vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.20. 

Szabó József atya: Nem kell okosabbnak lenni Istennél

 Malomhoz tartja hasonlónak a házasság működését Szabó József ferences, aki a városmajori templomban tartott előadást a családról. Szerinte az a legfőbb baj, hogy általában találós kérdések sokaságaként élik meg ezt az életszövetséget, pedig „csak” időben ki kell tudni mondani, mi az ember baja és kívánsága.

 – Isten nem azért teremtett minket a Földre, hogy kiszúrjon velünk, hanem azért, hogy abból a szeretetből, amellyel körülvesz bennünket, részesedhessünk. S egyedül az ember olyan, hogy az Isten képét önmagán hordja. Ha az Isten „nem bír egyedül maradni”, hanem három személyben mutatja ki szeretetét, akkor az ember sem marad egyedül. Szüksége van arra, hogy ezt a szeretetet megélhesse, és ezért keres társat magának, valakit, akivel ezt a csodálatos szeretetet megélheti, hogy aztán majd ennek a viszonzott szeretetnek, amely odaajándékozza magát a másiknak, kézzel fogható eredménye legyen gyermekükben – vélekedik a lelkipásztor.

Amikor a házasságot említjük, azt a csodát látjuk, hogy az Isten nem állt meg az ember megteremtésével. Társat ad az embernek, olyat, akinek kifejezi, átadja önmagát. „Sokan ma azt mondják, válságban van ez az intézmény, de talán nem kellene okosabbnak lenni, mint az Isten. Lehet ma is boldogságban élni. Hála Istennek, nagyon sok ilyen párt ismerek. Sokszor látom, hogy pont azért tudnak boldogok lenni, mert két nagyon fontos dolgot eldöntöttek, és gyakorolják. Az egyik az, hogy a házasság nem egymás miatt van csak. Nem azért léptek házasságra, mert a másik annyira szép. Biztos nagyon fontos, nagyon kell ez is, hogy annyira okos, annyira gazdag. Ezek lényegesek lehetnek, igen, de a házasság annak a titkában van, hogy a másik is az Isten képét hordja, és másképpen hordja, mint én. És ha valaki érdeklődik a másikban meglévő Isten-kép iránt, és engedi, hogy az kifejtse számára, akkor nagyon sokat tett a házasságért. A másik pedig a szüntelenül munkálkodás” – fejtette ki a ferences pap.

Malomházasság

Amikor Söréden táboroztatva kirándulni vitte a fogyatékos gyermekeket, egy malomba is ellátogattak – szerinte a házasság nagyban hasonlít egy malom működéséhez. „Meg lehet nézni azokat a hatalmas malomköveket. Az ember azt gondolná, hogy ezek ilyen nagy, hatalmas bazaltkövek. De kiderül, hogy nem: puha kövek. Ha kemények lennének, nem tudnának összecsiszolódni. S amikor egymásra nehezednek, akkor elkezdik koptatni egymást, és szépen összekopnak. És azért, mert összesimulnak, tudnak lisztet csinálni. De amint a világban semmi sem tiszta, a malomkövek sem. Azokban is vannak zárványok. És ezek a zárványok jóval keményebb anyagok, jól belekarcolnak a másik malomkőbe. Ha nem karcolhatna bele, eltávolodna a másiktól, és megtörténne a baj. Minden lenne ott, csak liszt nem! Éppen ezért a malomkő engedi, hogy belekarcoljon a másik. Vajon engedem-e, hogy a házastársam karcolásait elvigyem, hogy jól működjünk? Persze az is lehet, hogy a molnárnak bele kell nyúlnia a kövekbe, hogy eltávolítsa a zárványokat, és az is lehet, hogy a kövek nem oda kerülnek vissza. De a házasságnak ez a megújulása, megújítása az a kulcs, amivel újra meg újra felfedezik egymásban Isten képét. A másik személyén keresztül Istent tudom igazán szeretni.

 Szabó József sokszor kérdezi a házaspároktól, hogy mit ígértek egymásnak. – Természetesen elsőre mondják, hogy hűséget. De a házasságkötésben nincs hűségígéret! Hűség egyetlenegy helyen szerepel: „viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül”. Nem ígéret, „csak” egy jel. Viszont azt megígérik egymásnak, „és hogy őt el nem hagyom, holtomiglan, holtáiglan, semmiféle bajban, Isten engem úgy segéljen!”. Honnan tudhatom, hogy mi a baj? Ha nem mondja el, nem jöhetek rá. Azt szokták felénk mondani, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Hát, ez így van a házasságban is. Ó, majd megoldjuk – ilyen nincsen. Nem oldódik meg! Ki kell tudni mondani, hogy bajom van. A házasság nem találós kérdések sokasága, hanem két embernek a szeretetben való együttműködése. Ha az egyik ezt megszakítja, ne várja el a másiktól, az működjön. A boldogság egyik alapfeltétele, hogy merjem megmondani, hogy mi a bajom. Amikor szerelmesek vagyunk, vagy a házasság az első pár évében jár, mindent elnézünk a másiknak, ami aztán elviselhetetlen keresztté válik. Előjön a „te bezzeg miért nem”, és megszűnik a szeretetteljes kommunikáció. Ki kell mondani, ami fáj, amit a másiktól kérek. Hogy a másik szeretettel tudjon hozzám fordulni, tudjunk egymásnak segíteni.

100 éves tata a levegőn

A ferences atya konferenciabeszédében megemlítette: – El szoktam mondani azt a történetet, miszerint egy amerikai városban azt ünneplik, hogy a papa meg a mama százéves. A hetvennégy éves nagyfiú összeszedi minden bátorságát, és megkérdezi az apjától: „– Te tata, hogy sikerül neked az, hogy ilyen jó erőben vagy? – Hát, édes fiam, nagyon hosszú sora van annak. Amikor megismertem anyádat, megegyeztünk, hogy ha valamelyikünknek nincs igaza, az kimegy, és sétál egy kicsit a friss levegőn. Az utóbbi 75 évből legalább 55-öt friss levegőn töltöttem.” Valószínűleg nem ez lesz a kulcsa a megegyezésnek, de a szeretet megvan, és akkor van lehetőség is.

Szerinte amikor meg akarunk újulni, mindig visszalépünk oda, ahonnan indultunk. Ezt ember kedvéért nagyon nehéz, de Isten segítségével újra meg újra meg kell tanulni egy nagyon fontosat: nem egymás, hanem Isten szeretetét kell megtapasztalnunk. „Merem-e rábízni magamat és a házastársamat arra, aki eljött értünk? Nagyon sokan el tudnak keseredni, ha most körülnéznek a világban. De mi, hívők úgy tartjuk, hogy Isten felé halad a világ. Amióta Krisztus megszületett, a történelemnek van kezdete és van iránya. Nem más: amerre Isten vezet. Akármilyen rossznak is tartják a házasságot, az egy lehetőség a boldogságra” – zárta szavait az elsőpénteki missziós konferenciabeszédében a városmajori templomban Szabó József ferences atya.

 

(Bucsy Levente, MNO)