlyi Márton(7) 1954-ben, már elítéltként tanúvallomásában a következőkről is említést tett: az ÁVH Hör. Felderítő Osztályán „provokációs disszidálási ügyeket szerveztek, a lefoglalt értékeket részben átadták Szűcsnek, másrészt maguk között szétosztották… Ezeknek nagy része provokációs ügy volt, melyeket ők készítettek elő, azért, hogy a személyek értékeit eltulajdonítsák. Az ilyen esetekben átküldték az őrizeteseket a vizsgálatra (a Károlyi Márton által vezetett ÁVH Vizsgálati Osztályra – BL) minden érték nélkül”.(8)

Az ÁVH Vizsgálati Osztálya vezetőjének vallomását ugyanabban az időben megerősítette Bárdos Endre is. Állítása szerint „a diszszidálások során sokszor provokációt is alkalmazott a Határőrség Felderítő Osztálya. Kapcsolatunk ajánlkozott arra, hogy embereket kiszöktetnek, aztán lebuktatták őket”.(9) A lényeg természetesen mindig az volt, hogy minél tehetősebb embereket provokáljanak, ugrassanak be, akiktől a lebuktatás során minél több értéket lehetett elkobozni.

Bárdos Endre az iménti vallomásában azt is állította, hogy a „lefoglalt értéktárgyakat, pénzt, valutát, aranyat és egyéb értékeket minden esetben a Szűcs-titkárságnak kellett megküldeni és küldtük is meg(10)”. Megerősítette ezt egy másik tanú – Szamosi Tibor volt áv. tiszt – vallomása is, aki szerint „amikor Szűcs Ernőt letartóztatták, a páncélszekrényében rengeteg értéket találtak – aranyat, ékszert – amelyeket főleg Bolgár Pál adott át Szűcsnek. Bolgár Pál soha semmit nem vett el a maga részére”.(11)

Az úgynevezett disszidensektől lefoglalt nagyobb értékek tehát Szűcs Ernő áv. ezredeshez kerültek. A többi lefoglalt holmit pedig az ÁVH Hör. Felderítő Osztály az előírások szerint köteles volt megküldeni az ÁVH Szociális Osztályának. Az összegyűlt lefoglalt holmikat pedig az ÁVH Szociális Osztály időről időre az államvédelmi operatív állomány részére szükség szerint vagy nem is olyan nagyon szükség szerint szétosztotta. Zalán Lajos(12) tanúvallomása szerint „a gyakorlatban az volt a szokás, hogy a disszidensek lefoglalt ruhaneműit a Hatóság (az ÁVH – BL) szociális osztályának küldtük meg, akik a beosztottak között szükség szerint szétosztották”.(13)

A tényleges gyakorlattal kapcsolatban azonban Zalán Lajos vallomásának volt egy árulkodó mondata is: az ÁVH Hör. Felderítő Osztályon „a beosztottak kiválogatták maguknak a szükséges ruhákat”.(14) Ez azt jelenti, hogy az elkobzott ruhaneműket megdézsmálták, de más holmikat is gyakran megtartottak maguknak. Bizonyítja ezt Károlyi Márton vallomásának egy részlete is: „Megmondtam Bolgárnak, hogy amit a disszidens holmikkal művelnek – összeszedik és szétosztják maguk között –, azt én rablásnak tartom”.(15)

Egyik vallomásában Bolgár Pál így védekezett: „1950-ben a Határőrség Felderítő Osztályát vezettem. Balogh Béla engedélyezte számunkra, hogy a szociális osztálynak átadandó (a disszidensektől visszamaradt) ruhaneműkből kapjunk.”(16) Tudott erről Kajli József(17) is, Szűcs Ernő is, és „helyeselték az eljárást”.(18) Kajli József vallomása szerint „Péter Gábor(19) úgy nyilatkozott, hogy ha a munka során fel tudunk használni a lefoglalt tárgyakból, azt felhasználhatjuk.”(20)

Bárdos Endre tanúvallomásában arra is kitért, hogy kik tudtak az általuk véghezvitt jogtalan eltulajdonításokról. Megnevezte Szűcs Ernő áv. ezredest, az ÁVH vezetőjének helyettesét, Kajli József áv. ezredest, az ÁVH Hör. parancsnokát és Pető László áv. őrnagyot, az ÁVH Hör. Káder Osztályának vezetőjét, akik „egy alkalommal sem kifogásolták azt, hogy Bolgár Pál a felderítő osztály beosztottainak részére a disszidensektől lefoglalt ruhaneműket osztott ki.”(21)

A későbbiekben Bárdos Endre ügyéből ki fog derülni, hogy nem csupán ruhaneműk eltulajdonításáról volt szó. Szamosi Tibor tanúként állította, hogy „Bolgár Pál mint a Határőrség Felderítő Osztályának vezetője, az állam pénzét felelőtlenül szórta. Amikor beosztott gépírónője férjhez ment, ajándékképpen a Hatóság (az ÁVH – BL) által lefoglalt dolgokból egy 24 személyes étkészletet adott neki. Egy másik beosztottja panaszkodott, hogy nincs bőrkabátja (pedig barna bőrkabát nélkül nem volt ávéhás az ávéhás! – BL). Erre Bolgár adott neki egy nagyobb összeget, hogy vásároljon magának bőrkabátot.”(23)

Bárdos Endre áv. századost 1950. szeptember 25-én vette őrizetbe az ÁVH. Még abban az évben kizárták az MDP-ből. A fennmaradt dokumentumok szerint a Budapesti Katonai Törvényszék a Kb.IX.0189/1950 számú, 1951. február 26-i ítéletében 6 év börtönre ítélte az alábbi bűncselekmények miatt:

1./ Folytatólagosan elkövetett hatósági sikkasztás

„Beismerte, hogy a disszidált személyektől lefoglalt ingóságokból több dolgot eltulajdonított. Több alkalommal vitt haza lakására férfi öltönyt, férfi fehérneműt, női ruhaanyagot, női blúzt, bőröndöt és svájci gyártmányú karórát. Tisztában volt azzal, hogy a ruhaosztás, amelyek Bolgár osztályvezető tudtával történtek, nem más, mint lopás, mégis tevékenyen részt vett benne. … Tudatában volt annak, hogy cselekménye árt a Pártnak és a Hatóságnak.”(24)

2./ Titkos irat elvesztése

1950 júniusában Bárdos Endre áv. százados az ÁVH Hör. zalaegerszegi zászlóaljához utazott gépkocsival. Nagykanizsán egy vendéglőnél megállt, majd távozásakor a táskáját, benne a titkos iratokkal, a vendéglőben felejtette. Zalaegerszeg előtt vette észre, hogy a táska véletlenül a vendéglőben maradt. Ekkor nem indult vissza Nagykanizsára, hanem csupán telefonált, hogy biztosítsa a táskát a titkos iratokkal együtt.

3./ Szolgálati titok megsértése

A telefonálás után Bárdos Endre Zalaegerszegen maradt, és csupán a gépkocsivezetőt küldte vissza Nagykanizsára az ottfelejtett táskáért. Ezzel illetéktelennek – a gépkocsivezetőnek – adott alkalmat arra, hogy a titkos iratokba betekinthessen.

Bárdos Endre őrizetbe vétele és ellene a büntetőeljárás megindítása után került sor a Szűcs-ügyben a nyomozás kezdetére. A Szűcs Ernő és társai ügyében, valamint a hozzájuk kapcsolódó más ügyekben egy dokumentum szerint összesen 40 főt vett őrizetbe az ÁVH. Ebből az ÁVH saját hatáskörben 24 főt internált, 16 főt bíróság elé állítottak, amelyek közül 2 főt halálra ítéltek és kivégeztek, 13 főt börtönbe zártak, egy főt felmentettek. Az említetteken kívül két főt, Szűcs Ernőt és testvérét még a vizsgálati szakban olyan súlyosan bántalmaztak, hogy sérüléseikbe belehaltak. A börtönbe zártak között volt Bárdos Endre is. Több dokumentum Bárdos Endre esetét egyértelműen a Szűcs-ügyhöz kapcsolódóként említi.(25)

Pontosan nem lehet tudni, hogy még fogva tartottként vagy már a szabadlábra helyezése után, ismét szükség volt Bárdos Endrére mint tanúra. Az ügy, amelyben tanúskodnia kellett, visszanyúlt 1953 legelejére, amikor cionista szervezkedés gyanújával – feltehetően az akkori szovjet példát követve – és más bűncselekmények miatt az ÁVH őrizetbe vette, majd letartóztatta Péter Gábor áv. altábornagyot, az ÁVH akkori vezetőjét és több társát. A társak közül néhányan már nem az ÁVH-nál szolgáltak, hanem többnyire más fontos beosztásban dolgoztak. Ebben az ügyben került őrizetbe 1953. február 6-án Janikovszky Béla(26), akinek a vizsgálati ügyében szerepelt tanúként Bárdos Endre is. Az ismét előrángatott tanú a fönnmaradt dokumentumok szerint másokkal egybehangzóan vallotta azt is, hogy „Janikovszky erkölcstelen, züllött életmódot folytatott 1946–47-ben.”(27)

Bárdos Endre 1953-ban, az akkori közkegyelemnek köszönhetően visszanyerte szabadságát. Arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy a szabadlábra helyezés után hol helyezkedett el és milyen munkakörben. A sikkasztásért elítélt, börtönből szabadult volt ávéhás 1954 márciusában már a Bizományi Áruház Vállalat (Budapest, Kinizsi utca 12.) dolgozója volt mint elszámoltató.

1954-ben vagy saját kérelmére vagy a nélkül, de sor került a Bárdos Endre ellen indult ügy felülvizsgálatára. Ennek során a BM Vizsgálati Főosztály a Bárdos Endre által korábban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a következőket állapította meg:

1./ „A disszidáltaktól lefoglalt ingóságok szétosztása Bolgár Pál osztályvezető engedélyével történt. Erről tudomással bírt a Káder Osztály vezetője (Pető László áv. őrnagy – BL), és a Határőrség parancsnoka (Kajli József áv. ezredes – BL) is. … A disszidált személyek lefoglalt ingóságaiból (Bolgár Pál akkori vallomása szerint – BL) Bárdos Endre is részesült, az ÁVH akkori helyettes vezetőjének (Szűcs Ernő áv. ezredes – BL) engedélye alapján.”(28) A felülvizsgálat úgy értékelte, hogy amit Bárdos Endre ugyan jogtalanul, de a felettesei tudtával és engedélyével tulajdonított el, az nem bűncselekmény. Csakhogy voltak olyan ingóságok is – kiemelve és nevesítve ezek közül két svájci karórát – amelyek eltulajdonításához Bárdos Endrének nem volt engedélye. A felülvizsgálat megállapítása szerint ezekhez jogtalanul jutott, tehát „a sikkasztás bűntettét ebben a vonatkozásban elkövette”.(29)

2./ és 3./ A titkos irat elvesztése és a szolgálati titok megsértése tekintetében a felülvizsgálat során a korábbi megállapítások, illetve az elítéltetés tekintetében kétségek fel sem merültek. Teljesen megalapozottan úgy tekintették, hogy Bárdos Endre ezeket a bűncselekményeket elkövette.

A felülvizsgálat 1954.június 29-i végső megállapítása: „Bárdos Endre ügyében a perújításnak jogi alapja nincs.”(30) Nem volt jogi alapja a perújításnak, mert Bárdos Endre minden kétséget kizáróan elkövette azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt elítélték. Megpróbált ugyan a felülvizsgálat során arra hivatkozni, hogy a beismerő vallomást annak idején „lelki kényszer hatása alatt tette. Ezt a (beismerő BL) vallomását a felülvizsgálat során vissza is vonta”(31), de ezzel akkor már semmiféle célt nem ért el. Bárdos Endre nem egy koncepciós ügy áldozata lett, hiszen az általa elkövetett bűncselekményi tényállások tőle – a beismerésétől – függetlenül is bizonyítást nyertek. Az más kérdés, hogy ha nincs folyamatban-előkészületben a Szűcs-ügy, Bárdos Endre és hasonszőrű társai valószínűleg büntetlenül megúszhatták volna a jogellenes cselekményeiket. A felülvizsgálatot végző BM Vizsgálati Főosztály megállapításaival Avar Jenő ügyész is egyetértett.

1956. május 18-án a Legfőbb Ügyészség előterjesztést nyújtott be az Elnöki Tanácshoz, hogy Bárdos Endrét kegyelemből mentesítsék a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Mentségéül hozták fel, hogy „a szolgálati titkot hanyagul kezelte, de kár nem származott belőle. Az órák jogtalan eltulajdonításával bűncselekményt követett el, de cselekményében a szolgálati helyén akkor uralkodó légkör (az akkori államvédelmi közerkölcsök! – BL) nagyban befolyásolták. 1953-ban közkegyelemmel szabadult, miután 3 évet már letöltött. Azóta magatartása ellen kifogás nem merült fel, sőt rendészeti vezetőként a munkahelyén jó munkát végez.”(32) 1956-ban, a néhány évvel korábban még sikkasztó ávéhás Bárdos Endre már rendészeti vezető! Sőt, továbbra is maradhatott ebben a beosztásban, hiszen 1956. május 28-án az Elnöki Tanács „kegyelemből mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól”.(33)

Nem került még elő dokumentum arról, hogy 1956-ban Bárdos Endre a forradalom alatt milyen tevékenységet fejtett ki. Azt sem lehet egészen pontosan tudni, hogy mikor került vissza az államvédelmi szolgálat jogutódjához, a politikai nyomozó szervekhez, a későbbi állambiztonsági szolgálat jogelődjéhez. Az viszont tény, hogy az 1965. július 18-i keltezésű személyi igazolvány törzslapján már mint „BM dolgozó” szerepel. Valamikor sikerült tehát visszatérnie a titkosszolgálati munkához. Az 1960-as évek második felében rendőr őrnagy és csoportvezető a BM BRFK Politikai Osztály II-A Alosztályán. Az úgynevezett „amnesztiás csoport” vezetője. A csoport feladata azoknak a körében kutatni az akkor ellenséges titkosszolgálatok ügynökeit, akik korábban kiszöktek az országból – pl. a forradalom előtt, alatt vagy után –, esetleg legálisan utaztak ki, de a hazatérést megtagadták, majd később valamelyik amnesztia rendeletet kihasználva mégis végleg visszatértek Magyarországra. Visszatért Bárdos Endre is ezekhez az úgynevezett „disszidensekhez”, csak más korban és más megközelítéssel. Az amnesztiával hazatértek között irányította a szűrő-kutató operatív munkát, majd ennek eredményétől függően az operatív feldolgozó tevékenységet. Az operatív eszközöket és módszereket váltogatva alkalmazták a célszerűség függvényében. A legfőbb eszköz természetesen a hálózat – az ügynökök és informátorok összessége – volt. Bárdos Endre nagy súlyt helyezett a hálózati felderítésre. A régi ávéhás beidegződéseket azonban a kortársaihoz és harcostársaihoz hasonlóan képtelen volt levetkőzni. A szó legszorosabb értelmében eszköznek tekintették a legfontosabb titkosszolgálati segítőket-együttműködőket, a nélkülözhetetlen emberi tényezőt. Olyannyira, hogy jószerivel emberszámba sem vették a hálózati személyeket. Megvetően, lesajnálóan csak „dossziés ember”-ként emlegették őket, utalva arra, hogy az illetők így is, úgy is a markukban vannak, a dossziékban zsarolásra alkalmas anyagok vannak róluk lerakva. Ha más nem, hát a hálózati személy saját kézzel írt jelentései. Bárdos Endre rendőr őrnagy, később alezredes – vagy ahogy a hálózati személyek ismerték, „Bihari” elvtárs – keményen bánt előbb a saját, később a beosztottai hálózati személyeivel. Ha valamelyik próbált volna kibújni a kényszerűen vállalt kötelékből vagy csupán egy-egy feladat végrehajtása alól, „Bihari” elvtárs máris megfenyegette a renitenskedő hálózati személyt, hogy a korábbi saját kézzel írt hálózati jelentéseit megmutatja azoknak, akikről a hálózati személy azokat készítette, azaz leleplezi a megfigyeltek, az ellenőrzés alatt állók előtt. Ez általában hatott, és a rakoncátlankodó hálózati személy beállt a sorba. Ebben azonban nem az volt a legszomorúbb, ahogyan Bárdos Endre fenyegetett, hanem az, hogy ő be is váltotta a fenyegetést. Ez pedig a legalávalóbb viselkedés a titkosszolgálati munkában. Az ÁVH történetében és gyakorlatában volt rá példa. Ha csak Bárdos Endrén múlt volna, az ávéhás gyakorlatot átörökítette volna az állambiztonsági operatív munkába is.

1969-ben már alosztályvezető-helyettes volt, majd amikor a közvetlen főnökét beiskolázták az MSZMP Politikai Főiskola nappali tagozatára, ő került a helyére, alosztályvezető lett. Az állambiztonsági szolgálat egyik nagy átszervezésekor 1971-ben maradt a helyén, maradt alosztályvezető, de egyben osztályvezető-helyettes lett. Még nem volt ötvenéves, még több mint öt éve volt a nyugdíjba vonulásig. Reménykedhetett és reménykedett is, hogy talán a pályája csúcsaként lehet belőle még osztályvezető, és így talán még ezredes is.

Éppen az ötvenedik évében járt, amikor váratlanul meghalt a főnöke, az osztály vezetője. Nagyon remélte, hogy őt nevezik ki az áhított beosztásba. De nem nevezték ki, csak megbízott osztályvezetőt csináltak belőle. Ez is több volt a semminél. Mégis, jószerivel mással sem tudott foglalkozni, mint azzal, hogy mi lesz a sorsa. Őrlődött, emésztette magát, a mérhetetlen karriervágy, ugyanakkor az előrelépés lehetőségének a bizonytalansága mind hozzájárult ahhoz, hogy megroggyant az egészségi állapota. Egyre többet járt orvoshoz, szorgalmasan szedegette a gyógyszereket, próbált talpon maradni. A betegségét azonban képtelen volt eltitkolni. Ez pedig tovább csökkentette az esélyeit. Végső összeomlása akkor következett be, amikor nem őt nevezték ki osztályvezetőnek, hanem mást. Visszavonták a megbízatását, és a kinevezett osztályvezető az ő egykori főnöke lett, az a korábbi alosztályvezető, aki időközben képzettebb lett nála politikailag, hiszen elvégezte az MSZMP Politikai Főiskolát.

Az 1970-es évek közepére az egykori államvédelmi operatív tisztek nagyobb része már kikopott az állambiztonsági szolgálattól. Legtöbben 48-50 évesen nyugállományba vonultak. Bárdos Endre viszont kitartott és csalódott. Az új osztályvezetővel a személyes viszonya korábban sem volt felhőtlen, harmonikusnak meg egyáltalán nem volt nevezhető. A köztük kiújuló feszültségek tovább növelték a rizikófaktorok számát. Szívpanaszai egyre gyakrabban jelentkeztek.

Egy hétvégén beült az autójába. Mellette a felesége, a második, akivel 1963. december 23-án (persze nem a karácsonyi ünnep alkalmából!) kötött házasságot, s aki szintén állambiztonsági tiszt volt. Elindultak Zuglóból a Balaton felé. Akkoriban a BAH-csomópontnál még nem volt felüljáró. Pirosra váltott a közlekedési lámpa. Bárdos Endre lassított, majd fékezett. Megállás után üresbe tette a sebességváltót, majd fölengedte a kuplungot. Ezután már csak egyetlen mozdulata volt: rádőlt a kormányra, de már halott volt. Felesége hiába nyomkodta már a nyelve alá a Nitromint tablettákat.

Katonai díszpompával temették el a Farkasréti temetőben. Elvtársai búcsúztatták, többen méltatták derék helytállását a legnehezebb időkben is, az erkölcsi tisztaságát, elkötelezett kommunistaságát. Arról senki sem beszélt, hogy az 1950-es években mint volt államvédelmi tiszt sikkasztásért és más bűncselekményekért börtönben ült.

Bálint László

***

Jegyzetek:

 (1) Szűcs /Szüsz/ Ernő (Győr, 1908, Stern Róza) illegális magyar kommunista, aki a két világháború közötti kommunista felforgató tevékenysége miatt többször megjárta az akkori idők börtöneit. 1941-ben kijutott a Szovjetunióba, ahol együttműködött az NKVD szovjet titkosszolgálattal. 1946 augusztusában visszatért Magyarországra. Az államvédelmi szolgálatnál kapott fontos beosztást áv. ezredesként, Péter Gábor áv. altábornagy első helyettese lett.

(2) Kovács István (1921) áv. őrnagy. 1945-től volt tagja az államvédelmi szolgálatnak. 1950-ben az ÁVH letartóztatta, bíróság elé állították és elítélték. 1953-ban közkegyelemmel szabadult. Később visszakerült a belügyi szolgálatba alezredesként.

(3) Bolgár Pál (Érsekújvár, 1921, Böchler Emma) áv. őrnagy. 1945-től volt tagja az államvédelmi szolgálatnak. 1950-ben az ÁVH Határőrség Felderítő Osztályának vezetője. Ebben a beosztásában az ÁVH őrizetbe vette, bíróság elé állították és elítélték. Szabadulása után műszaki ellenőrként dolgozott.

(4) Radványi /Reinitz/ Dezső (Budapest, 1922, Hölczermacher Olga) áv. őrnagy. Őrizetbe vételekor, 1950-ben az ÁVH Ipari Elhárító Osztály vezetője. Bíróság elé állították és elítélték. Szabadulása után újságíró lett.

(5) Vándor Ferenc (1921) áv. őrnagy. 1945-től volt az államvédelmi szolgálatnál. Egy időben politikai munkát végzett, párttitkár volt az ÁVH-nál. 1950-ben az ÁVH őrizetbe vette, bíróság elé állították és elítélték. 1954-ben szabadult.

(6) Bárdos /Bloch/ Endre (Budapest,1924, Grosz Karolina) áv. százados.

(7) Károlyi /Wigner/ Márton (Nagykároly, 1911, Grünfeld Karolina) áv. alezredes. 1950-ben az ÁVH Vizsgálati Osztályának vezetője. 1953-ban már nem az ÁVH tagja, amikor cionista szervezkedés gyanúja alapján Péter Gábor és társai ügyében őrizetbe került és börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban, még a forradalom kitörése előtt nyerte vissza szabadságát.

(8) Forrás: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL), V-4-a számú dosszié.

(9) Forrás: U.o.

(10) Forrás: U.o.

(11) Forrás: U.o.

(12) Zalán Lajos (Zalatárnok, 1923, Tóth Mária) volt áv. százados.

(13) Forrás: ÁSZTL V-4-a számú dosszié.

(14) Forrás: U.o.

(15) Forrás: U.o.

(16) Forrás: U.o.

(17) Kajli József (Monor, 1915, Juhász Mária) áv. ezredes, az 1950-es évek elején az ÁVH Határőrség parancsnoka.

(18) Forrás: ÁSZTL V-4-a számú dosszié.

(19) Péter /Ersenberger/ Gábor (Újfehértó, 1906) áv. altábornagy, 1953 januárjáig az ÁVH vezetője.

(20) Forrás: ÁSZTL V-4-a számú dosszié.

(21) Forrás: U.o.

(22) Forrás: U.o.

(23) Forrás: a Katonai Felsőbíróság Kfb. 0090/1954 számú ítélete.

(24) Forrás: ÁSZTL V-150232 számú dosszié.

(25) Forrás: ÁSZTL IX/4/2 számú dosszié.

(26) Janikovszky Béla (Salgótarján, 1919, Sándor Vilma) volt áv. ezredes – 1953-ban orvos –, aki 1948-ban a BM ÁVH Határ- Folyam- és Légirendészeti Osztály vezetője, majd az önálló ÁVH Katonai Elhárító Osztály vezetője volt.

(27) Forrás: ÁSZTL V-150019 számú dosszié.

(28) Forrás: U.o.

(29) Forrás: U.O.

(30) Forrás: U.o.

(31) Forrás: U.o.

(32) Forrás: U.o.

(33) Forrás: U.o.